Még október 16-án történt. Éppen T.-t hoztam át a határon Komáromnál (mivel egy nagy, közös projektünk betetőzését kellett megvalósítani), az ilyenkor szokásos small talk közepette - hogy utaztál? sokan voltak? -, amikor a határon keresztben álló rendőrautóra lettem figyelmes. De ez nem a (kibaszott) útvámrendőrség (a jelzőt két teherfuvarozó ismerősömtől hallottam, akik egymástól függetlenül állították ezt) mindig a határállomás mellett parkoló autója volt, hanem egy állami rendőrségi Kia, mellette két rendőr, golyóálló mellényben, az egyik a kezében fogta kihajtott válltámaszú 61-es típusú géppisztolyát (Vagy, ahogy az újságok nagyon szeretik, a Skorpiót.) Mi a fene folyik itt? - gondoltam.
Az izsai útkereszteződésben is állt egy ugyanilyen patrol, és az udvardiban is. Noha aznap du. már nem voltam munkában, a bennem levő hírlapíró nem tudott nyugodni. Na, mondom, ezektől megkérdezem, hogy mi a pálya. (Persze, előtte már beszéltem az egyik helyi tudósítónkkal, aki elmondta, hogy ez egy preventív intézkedés, mert fegyveres rablás történt a megyében, de hát mégis csak más ezt egy zsandártól hallani.) Kicsit arrább leparkoltam, és amíg J. és Zs. beszállt, odamentem az egyenruhásokhoz. Pár lépésről úgy hallottam, egymás közt magyarul beszélnek.
Odaléptem, köszöntem, bemutatkoztam, ahogy az oviban tanította Marika óvó néni, közöltem, kinek dolgozom, megmutattam az újságíró igazolványom, és azt kérdeztem, miért posztolnak itt talpig fegyverben? A válasz mondhatni spártai volt: Po slovensky! (Nem több, nem kevesebb). Dopicsi, gondoltam, ez fél perc alatt elfelejtett magyarul? Ezt követően köszöntem, bemutatkoztam szlovákul, ahogy az oviban tanította Marika óvó néni (mert a magyar falu magyar óvodájában ezt is tanították), közöltem, kinek dolgozom, megmutattam az újságíró igazolványom, és azt kérdeztem, miért posztolnak itt talpig fegyverben? A válasz az volt: Nemôžem vám povedať. Azért tettem még egy próbát: môžete potvrdiť, že hladáte ozbrojeného lupiča? Döbbenet az arcon, majd: Oficiálne vám nemôžem povedať nič. A neoficiálne? Ani tak.
Hát ennyiben maradtunk. Aztán elköszöntünk, ők maradtak, én „tovább nem vártam, mert vártak már reám, a földvári kultúrház ócska színpadán, otthagytam őt, és mást is, jól tudom…”
Holott a rendőr elvtárs velem simán beszélhetett volna magyarul, mert én nem szolgálati ügy voltam. Lehet, hogy parancsba kapták, vagy nem olvasták el a nyelvtörvényt, vagy az már a lelkükben lakik. Elvégre beszéljünk szlovákul, mert úgy mindenki ért, nem?
