Tisztelt G. R. R. Martin úr, elnézését kérem, de kiváló, Királyok csatája című kardozós könyvének karácsonyi olvasását a mai napon felfüggesztettem, hogy elolvassak egy lányregényt. Na nem ment agyamra a karácsony...
Nem árulok el titkot azzal, hogy nem szoktam lányregényeket olvasni. Ha olvasnék bevallanám, nem ciki, de épp úgy, ahogy a szerves kémiáról, vagy a Laosz mezőgazdaságáról szóló írások hidegen hagynak, ez a műfaj is. A karácsonyi rokonlátogatások során azonban kezembe került egy, aminek nem tudtam ellenállni. Keresztanyám mondta, hogy a padláson egy dobozban talált pár régi könyvet. Az egyik a dédanyámé volt.
Nagyszüleimet szerencsére ismertem, dédszüleimhez nem volt szerencsém. Két világégés, egy gazdasági válság, egy kitelepítés, és egy szövetkezetesítéssel elegy államosítás által szaggatott nemzedékű eleim az ötvenes-hatvanas években szenderültek jobb létre, kivéve Takács dédapámat, aki az első világháború után.
Marusinec dédanyám kofa volt. ...ból az érsekújvári piacra hordta be a cuccot eladni. Tojást és zöldséget árult. Azt mondják. A bevételből mindig vett könyvet is, amit aztán a vonaton olvasott. Ha kiolvasta, vett egy másikat.
Rám Jean Rameau (igen, most kérdezed, ki a tököm az, én se tudtam) Nina kisasszony című „franczia regénye” maradt.
Fordította Nyíri Klára (full respect neki, hogy nemcsak elolvasni, hanem még lefordítani is maradt energiája).
A könyv egyébként borzalmas. Egy vidéken élő, eladósodott, csúnya, sántító leányka szerelmi bonyodalmait írja le, aki a szegény legényt szeretni, de annak gazdag nevelőapja kéri meg a kezét, aki a kastély "devizahitelét" is kifizetné. Sajnos, csak az első kötet maradt rám, így soha nem fogom megtudni a végét, de ezzel valahogy együtt tudok majd élni, úgy érzem.
A parasztasszonyoknak nem volt ex libris pecsétjük, de könyveit ő is szignálta, így:.jpg)
Te tudod, miket olvasott a dédanyád?
