Szürreális világ. Láttam az égő szárnyú angyalt, Christian „Flake” Lorenzt egy kádban elégni, éreztem az igen és a nem között fellángoló feszültséget, és örültem, hogy magasra szól a jegyem, mikor Till egy kb. másfél méteres gépfaszból ráélvezett az első 10 sorra. A gigantofallosz aztán - labanc precizitás - kigurult a színpadról, és eltűnt.
Későn kaptam észbe, így a Rammstein őszi, bécsi koncertjéről lemaradtam, ezért a március 16-i budapesti előadásra már decemberben megrendeltem a jegyeket. T.-vel - aki nem annyira lelkesedik ezért a műfajért - a Keleti felől sétáltunk a Papp László Sportaréna felé, ahol előző nap Republic volt. A két bandában csak annyi a közös, hogy mindkettő neve r betűvel kezdődik, ill. a Rammsteint egy időben a Republic Records adta ki, melynek azonban Cipőékhez semmi köze.
Mindenféle gyanús csoportok támadtak az aréna felé, klasszikus, szimatszatyros rockertől kezdve a meló után bőrszerkót öltő menedzserekig. A parkolókban sok volt a német autó, egy külföldi csoportot mi is útba igazítottunk. A csávó csak annyit kérdezett: Sportaréna? Az aréna előtt hatalmas tömeg volt, a beengedés viszonylag zökkenőmentes volt.
A szektorunkban egy apám korabeli ősz fószer is ült, de láttam kétgyermekes családot is, 6-8 éves forma gyerekekkel. Ez esetben a nevelési cél nem teljesen volt világos. A Rammstein előtt a Combichrist nevű zenekar zúzott. Tudtam, hogy a világon létezik ilyen formáció, de nem nagyon ismertem őket. A germános precizitással, 8 órakor kezdődött produkció után hajlamos vagyok azt gondolni, jó kis együttes is. Két dob, egy szinti, egy énekes. Az intenzív játék következtében a bal oldali dobos szerkója többször szétesett. A norvégok valamivel több mint félórás koncertet adtak. Élvezhető volt. Nem mondom, hogy rajongó leszek, és ezután járni fogok a koncertjeikre, de korrekt produkciót láthattunk.
Utána jött a műszak, elhordta a Combichrist cuccait, és fóliát terített a színpadra. Mivel - természetesen - a Yt-on már megnéztem a berlini koncertet, tudtam, miért. A színpad "rammsteinosítása" alig 25 percet vett igénybe, 9 tájban kialudtak a fények, majd Paul Heiko Landers és Richard Zwen Kruspe Bernstein elkezdték szétverni a falat, Till Lindemann pedig úgy vágta ki. Fentről úgy tűnt, hogy a kivágott díszletelem lecsúszik, és lenyakaz pár rajongót az első sorokban.
Nos, korábban kifejtettük, számunkra a Liebe ist für alle da c. album promotálása nem tűnt elég érdekesnek, és leginkább Philosophus kolléga visszafogott értékelésével értek egyet, de hát mit csináljunk, rajongók vagyunk. A 24 nyolcadik évada is szarfos, mégis nézzük. A show azonban a gyengébb albumot is elvitte. Sőt, ha elégszer hallgatjuk, nem is tűnik olyan rossznak, mint elsőre, csak azt nem tudom, mi a szart csináltak ezen négy évig, mert annyira kihordottnak meg tűnik.
Szerintem kedden a budapesti tűzoltók kiemelt ügyeletet tartottak, és annyi benzin használódott el, amellyel én könnyedén megtenném a Komárom-Pozsony útvonalat. Nem jegyzeteltem, de ha emlékeim nem csalnak, a Liebe ist für alle da albumról ezek a dalok hangzottak el: Rammlied, B*******, Waidmanns Heil, Wiener Blut, Frühling in Paris, Ich tu dir weh, Pussy, Haifisch, azaz 8 a 11-ből.
A Parist az együtteshez nem illő takonynak tartottam, amelyről azt gondolom, hogy csak azért tették az albumra, hogy legyen rajta rádióbarát sláger, és hárommal több koncertet tudjanak a franciáknál kiárusítani, ahol egyébként nagyon szeretik őket (gondoljuk el ugyanezt magyar-szlovák viszonylatban…), de a színpadon nagyon jól működött, ahogy az általam szintén nem túlságosan kedvelt Wiener Blut is sokkal jobb, ha látod hozzá a gramofon tövében szerencsétlenül ülő énekest.
Van persze hiánylistám is. Az Asche zu Aschet, a Mein Herz brennt-et, a Muttert, a Reise, Reiset, az Amerikát, a Moskaut, az Ohne dichet is szívesen meghallgatta volna. De hát mindent nem lehet.
Természetesen elhangzottak olyan nagy slágerek, mint a Sonne, a Du hast, a Links 234, a Benzin a szokásos gyújtogatós koreográfiával, a felejthetetlen Feuer Frei (csak az alliteráció véget) az arcba épített lángszórókkal, és az Ich will is.
A bulit az Engel zárta.
Hát, mit mondjak, elmegyünk a következőre is, ami 100-200 kilométeres körön belül lesz a közeljövőben.
Másnap reggel a True the lens blog szerzőjével találkoztunk a Keleti pályaudvaron. Kérdezte, milyen volt, mert a Facebookon olvasott róla ilyent is, olyan is. Aki több régi számot várt, az lehet, hogy némi csalódottsággal távozott. Én nem. Ezek a negyvenes, pocakos germánok nagyon jól nyomják.
És akkor a végére egy kis komparatisztika: Ilyen volt:
ilyen lett:
