Ezt a posztot, függetlenül attól, hogy hol vagyok vagy mit csinálok november 1-jén, az időzítő nevű munkatárs 18.16-kor fogja publikálni, mert 2008-ban ekkor tettük közzé az első képsorozatot a símaszkos állatokról. Persze, a verés ekkor már javában folyt, de hát a fotónak van némi átfutási ideje... Te elővennél egy IBM Thinkpadet egy rendőrroham közepén?
Kérdeztem Szótlan Szemtanút, hogy november elsején temetői posztot kell-e publikálni, vagy írhatok a blogoló politikusok hibáiról, de mivel sem ő nem tudott határozott választ adni, sem én, az előző években meg, ha volt poszt, akkor az temetői volt, így kezdjük néhány temetői flash-sel.
– Kurva madarak! – mormogta keresztapám. – Már megint leszarták a sírt! Pedig most mostuk le.
Nagyszüleim egy nyírfa tövében nyugszanak. A nyírfán négy kuvik lakik. Halálmadarak – szoktuk Csábrág alatt sejtelmesen mondani a huhogás forrása iránt érdeklődő jelöltnek. Ők vigyáznak nagy- és dédszüleim örök álmára – meg gondolom, oldallagosan a többi halottéra is. Néha leszarják a sírt, de hát valamiért valamit...
---------------------------------------
A bátorkeszi temetőben lelopták/eltávolították/leszerelték a hősi halált halt katonák közös síremlékéről a márványtáblát. E felvétel tanulsága szerint már tavaly sem volt ott.
Pótolni kéne, nem?
---------------------------------------
Határozottan más a temetői séta úgy, ha az ember egy sírkövön a saját nevét látja, még ha a dátum más is. Memento mori!
---------------------------------------
És kedvenc temetői posztom ever. Azóta vajon mi lehet vele?
......................................................................................................
Online szerkesztőnek lenni azt jelenti, hogy nincs szombatod, vasárnapod, húsvétod, karácsonyod, és van, hogy olyankor is a gép előtt ülsz, amikor mások a temetőket járják. 2008-ban én voltam beírva a szopásnaplóba (emlékszik még valaki erre a blogra?), szokásos, álmos, hírtelen napnak ígérkezett, mint a karácsony, a húsvét, a zúgó fejjel súlyosbított új év, amikor még egy pakisztáni, a szokásos 50-60 halotthoz képest csak mondjuk 10 halálos áldozatot követelő merényletnek is van esélye hírré válni, mert nincs más. Tipikus AC: Vasárnap reggel feeling, egész nap.
Hogy aztán hogyan végződött az a nap, azt mindannyian tudjuk. Vérbe fagyott még szerverünk is...
Nem szeretem a focit, nem is érdekel, nem közlök veretes traktátusokat a DAC-ról egy-egy önkormányzati ülés után, mint Barak kolléga, és úgy is teljesnek érezném az életem, ha a DAC-stadion helyén holnaptól egy kukoricaföld nőne ki, bocsássák meg nekem ezt a YBS-es fiúk. De az mégiscsak vérlázító, hogy eltelt három év, kicserélődött egy, lassan két kormány, s velük a rendőri vezetés. A dunaszerdahelyi szurkolóverés a legmagasabb állami szinteken is téma volt, egyszer például a külügyi bizottság ülése is elmaradt miatta, mert a szlovák képviselők nem akarták megnézni a rendőrattakról készült filmet. Tudjuk, hogy a vérengzést Stanislav Jankovič tábornok, Ján Packa országos rendőrfőkapitány közrendvédelmi rendőrfőkapitány-helyettese felügyelte, a rendőri csapaterő parancsnoka pedig Peter Müller őrnagy, nagyszombat megyei rendőrfőkapitány-helyettes volt. Jankovič most nyugalmazott tábornok, és Robert Kaliňák smeres parlamenti képviselő asszisztense egy euróért, Müllert pedig kiváló munkájáért ezredessé léptették elő, és 2010. szeptember 13-án trencséni kerületi rendőrfőkapitánnyá nevezték ki.
Azaz a felelősségre vonás elmaradt e következmények nélküli országban, aminek felettébb negatív üzenete van: nyugodtan lehet szurkolókat verni (ha magyarok, pluszpont adható).
Az esetről közvetlenül utána itt írtunk.
