(Az előző téma, talán kissé igényesebben feldolgozva.)
Elengedjük-e gyermekünket egy vadívzi kenutúrára, ha az eddig még csak a kerti kismedencében látott vizet? Küldjük-e hegyet mászni, ha a magassággal az egyetlen tapasztalata a mászóka a játszótéren? Ültessük-e volán mögé, ha még nincs 18? És biztassuk-e egy szlovák televíziós vetélkedőben való részvételre, ha csemeténk hadilábon áll az államnyelvvel?
Erre gondoltam, mikor az egyik videómegosztó portálon több tízezer embertársamhoz hasonlóan - a több százezer tévénéző után - én is megnéztem Habodász István produkcióját az egyik kereskedelmi televízió Ki mit tudra hajazó műsorában. A 16 éves komáromi legényke - egyébként (magyar nyelven) eredményes szavaló - József Attila: Tiszta szívvel című költeményét próbálta előadni, Ján Smrek fordításában. Az eredmény: nevetésüket elfojtani nem tudó és nem is akaró zsűritagok, és röhögéstől fetrengő közönség. A fiú sorsa már akkor eldőlt, amikor megtudtuk, honnan származik: Prichádzam Komárne - mondta, fülig húzva ezzel a zsűri arcát.
Istvánt annak rendje-módja szerint szétszívatták. A nézők számára már a szerző neve is humorosan hatott: Attila József. Remélem, most önök is nagyot kacagnak az újság mögött. Attila József - nagyon vicces. Legalább annyira, mint az István Habodász - mert Istvánt már a bemutatkozáskor kiröhögték. Adela Banášová kezdte az alázást, aki arra kérte a versenyzőt, mondja, vagy legalább ujjaival mutassa meg, hány éves. Pavol Habera szándékosan félreragozva gúnyolta a fiút. A legirritálóbb viszont a cseh Ján Kraus megnyilvánulása volt. Amikor István felajánlotta, hogy ha lehet, magyarul is elszavalja a verset, a cseh Kraus csehül figyelmeztette őt: ez a Szlovákiának tehetsége van című műsor. Ha ebbe egy magyar előadó nem fér bele, akkor itt komoly baj van. Ráadásul a tévé honlapján közzétett szabályok között sem olvasható, hogy magyarul nem lehet szavalni.
A párperces jelenet számos további kérdésirányt vázol. Ha ugyanezt - azaz a porig alázást - más okból kifolyólag egy komáromi, 16 éves, de szlovák versenyzővel teszi a zsűri, az rendben van? Nyilván az sem oké, egy ember megalázását a kamerák kereszttüzében nemzetiségtől függetlenül etikai szempontból nem helyeselhetjük. De azért szeretjük... A különböző tehetségkutató versenyeken hatalmas nézettséget hoznak azok a körök, ahol a tévék prezentálják, micsoda ocsútömegből, pelyvahegyekből válogatták ki azt a pár szem tiszta búzát, amelyet végül is tartósan a nézők elé tárnak. Mert rosszra hajló emberi természetünkből kifolyólag szeretünk a másikon röhögni, azok többsége is, aki e sorokat olvasva azt mondja: én nem. De függetlenül attól, hogy Habera vagy Friderikusz aláz, az még nem helyeselhető.
