Ki írja egy pártelnök blogját? Jó-e, ha egy párt alelnöke azelőtt oszt meg a blogján valamit, hogy a párt sajtóosztálya kiküldené? Jobban csinálják a szlovák politikusok? Miért nem sikerült a szlovmagy politikusoknak az amúgy is egyre szarabb szlovákiai magyar blogtér valódi szereplőivé válniuk? Ilyesmikre keressük a választ. Első rész.
A hírlapíró és a halál blog (egy időben) kitüntetett figyelemmel kezelte a blogokat, 58 címkézett blogos posztunk van, és megannyi a címkehasználat előtti időkből (igen, ilyen is volt, mi is voltunk kezdők, sablonbloggal, kommentek, címkék és social media integráció nélkül; ez utóbbi részben azért, mert amikor kezdtünk, még nemigen volt közösségi média abban a formában, ahogy ma ismerjük; csak a szövegre koncentráltunk, és tán’ jobb is volt akkor a blog, mint most, de maradj nyugodtan, ez nem egy ilyen önmarcangoló poszt lesz).
Ebben a bejegyzésünkben, a blogoszféra tempóját nézve szinte a paleolitban, 2009-ben kifogásoltuk, hogy kevés a blogoló honi magyar politikus.
A blogok a 2010-es választások idején sem játszottak szlovákiai magyar viszonylatban olyan (lényegesnek mondható) szerepet, amilyent mondjuk a szlovákban (már az elnökválasztás idején is). Azt ma sem mondhatjuk, hogy annyi a szlovmagy politikusblog, mint eső után a gomba, de a korábbi periódushoz képest örvendetes progressziónak lehetünk tanúi, ez pedig a Bummnak köszönhetjük, mely mert igényt formálni, azzal, hogy tavaly, amikor még híre-hamva sem volt a kormányválságnak – az összeeseküvéselméletek szerelmeseinek: még csak abban a mobilzavaróval felszerelt atombunkerben tudták, hogy kormányválság lesz, ahol ezeket a sztorikat írják –, blogolásra szólította fel a szlovákiai magyar politikusokat. Háttérinformációk szerint a kevésbé webkettes politikusoknak még a blog létrehozásában is segítettek. A szerzőktől azt kérték, ne párthonlapon, hanem vmilyen független platformon nyomják.
A felhívásnak meg is lett az eredménye. A politikusok mai 40-50-es generációja, mely korábban úgy óvakodott a webkettőtől, mint ördög a szenteltvíztől, kis csetlés-botlás után, de nekiindult. Na nem sokan, mert ugye ahhoz képest, hogy a két, egészében, ill. részben magyar párt listáján 300 személy van, az eredmény még mindig csak 5 (némi jóindulattal, a választási személyes honlapok szubjektív bejegyzéseit is ide véve 10-15) százalék körüli, de szlovmagy viszonylatban mindig annak kell örülni, hogy valami nem olyan szar, mint korábban. Most már késő, holnap szavazunk, de ajánlom a webkettőtől ódzkodó politikus elvtársak figyelmébe, hogy a Z-generáció csak Facebookot olvas.
Mustránkat kezdjük a parlamenti párttal, a Most-Híddal, ott is a legények elejével (nem akarom erőltetni a kultúrát, de ez részlet egy 50-es évekbeli agitprop versből), Bugár Bélával, aki bár nem pártja legrégebbi bloggere – az Iron Basti, még egy másik párt színeiben –, a szimbolikus rendben elfoglalt pozíciójánál fogva mindenképp a legjelentősebb, akkor is, ha nem.
Bugár Béla blogkezdeményére real time-ban figyeltünk fel, a választások előtt 3 hónappal kezdte a párthonlapon. A blog.hu-n vezetett blogjában az első bejegyzés 2011. január 21-ről származik, ebből arra következtethetünk, hogy a korábbi bejegyzéseket nem importálták. A bemutatkozásba írt szöveg szerint azért kezdett blogolni, hogy mondanivalója minél szélesebb rétegekhez eljusson.
Bugár nem nevezhető aktív bloggernek, a blogkezdet óta 26 bejegyzéssel örvendeztette meg olvasóit, az utolsó bejegyzése február 14-én kelt, ez azt jelenti, hogy a blogra nem tekint komoly kampányeszközként.
Ő maga így vallott blogolási technikájáról Veres Istvánnak: A legtöbb blogbejegyzést a pártban Bugár jegyzi, annak ellenére, hogy feltehetőleg ő a legelfoglaltabb. Bugár elmondta, blogbejegyzései nem egy nap alatt születnek. „Adott egy kényes téma, például hogy miért került Andrej Hrnčiar a listánkra. Elkezdem írni a hozzászólást, jön egy ötlet, másnap egy másik, ezeket fokozatosan hozzáírom. Nincs időm egyszerre órákat ülni felette” – mondta Bugár.
Ez felveti a ghostwriter-faktor kérdését is, ami úgy gondolom, egy Bugár Béla esetében nem lenne szégyen, de bizonyítékunk nincs, találgatni pedig nem akarunk. Mindenesetre az apparátus elég nagy lenne hozzá.
(És itt most nyissunk egy általános jellegű zárójelet, a reformkortól datálható bértollnok kifejezés a magyarban erősen negatív konnotációjú, holott e sorok írója etimológiai szempontból épp úgy bértollnok, mint Barak László, Tokár Géza, Nagy András, Neszméri Sándor, Lovász Attila, Molnár Judit vagy éppen Štefan Hríb – mindenkitől elnézést kérek a másik társaságáért –, mert – a blogon kívüli tartományban elhelyezett szövegeiért – szerződésben rögzített bért kap. Tris Hussey, az egyik legismertebb amerikai blogger nyíltan vállalja, azzal keresett pénzt, hogy legénykorában tucatnyi blogot írt pénzért. Ez egy szakma a világ boldogabb táján, ha jól nyomod az angolt írásban, katt a hirdetésekre, nálunk meg nem annyira. Leturházzuk azt a kőművest, aki Bugár Béla (tetszőlegesen behelyettesíthető politikusnév) garázsát falazta? Ugye nem, miért is tennénk. De vajon mi lenne a sorsa annak a bloggernek, aki szlovmagy viszonyok között – ahol még a fizetőképes kereslet megléte sem biztos, mert a politikusok, legyen szó tanyasi listavégi jelöltekről, vagy csúcsfejekről, azt hiszik, hogy a JÓ szöveg, vagy a nyelvi korrektúra ingyen van – lépne Tris útjára? Zárójel bezárva, a ghostwriter-témakört ebben a bejegyzésben a továbbiakban nem érintjük.)
Blogja a blog.hu által felkínált megosztási lehetőségek közöl a FB-kal, a Twitterrel és a Google Plus-szal él.
Folyt. köv.
Ha nem akarsz lemaradni a II. részről, kövess rss-en vagy a Twitteren, esetleg szeress a fészbukon.
