A Felvidék Népe Front a népszámlálás idején összefoglalta, hogy is néz ki a cenzus egy random káeurópai országban. Kb. hasonló idővonalat készíthetnénk arról, mi történik, ha egy országban egyszínű kormány alakul. A szlovák sajtó, blogoszféra, polemelző-csúcsgárda a tegnap végérvényesen egyszínűvé váló, és a Most-Híd-Smer (a mo-i olvasók kedvéért, ez két párt) koalícióról íródott pártos vagy pártatlan szöveget lennullázó Smer-kormány kapcsán ugyanazokat a köröket futja, mint a „kétharmad éjszakája” után a magyar.
1998-ban az volt a fő kérdés, hogy a választások demokratikusak lesznek-e, vagy a parlamentet immár végérvényesen csak a 203-as troli ablakából mustráló Vladimír Mečiar, és az általa (IS!) politikai eszközzé tett Szlovák Információs Szolgálat elcsalja-e?
Most nem lehetnek ilyen kétségeink. Lehet, hogy nem tetszik a rendszer – mondjál jobbat, de az apostoli királyságot vagy kaganátust indítványozó javaslatokhoz nem fogok kommentárt fűzni –, lehet, hogy minden párt velejéig romlott – tudtad, hogy a pozsonyi állatkertben nincs gorilla? – , lehet, hogy akire te szavaztál, nem jutott be, de attól még március 10-én egy minden vonatkozásában legitim, demokratikus választás zajlott.
Idézhetjük a sok megpróbáltatás után Kassán nyugvó jó Bercsényit, aki szerint „Eb ura fakó, József császár nem királyunk!” (lásd még: Esze Tamás izzítja a népet), továbbá Ugocsa non coronat, de biz’ – ahogy az e sorok írója által egy pipa dohánynál kevesebbre tartott Ivan Gašparovič mindnyájunk elnöke, úgy – Robert Fico és a Smer kormánya – benne a WikiLeaks szerint az amerikai nagykövetség által fasisztának tartott Marek Maďaričcsal – az ország kormánya, szeretnünk egyáltalán nem kell őket (de azért olvasd el Molnár Iván írását arról, h aki szereti őket, az miért), de tisztelnünk kell a végeredményt.
Kiírhatod a FB-odra, hogy 1,1 millió barommal élsz egy országban, de amíg a választásokat nem kötik IQ-teszthez, vagy legalább az állampolgársági vizsgán kötelező országismereti teszt államigazgatási kérdéseket firtató részéhez hasonlatoshoz – milyen furcsa, hogy egy kongóitól megkérdezzük, mire van a parlament, Gyetván vagy Alsószemeréden viszont nem gond, ha nem tudod –, addig ez így van, így lesz, és rendben van.
Egyrészt vannak a vijjogók, hogy ez mennyire veszélyes, ha egy párt ural mindent. Az. De ezt választotta a nép. A nép szerint nem veszélyes, vagy ha igen, az nem érdekli a népet. A kormányválság miatt felbomlott 4-6 párti koalíció azt kommunikálta magáról, hogy az ő döntéseik sokkal kvalifikáltabbak, mert hosszas egyeztetés, alkotó vita után készülnek el. Ebben elméletileg akár még lehetne is valami igazság. De nem a kvalifikált döntések iránti olthatatlan vágy miatt volt, hanem hatalmi harcok végett nem tudtak megegyezni. Jól mutatja ezt az is, hogy ma pl. nem jutottak dűlőre abban a pofonegyszerű kérdésben, hogy ki legyen az alelnök. Matkó több szavazatot kapott, Bugár Béla viszont azt hiszi, seggéhez nőtt a szék. (Részletek és videó itt.) Ez a vita az a kvalifikált döntésre való törekvésről szól? Nyilván.
Aztán vannak a felelősségmantrák. Hogy az egypárti kormánynak nagy a felelőssége. Nem értem, akik a felelősségmantrával jönnek, miért gondolják azt, hogy a kormányzásnak bárki eleve felelőtlenül állna neki, leszámítva a Reykjavíkban önkormányzati választásokat nyerő Besti Flokkurinn pártot, mely az uszodákba ingyentörcsiket, az állatkertbe pedig jegesmedvét ígért, vagy persze a Kétfarkú Kutyát. Nyilván elméletben kormányozni mindenki felelősségteljesen akar, aztán majd vhogy sikerül...
Fico előnye, hogy a Smer-projekt teljesen felzabálta a baloldalt, kívüle már csak a kommunisták vannak, meg a Munkásszövetség, azok pedig nem fenyegethetik őt komolyan. A baloldali érzelmű szavazókat nincs ki elhalássza.
És jelenleg úgy tűnik, az ellenzéki pártok nemhogy alternatívaként képtelenek fellépni, de még arról sem tudnak megegyezni, hogy egy szar bizottsági elnöki poszt ki legyen.
(Újságírói szempontból pedig nagy előny, hogy nem lesznek hosszú, parttalan koalíciós tanácsok, az így felszabaduló időt a kollégák értelmes cselekményekre fordíthatják.)
Szal nem kell a hiszti, úgy téve, mint ha az egypárti kabinet, az valami sosem látott égi jelenség lenne, veszélyekkel, felelősséggel bla-bla-bla. Ahogy fentebb írtam, szeretnünk nem kell, aki úgy érzi, jobb úgy a lelkének, akár utálhatja is, én nem bánom, de tartsuk tiszteletben, hogy a többség ezt akarta. Megkapta. (Velük mi is, de ez most nem tárgya a jelen írásnak.)
