A napokban írtunk egy kurta bejegyzést arról, hogy az ŠtB ügynöklistáján szereplő Gál Sándor Pulitzer-díjat kapott. Egy blog nem csinál nyarat, éppen ezért örülök, hogy az ügyre komoly helyen is felfigyeltek, igaz, némi háttérmunka után. A Pulitzer-díj kurátorait ezúttal szólítom fel egy kiadós fellációra. Vagy felelőtlenek, nem olvasnak utána, hogy kinek mit miért adnak, s ezzel devalválják a rangosnak szánt elismerést; vagy - és erre nem is merek gondolni - nagyon is tudják, kinek adják, ezzel nyilvánvakóvá téve, hogy politikai megrendelésre osztják. Az alábbiakban Széky János írása olvasható.
A politikai erők számára legyen tanulság, hogy elfogadhatatlan a cinikus kitérés alapvető morális kérdések elől, és ugyanilyen elfogadhatatlan az alkotmányos határokat áttörő cselekmények akár burkolt igazolása is.
(Sólyom László, 2006. szeptember 19.)
Gál Sándor szlovákiai magyar író, költő, publicista életművéért megkapta a Pulitzer-emlékdíjat. Gratulálok.
1992-ben, egy borongós napon arra toppantam be Pozsonyba, hogy a lapok lehozták a csehszlovák kommunista állambiztonsági szervezettel, az ŠtB-vel együttműködő újságírók névsorát. Rajta volt az a barátom is, akihez mentem. Két nap, két éjszaka beszélgettünk. A végén úgy szabadult meg a tehertől, hogy teljesen kivonult a nyilvánosságból. Szerettem volna, ha nem így történik, mert csak a forradalom után jutott szerephez a sajtóban, és ha visszatér eredeti hivatásához, azzal nemcsak a szlovákiai, hanem az egész magyar civilizáció bőven nyert volna. A teljes kivonulásával pedig szerintem sokat vesztett. De ő döntött így, és békességbe került önmagával. Aztán volt, aki hasonló kitudódás után a hitben talált megoldást lelkiismereti válságára. Megint más haláláig vívódott, alkoholista lett, marta magát és másokat, a sértett dac beszélt belőle – szörnyű dolgokat mondott. Akár így, akár úgy, ezek a feldolgozási módok csak akkor lehetségesek, ha az embernek van lelkiismerete.
A leleplezésre másfajta jellegzetes válasz is létezik. Éspedig – Szlovákiában és Magyarországon egyformán – az izomból tagadás. Ezt gyakran a per kilátásba helyezése kíséri, ami olykor csöndben elfelejtődik, máskor – ügyvédje és bírósága válogatja – formaságokba kapaszkodva biztos győzelmet ígér. A jövedelem-kiegészítésnek és a sajtó szívatásának bevált eszköze a per, összekötvén a kellemeset a hasznossal. Itt a lelkiismeret már nem játszik annyira, de még ez is jobb a semminél. Jelzi ugyanis, hogy az illető tisztában van a demokratikus kultúrák egyik fő normájával: diktatúra állambiztonsági emberének lenni csúnya dolog, szégyenbélyeg, amitől szabadulni kell.
A cikk az eredeti helyen folytatódik tovább.
