Ján „Kettőskeresztállító” Slota startolta a hetet: míg Gyurcsány Ferenc és Robert Fico békülni próbált Brüsszelben – mérsékelt sikerrel, még a kameráknak szóló diplomáciai bájmosoly is alig-alig jött össze –, addig ő ornitológiai ismereteit csillogtatta Malackában, ezzel voltak tele a keddi lapok, hétfői lapok ugyanis nem voltak, az alkotmány ünnepe miatt. Ugyancsak államunk alaptörvényének köszönhetik a nebulók, hogy hétfőn még önfeledten játszadozhattak kis barátaikkal, iskolába menni ugyanis csak kedden kellett. Robert Fico Légen (igen, a dunaszerdahelyi járásbeli településről van szó, nem tévedés) is átadott egy – reméljük nem kisebb, nem rosszabb, hanem pontosan – olyan sportpályát, amilyenből már van pár az ország nemzetiségi szempontból kevésbé heterogén településein.
A hét eseménye azonban kétségkívül a Tisztelt Ház rendkívüli ülése volt. Szeretem a rendkívüli üléseket, feltéve, ha nem tudósítóként vagyok jelen. A tisztelt olvasó/tévénéző ritkán gondol bele, hogy egy híradóban látott, alig egyperces tudósításban olykor egy nap munkája is benne van, a rendkívüli ülés ugyanis azért rendkívüli, mert senkinek fogalma sincs, hogy mikor lesz vége. És ilyenkor az újságírók reménytelenül várnak az előcsarnokban. A parlamentben legalább kényelmesek a bőrfotelok…, de láttam én már a Markíza televízió szőke, a mikrofon sajátos szájba emelésével naponta férfiak tízezreit izgalomban tartó sztárriporternőjét egy zsák műtrágyán ülni a köztévé brüsszeli tudósítójával. Az nem volt akkora buli.
A rendkívüli ülés tárgya Štefan Harabin igazságügyi miniszter menesztése volt. (Itt jegyzem meg, erről a Harabinról nem lehet ám akármit csak úgy leírni, a kiadói csoportunkba tartozó nagyobbik napilappal éppen folyamatban van egy peres ügye; a kormányfő által lefasisztázott tulajdonosú baloldali napilapot is súlyos milliókra perelte. Itt a botrány köve a glosszák mellett pár karikatúra volt. Mintha ő volna Mohamed, még jó hogy kevesebb híve van, mint a prófétának.) Az ellenzék azért szerette volna az egykori parlament háta mögötti épületen kívül látni a HZDS által delegált tárcavezetőt, mert tizenegynéhány évvel ezelőtt – egy telefonbeszélgetés átirata szerint – állítólag meghitt viszonyt ápolt egy albán drogbáróval. Na lett is ebből nemulass! Robert Fico előre jelezte, az ellenzék 70 422 vödör szennyet fog a kormányoldalra borítani – nem tudni, honnan a szám, de tagadhatatlanul impozáns látvány lett volna, ha valóban így történik. Ehelyett a kormányoldal támadta az indítványt beterjesztő Daniel Lipšicet, azért, hogy az indítványt beterjesztette. A sokat megért törvényhozásban veretes szavak hagyták el a honatyai ajkakat. Vladimír Mečiar hozzászólása volt az egyik legalpáribb. Olyan messze állt az európai politikai kultúrától, mint a somorjai ONE Fesztivál a Szigettől. A HZDS vezetője Lipšic zsidó őseit firtatta. Az igazságügyi minisztert pedig hazugságon csípték a vita hevében. A jellegzetes arcszőrzetű tárcavezető – a Vladimír Palko által primitívnek nevezett (most egyet tudok érteni Palkóval) – felszólalásában nyíltan kilátásba helyezte, hogy a volt miniszter rabként fogja sikálni a minisztérium műmárvány lépcsőit, magánbeszélgetésben is odavetette neki: „Sittre kerülsz, te szarházi!” Államférfiúi szavak, melyeket Harabin előbb letagadott. Ám ezek a mikrofonok csúnya dolgok, a szarházizással meg már mások is ráfáztak. 2005 januárjában Pavol Rusko – emlékszik még rá bárki? –, akkoriban talán gazdasági miniszter nevezte ekként az akkoriban házelnökként ténykedő Pavol Hrušovskýt, de pechje volt: egy kamera ezt rögzítette. Így Rusko nem próbálta meg letagadni, Harabin igen. Csak akkor „tört meg”, amikor a helyzet már menthetetlen volt, kiderült, hogy a sommás beszólásról hangfelvétel is készült. Ekkor azonban mentegetőzni kezdett: tudják, eldurrant az agyam, ez a nyápic beszólt nekem, a bírónak... Egy igazságügyi miniszter, aki hazudozik. Lehetne jobb védjegye Robert Fico kormányának?
