A hírlapíró és a halál

Túlzás nélkül állíthatjuk, a tegnapi nap mérföldkő a hazai – az utóbbi időben megtépázott tekintélyű – igazságszolgáltatás történetében: az Eperjesi Kerületi Bíróságon született történelmi ítélettel egy 1997 óta húzódó folyamat végére sikerült pontot tenni. Olyan embert ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre, aki miatt törvényt kellett módosítania a parlamentnek, hogy rács mögött tarthassák; aki együtt fényképezkedett a volt HZDS-es belügyminiszterrel; aki annyira érinthetetlen volt, hogy amikor – mintegy tréfából – a kamerák kereszttüzében besétált a besztercebányai rendőrségre, a törvény őrei azt hitték, kísértetet látnak, aki tehette, elpucolt, s úgy kellett keresni egy rendőrt, aki végül őrizetbe vette. A legújabb életfogytosnak nagy szerepe volt abban, hogy a kilencvenes évek közepétől 1999-ig a dunaszerdahelyi események az ismert módon alakultak, ugyanis azzal, hogy kivégezte – tegnaptól ezt már a jogerős bírósági ítélet birtokában kimondhatjuk – Sipos Milánt, mintegy jóváhagyta Pápay Tibor uralmát a város és a régió felett. Mikuláš Černák, a „főnökök főnöke” rács mögé került. Nemrégiben a politikai körökben is otthonosan mozgó Černákhoz képest klasszisokkal kisebb jelentőségű, csak állami vállalatok közép- és csúcsvezetőiig jutó Branislav Adamčo felett is kimondták a legsúlyosabb ítéletet. Az ő (egyik) esete is évtizedes, 2000-ben ölte meg – egyébként Černák utasítására – Marián Karcelt.

Persze, mindkét elítélt a legjobb ügyvédek segítségével próbálta igazolni ártatlanságát, s ezzel nincs is gond, hiszen az Alkotmány 47. cikkelye garantálja a védelemhez való jogot (bár Černák esetében némileg szokatlan, hogy az a bíró lett az ügyvédje, aki korábban tárgyalta az ügyét), de óhatatlanul felmerül a kérdés: csak a prókátorok ügyességén múlott, hogy az ügyeket eddig sikerült elhúzni, vagy a hazai nyomozati és igazságszolgáltatási szervek munkája sem volt maradéktalan? Vajon nehezedett-e politikai nyomás a rendőrségre és a bíróságokra a nyomozás és a per folyamán? Lehet-e szerepe a kormányváltásnak abban, hogy a gyakran csak elméletileg független bíróságok végre meghozták ítéletüket? Ezek a kérdések egyelőre megválaszolásra várnak, ám az, hogy két „nagyágyút” is sikerült félreállítani, akár egy pozitív trend kezdetének is tekinthető, mely jelzi, senki sem érinthetetlen.