A hírlapíró és a halál

Ha az állam hozzányúl valamihez, ami egyébként nélküle jól működik, abból ritkán szokott jó kisülni. Ez hatványozottan igaz, ha olyan területekről van szó, melyek az államot látványosan nem érdeklik. Ilyen például a harmadik szektor. Ez, ami a gazdasági részét illeti, úgy festhet, eresztékeiben recseg, ám a – nagy cégek látszatalapítványait leszámítva – permanens anyagi alultápláltság ellenére hihetetlenül jó, rétegprofilokat felvállaló alapítványok, polgári társulások működnek országszerte, látszólag a semmiből.

Ezek az NGO-ok azért tudnak működni, mert áldozatkész emberek szabadidejükben, családjuk, munkájuk, és egyéb elfoglaltságiak mellett térítésmentesen hajlandók többletmunkát végezni, legyen szó várromok rendbetételéről, hajómodellezésről, cserkészetről, amatőr színjátszásról, erdei kisvasutak felújításáról, vagy éppen a sztómával élők életkörülményeinek elviselhetőbbé tételéről.

2011 az önkéntesség európai éve. A magyar EU-elnökség ebből az alkalomból az önkéntességnek honlapot készíttetett, remek konferenciákat szervezett, amelyeken csak a lazacos szendvicsek árából egy kisebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei NGO éves költségvetését ki lehetett volna fűteni, de az önkéntességi nagykövetek minden igyekezete ellenére az önkéntesség Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár miatt vált gyakran emlegetetté, s nem éppen a legpozitívabb kontextusban. Az államtitkár asszony törvénytervezete ugyanis 2014-től az érettségi bizonyítvány kiadását önkéntes munkához kötné. Kötelező önkéntesség – oximoron ez a javából. A közfelháborodást követően módosítottak a kötelező önkéntes munka elnevezésén, de ez a lényegen nem változtat, újfent csak az első mondatban alapvetésként leírt maximát tudjuk megismételni.

A szlovák jogszabály szerencsére hasonló kreatív megoldásokkal nem számol. A javaslat kétségtelen pozitívumának tekinthető, hogy törvényi garanciát adna az önkéntes munka végzésére biztosított fizetetlen szabadságra, igaz, csak megengedve ennek lehetőségét. A törvényben említett szerződések azonban csak fokoznák a személyileg gyakran aluldimenzionált szervezetek adminisztratív terheit, s különösen a nagy létszámú NGO-knál tűnnek nehezen kivitelezhetőnek. Az sem feltétlen előnye, hogy a 15 év alatti gyerekek számára nem teszi lehetővé az önkéntes munkát. A büntethetőség alsó korhatára 14 év, Daniel Lipšic, a második Dzurinda-kormány igazságügyi miniszterének büntetőjogi reformja óta. Most ugyanez a Lipšic belügyminiszterként 15 évben határozta meg az önkéntes munka végzésének alsó korhatárát. Ha a 14 éves a Szlovák Köztársaság jogfilozófiája szerint el tudja dönteni, hogy mi a bűn, és mi nem az, akkor azt, hogy akar-e szabadidejében egy kutyamenhelyen kutyákat sétáltatni, nem? Ez a megfogalmazás hátrányos helyzetbe hozza azokat a civil szervezeteket, melyek korosztályos jelleggel végeznek iskolán kívüli oktató-nevelő tevékenységet, úgy, hogy a programot idősebb gyerekek készítik elő a fiatalabbaknak. Ezek, ha a törvényt változatlan formában fogadják el, az egyébként is halálosan merev hazai pályázati rendszerben nem fogják tudni elszámolni a 15 év alattiak által végzett önkéntes munkát önrészként.
Persze, egy ilyen gyenge kormány esetében egy kormánytervezettel még bármi történhet, mire törvény lesz belőle. A parlamenti képviselők nagyobb része vélhetően életében nem végzett önkéntes munkát. A döntéshozatal során legalább arra próbálhatnának ügyelni, hogy annak a több tízezer embernek, aki végez, a törvény ne nehezítse meg a dolgát.