Múlt kedden jeleztem, hogy írok a kutyás emberről – a kormányválságról holnap lesz poszt, a hétvégi bejelentésről írott meg tolódik. Egyébként szeretitek a kutyás embert, itt és a másik helyen kb. háromezren olvastatok róla. Ki ő? (És kommentben elmondhatjátok, miért szerettek róla olvasni.)
Karácsony előtt jelent meg a Duna parti városban. A közmunkások épp a városi fenyőfát díszítették, amikor begördült hat kutya vontatta fogatán a Klapka térre. Azóta hol eltűnik, hol megjelenik, időközben Budapestet is megjárta. A komáromi kutyás ember. Jelenség. Ki ő, honnan jött, hova tart?
Arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, a 47 éves Robert Lait rutinosan válaszolja: világutazó vagyok. „Mielőtt világutazó lettem volna, Antwerpen mellett éltem, volt feleségem és három gyermekem: két fiam, és egy lányom. 1989-ben indultam útnak, hogy megtaláljam önmagam, hogy választ kapjak arra a kérdésre: ki is vagyok valójában – mondja Robert. – Az út új perspektívát nyitott előttem, gyökeresen változtatva meg az életszemléletem. Te minden nap ugyanazt csinálod, számomra minden nap más.” Belgiumból Spanyolországba ment, ahol szülei is élnek. A mediterrán országot ötször is bejárta különböző útvonalakon két évtizedes bolyongása során. Ez idő alatt három nemzedéknyi kutyát „koptatott el”, és megközelítőleg 18 ezer kilométert tett meg. „Ezek a srácok, akik most húzzák ezt a szánhúzó sportolók által használt gyakorlókocsimat, mely egy német hölgy ajándéka, már a harmadik generáció. Az anyjuk fajtiszta szibériai husky volt” – árulja el a Moszkvába tartó világvándor. A kutyák folyamatosan gondoskodnak az utánpótlásról is, jelenleg is van egy három hetes kölyökkutya a falkában, mely hamarosan felválthatja valamelyik idősebb jószágot a guruló alkalmatosság előtt. Persze az is lehet, hogy megveszi valaki. Eladó, kell a pénz az életvitelszerű expedíció költségeire.
„Ha megérkezem egy országba, igyekszem keresztül-kasul bejárni, megismerni a történelmét, a kultúráját, igyekszem kapcsolatot kialakítani a helyiekkel” – ez azonban tájainkon, főként a közép-európaiak hézagos nyelvtudása miatt nehezebben megy, mint Európa nyugati részében, ahol angolul vagy németül könnyedén megértette magát. Hunčík doktor pennájára kívánkozna, hogy a komáromi magyarok miért szlovákul szólnak a kutyás emberhez, hisz magyarul ugyanúgy nem értené, amit el szeretnének mondani neki. Robert lélekben már újraegyesítette Komáromot: napközben nálunk időzik, aludni viszont visszajár Koppánymonostor melletti tanyájára. Itt, a határban verte fel sátrát. Nyugat-Európában alkalmi munkákból, és iskolákban, klubokban tartott előadásokból fedezte útjának kiadásait, itt azonban ez a modell, részben a válság, részben a nyelvi nehézségek miatt nem működik, így Robert csak a komáromiak vendégszeretetére hagyatkozhat, bár örülne valamilyen munkalehetőségnek. „Most épp nincs pénzem, de ez nem fontos számomra. Van időm, van mit enni a kutyáimnak, van hol aludnom, a többi nem lényeges. Most arra koncentrálok, hogy kapcsolatot tudjak kialakítani a helyiekkel. Csak ülök itt, nézem a várost, annak lüktető életét, az embereket, a jellegzetes arcokat, a karaktereket. Igyekszem megérteni a kettéválasztott város történelmét és mély szimbolikáját. Energiát gyűjtök az útra. Ha úgy érzem, készen állok, útnak indulok” – mondja. Mikor felhívom a figyelmét arra a nem elhanyagolható részletre, hogy Moszkva Komáromtól jó 3100 kilométerre található, csak elmosolyodik: „Az semmi, ember! A kutyáim napi 20-30 kilométert bírnak futni a terepviszonyok függvényében. Ha kell, egy évben 7000 kilométert is meg tudok tenni.”
Tervekből nincs hiány. Robert Lait újra be szeretné járni a Balkánt, Bulgáriát, Romániát, Törökországot, Ukrajnát, mielőtt Moszkvába indulna. Korábban már járt a volt Jugoszlávia utódállamaiban. „Szép időszakot töltöttem Dalmáciában, a tenger partján, de jártam Szerbiában is. Onnan azonban kiutasítottak a rendőrök, mert nem volt készpénzem. Ezt követően mentem Ausztriába, majd onnan Magyarországra és Szlovákiába” – idézi fel útjának egy korábbi szakaszát.
Komáromban ritkaság, hogy valaki Moszkvába vágyik. Ezzel utoljára a Jókai Színház Három nővér című előadásán találkoztam, ám Robert Lait nem szenvelgőn sóhajtja ki magából az orosz főváros nevét, úgy, ahogy csak Bandor Éva tudja a komáromi deszkákon, hanem kicsattanó egészséggel, szemében korát meghazudtoló kamaszos tűzzel: „Moszkva mágikus város, rengeteg energia van benne, tízmillió ember él ott, egy csomó érdekes találkozásra nyílik lehetőség.”
Bár azt még nem tudja, vagy nem akarja elárulni, Moszkva után merre fordítja a rudat, egyre bizonyosabb vagyok benne, ez talán nem is fontos. Számára semmiképp nem az. „A társadalomban való lét helyett az utazó életformát választottam. Szeretem” – mondja. Kissé megkésett, szerethető, Sal Paradise-szerű figura. Talán azért lelt mindenhol segítő kezekre, mert az emberek kamaszkori vágyaik megvalósítóját látták benne. Neki sikerült...