Nem szabad elvonatkoztatnunk Habodász István, családja, tanárai, baráti köre stb. felelősségétől sem. Ő maga, önként gondolta úgy, hogy próbára teszi magát, vélhetően senki nem fogott rá egy nagy kaliberű sörétest, azzal kényszerítve őt a jelentkezési lap beadására. Mivel még nincs 18, valószínűleg törvényes gondviselőjének is hozzájárulását kellett adnia a versenyben való részvételhez. Senki nem akadt a környezetében, aki azt mondta volna: ne menj oda, Pista, mert nem tudsz szlovákul rendesen? Mert nem tud, ez tény és való, ez az egész ország számára kiderült. Pedig szlovákul kell tudni. Már csak azért is, hogy ha valaki beszól neki a műsorban, akkor annak a megfelelő módon tudjon válaszolni, úgy, ahogy kedve tartja, nem pedig úgy, ahogy tud. Makogva. Bár ennek önmagában még nem kellene okként szolgálni arra, hogy harsányan derüljenek rajta. Elég lett volna neki annyit mondani: „Figyelj jobban az iskolában, vagy ha a szlovákórákon is magyarul beszéltek, mint oly sok csallóközi iskolában, akkor járj magántanárhoz, és ha majd fogsz tudni rendesen szlovákul, ki fogod tudni mondani azt, hogy s čistým srdcom, anélkül, hogy az egy tüsszentésre hasonlítana, akkor gyere vissza.” De valahogy benne volt a levegőben, hogy ez most egy jó lehetőség, magas labda, melyet le kell ütni. Mert olyan a közhangulat, hogy a magyarokat szívatni sikk. Ahogy Duray Miklós mondta az egyik magyarországi tévécsatorna műsorában: Robert Fico kormánya előhozta a zsigerekben megbúvó nacionalizmust. És itt most nem csupán a tahó Slota pártpreferenciafokozó, félrészeg marketingböfögéseire kell gondolni, hanem a sokkal hatékonyabb, cinikus Robert Ficóra. Arra, aki szerint Magyarország mindent elszúr; akit nem érdekel, mit mond a magyar diplomácia vezetője; aki azonnal ultimátumról hadovál, ha valamit kérdeznek tőle; aki nagyobbik koalíciós partnere szavazóit elhalászva követeli az MKP képviselőinek felelősségre vonását a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán való részvételük miatt. És aki – a nem különben tapló Ján Mikolaj oktatási miniszterrel egyetemben – nem rest belaszarni párezer alapiskolás iskolatáskájába sem a hibrid nyelvű tankönyvekkel. És mellettük ott van még az egyre kopó, már államfőjelöltnek sem alkalmas Vladimír Mečiar, aki liluló fejjel hangoztatja, hogy itt be vannak tartva a kisebbségek jogai. Ez ömlik az országra, szinte napi rendszerességgel a sajtóból. És ennek társadalmi hatásától nem lehet elvonatkoztatni. A politikai vezetők viselkedése sokak számára példát jelent: ha ez a majdnem 50 százalékos népszerűségű politikus beszólogathat a magyaroknak, akkor előbb-utóbb erre bárki feljogosítva fogja érezni magát, a tévéripacstól kezdve a vasúti jegypénztárosig, aki eddig se tudott magyarul, de most már nagyobb önbizalommal mondja a kisablak mögül: Nerozumiem po maďarsky.
Habodász István saját képességei túlbecsülésén túl talán a jelenlegi hazai közhangulat áldozata is.
(UPDATE: a youtube-ról eltávolították a Habodász-videót, de sok más helyen még megtekinthető. Nem adok tippeket, írd be a Google-ba.)
Erre gondoltam, mikor az egyik videómegosztó portálon több tízezer embertársamhoz hasonlóan - a több százezer tévénéző után - én is megnéztem Habodász István produkcióját az egyik kereskedelmi televízió Ki mit tudra hajazó műsorában. A 16 éves komáromi legényke - egyébként (magyar nyelven) eredményes szavaló - József Attila: Tiszta szívvel című költeményét próbálta előadni, Ján Smrek fordításában. Az eredmény: nevetésüket elfojtani nem tudó és nem is akaró zsűritagok, és röhögéstől fetrengő közönség. A fiú sorsa már akkor eldőlt, amikor megtudtuk, honnan származik: Prichádzam Komárne - mondta, fülig húzva ezzel a zsűri arcát.
Istvánt annak rendje-módja szerint szétszívatták. A nézők számára már a szerző neve is humorosan hatott: Attila József. Remélem, most önök is nagyot kacagnak az újság mögött. Attila József - nagyon vicces. Legalább annyira, mint az István Habodász - mert Istvánt már a bemutatkozáskor kiröhögték. Adela Banášová kezdte az alázást, aki arra kérte a versenyzőt, mondja, vagy legalább ujjaival mutassa meg, hány éves. Pavol Habera szándékosan félreragozva gúnyolta a fiút. A legirritálóbb viszont a cseh Ján Kraus megnyilvánulása volt. Amikor István felajánlotta, hogy ha lehet, magyarul is elszavalja a verset, a cseh Kraus csehül figyelmeztette őt: ez a Szlovákiának tehetsége van című műsor. Ha ebbe egy magyar előadó nem fér bele, akkor itt komoly baj van. Ráadásul a tévé honlapján közzétett szabályok között sem olvasható, hogy magyarul nem lehet szavalni.
