Egy éve ilyenkor...
Na ki tudja, mi volt egy éve ilyenkor? Szombat volt, és tombolt az Emma hurrikán. Nálunk is éreztette hatását. A Komáromi járásban például jég esett, és voltak falvak, ahol nem volt villany. Én éppen a második műszakban dolgoztam, Gútán. Fél kettőtől szórakoztattam az embereket, a Friends-fiúkkal és Melody Lacival. Miközben én tettem a dolgom, Jani bátyám otthon a faluban, Bátorkeszin egy temetésre indult. Mivel a jégeső és az áramszünet miatt késésben volt, felpattant fekete, vázas, közel vele egyidős kerékpárjára, úgy indult a temetőbe. A sírbeszéd alatt rosszul lett. Eldőlt és meghalt. Betett beteg szívének a biciklizés. Nem szeretett késni, és túltekerte magát. Mivel a vihar miatt sok baleset és rosszullét volt, a mentők csak öt óra múlva értek a helyszínre. Addig ott feküdt, a felázott temető talaján.
Ha kiváló műszaki állapotban levő 120-as Skodájával - mellyel 25 év alatt tán nem tett meg 20 ezer kilométert - ment volna, talán nem kellett volna megírnom ezt a posztot. De gyerekkoromban ő mondta nekem: fiam, ha a faszomra kalapot dobok, az is megmondja, mit kellett volna csinálni. És ez csak egy páratlan bölcsességeinek tárházából. De gyermekként tőle tanultam a következő, kézfogáskor mondandó mondókát is: Szerbusz pajtás, kukoricahajtás, aki fogja kezemet, nyalja ki a seggemet. A helyi Mária Légióban és Rózsafüzér Társulatban aktív szerepet játszó nagymamám persze ezt nem díjazta annyira.
Emlékezzünk ezen a szomorú szükségszerű első évfordulón!