A párperces jelenet számos további kérdésirányt vázol. Ha ugyanezt - azaz a porig alázást - más okból kifolyólag egy komáromi, 16 éves, de szlovák versenyzővel teszi a zsűri, az rendben van? Nyilván az sem oké, egy ember megalázását a kamerák kereszttüzében nemzetiségtől függetlenül etikai szempontból nem helyeselhetjük. De azért szeretjük... A különböző tehetségkutató versenyeken hatalmas nézettséget hoznak azok a körök, ahol a tévék prezentálják, micsoda ocsútömegből, pelyvahegyekből válogatták ki azt a pár szem tiszta búzát, amelyet végül is tartósan a nézők elé tárnak. Mert rosszra hajló emberi természetünkből kifolyólag szeretünk a másikon röhögni, azok többsége is, aki e sorokat olvasva azt mondja: én nem. De függetlenül attól, hogy Habera vagy Friderikusz aláz, az még nem helyeselhető.
Nem szabad elvonatkoztatnunk Habodász István, családja, tanárai, baráti köre stb. felelősségétől sem. Ő maga, önként gondolta úgy, hogy próbára teszi magát, vélhetően senki nem fogott rá egy nagy kaliberű sörétest, azzal kényszerítve őt a jelentkezési lap beadására. Mivel még nincs 18, valószínűleg törvényes gondviselőjének is hozzájárulását kellett adnia a versenyben való részvételhez. Senki nem akadt a környezetében, aki azt mondta volna: ne menj oda, Pista, mert nem tudsz szlovákul rendesen? Mert nem tud, ez tény és való, ez az egész ország számára kiderült. Pedig szlovákul kell tudni. Már csak azért is, hogy ha valaki beszól neki a műsorban, akkor annak a megfelelő módon tudjon válaszolni, úgy, ahogy kedve tartja, nem pedig úgy, ahogy tud. Makogva. Bár ennek önmagában még nem kellene okként szolgálni arra, hogy harsányan derüljenek rajta. Elég lett volna neki annyit mondani: „Figyelj jobban az iskolában, vagy ha a szlovákórákon is magyarul beszéltek, mint oly sok csallóközi iskolában, akkor járj magántanárhoz, és ha majd fogsz tudni rendesen szlovákul, ki fogod tudni mondani azt, hogy s čistým srdcom, anélkül, hogy az egy tüsszentésre hasonlítana, akkor gyere vissza.” De valahogy benne volt a levegőben, hogy ez most egy jó lehetőség, magas labda, melyet le kell ütni. Mert olyan a közhangulat, hogy a magyarokat szívatni sikk. Ahogy Duray Miklós mondta az egyik magyarországi tévécsatorna műsorában: Robert Fico kormánya előhozta a zsigerekben megbúvó nacionalizmust. És itt most nem csupán a tahó Slota pártpreferenciafokozó, félrészeg marketingböfögéseire kell gondolni, hanem a sokkal hatékonyabb, cinikus Robert Ficóra. Arra, aki szerint Magyarország mindent elszúr; akit nem érdekel, mit mond a magyar diplomácia vezetője; aki azonnal ultimátumról hadovál, ha valamit kérdeznek tőle; aki nagyobbik koalíciós partnere szavazóit elhalászva követeli az MKP képviselőinek felelősségre vonását a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán való részvételük miatt. És aki – a nem különben tapló Ján Mikolaj oktatási miniszterrel egyetemben – nem rest belaszarni párezer alapiskolás iskolatáskájába sem a hibrid nyelvű tankönyvekkel. És mellettük ott van még az egyre kopó, már államfőjelöltnek sem alkalmas Vladimír Mečiar, aki liluló fejjel hangoztatja, hogy itt be vannak tartva a kisebbségek jogai. Ez ömlik az országra, szinte napi rendszerességgel a sajtóból. És ennek társadalmi hatásától nem lehet elvonatkoztatni. A politikai vezetők viselkedése sokak számára példát jelent: ha ez a majdnem 50 százalékos népszerűségű politikus beszólogathat a magyaroknak, akkor előbb-utóbb erre bárki feljogosítva fogja érezni magát, a tévéripacstól kezdve a vasúti jegypénztárosig, aki eddig se tudott magyarul, de most már nagyobb önbizalommal mondja a kisablak mögül: Nerozumiem po maďarsky.
Habodász István saját képességei túlbecsülésén túl talán a jelenlegi hazai közhangulat áldozata is.
(UPDATE: a youtube-ról eltávolították a Habodász-videót, de sok más helyen még megtekinthető. Nem adok tippeket, írd be a Google-ba.)