Robert Fico egyébként a Dunaszerdahelyhez közeli Légen járt, ahol elmondta, szurkol a magyaroknak és a szlovákoknak, majd egy jót focizott a helyi öregfiúkkal, akik vagy nagyon öregek voltak, vagy nem a legerősebb formációban álltak fel, de a meccs eredménye végül 13:10 lett. Focieredménynek sok, kézilabdának egész jó. Csak arról nem szólnak a hírek, ki volt a bíró. Meg arról sem, hány gólt lőtt Robert Fico. Sajnos, a Šport című napilap sem hozta címlapon. Ha légi olvasóink tudják, írják meg nekünk. De függetlenül attól, hányszor rezgette a hálót a kormányfő, ő nagy játékos. Sajnos, magyar partnere messze nem egy súlycsoportú vele. Ficónak – egyebek mellett – van egy stabil koalíciója, ahol azt csinál, amit akar, igaz, a nemzetiekkel olykor kell egyeztetnie, Mečiarék meg kénytelenek elfogadni ezt, hisz az egyre apadó népszerűségű párt örülhet, hogy egyáltalán kormányközelben lehet, a témái szavazóival arányosan fogytak el, s agg vezérük már tán’ csak dolgozószobája mélyén gondol arra, hogy köztársasági elnök legyen, hangosan nem meri mondani, mert kiröhögnék. Fico ezzel a magyar kormányfővel, akinek nemhogy stabil, de semmilyen koalíciója nincsen, azt csinál, amit akar. A hivatalos találkozó előkészítése körüli kutyakomédiának Gyurcsány Ferenc bukása vethet csak véget. Ezt nem egy magyar ellenzéki napilapból idéztem, egy szlovák lap kommentátora írta. Talán ezért maradt meg a brüsszeli informális találkozó is a szájkarate szintjén.
S míg Robert Fico az EU szívében arcizmait edzette, idehaza Ján Slota egy újabb kettős kereszttel jelölte meg a szlovák területeket, miként az ebek is körbevizelik territóriumukat. A nemzeti vezető nem vizsgázott jelesre természetismeretből, a magyarok turulmadarát ugyanis a papagájalakúak rendjébe sorolta, holott köztudottan a sólyomalakúak rendjébe tartozik. Annak ellenére, hogy mindkettő testét toll borítja, különbség első látásra nyilvánvaló: az egyiket j-vel, a másikat ly-vel kell írni. A nemzeti vezető – majdnem nemzetvezetőt írtam – keresztállító buzgalmához meg csak annyit, hogy van, aki azt állít, amit akar, és van, aki csak azt, amit tud.
A hét eseménye azonban kétségkívül a Tisztelt Ház rendkívüli ülése volt. Szeretem a rendkívüli üléseket, feltéve, ha nem tudósítóként vagyok jelen. A tisztelt olvasó/tévénéző ritkán gondol bele, hogy egy híradóban látott, alig egyperces tudósításban olykor egy nap munkája is benne van, a rendkívüli ülés ugyanis azért rendkívüli, mert senkinek fogalma sincs, hogy mikor lesz vége. És ilyenkor az újságírók reménytelenül várnak az előcsarnokban. A parlamentben legalább kényelmesek a bőrfotelok…, de láttam én már a Markíza televízió szőke, a mikrofon sajátos szájba emelésével naponta férfiak tízezreit izgalomban tartó sztárriporternőjét egy zsák műtrágyán ülni a köztévé brüsszeli tudósítójával. Az nem volt akkora buli.
A rendkívüli ülés tárgya Štefan Harabin igazságügyi miniszter menesztése volt. (Itt jegyzem meg, erről a Harabinról nem lehet ám akármit csak úgy leírni, a kiadói csoportunkba tartozó nagyobbik napilappal éppen folyamatban van egy peres ügye; a kormányfő által lefasisztázott tulajdonosú baloldali napilapot is súlyos milliókra perelte. Itt a botrány köve a glosszák mellett pár karikatúra volt. Mintha ő volna Mohamed, még jó hogy kevesebb híve van, mint a prófétának.) Az ellenzék azért szerette volna az egykori parlament háta mögötti épületen kívül látni a HZDS által delegált tárcavezetőt, mert tizenegynéhány évvel ezelőtt – egy telefonbeszélgetés átirata szerint – állítólag meghitt viszonyt ápolt egy albán drogbáróval. Na lett is ebből nemulass! Robert Fico előre jelezte, az ellenzék 70 422 vödör szennyet fog a kormányoldalra borítani – nem tudni, honnan a szám, de tagadhatatlanul impozáns látvány lett volna, ha valóban így történik. Ehelyett a kormányoldal támadta az indítványt beterjesztő Daniel Lipšicet, azért, hogy az indítványt beterjesztette. A sokat megért törvényhozásban veretes szavak hagyták el a honatyai ajkakat. Vladimír Mečiar hozzászólása volt az egyik legalpáribb. Olyan messze állt az európai politikai kultúrától, mint a somorjai ONE Fesztivál a Szigettől. A HZDS vezetője Lipšic zsidó őseit firtatta. Az igazságügyi minisztert pedig hazugságon csípték a vita hevében. A jellegzetes arcszőrzetű tárcavezető – a Vladimír Palko által primitívnek nevezett (most egyet tudok érteni Palkóval) – felszólalásában nyíltan kilátásba helyezte, hogy a volt miniszter rabként fogja sikálni a minisztérium műmárvány lépcsőit, magánbeszélgetésben is odavetette neki: „Sittre kerülsz, te szarházi!” Államférfiúi szavak, melyeket Harabin előbb letagadott. Ám ezek a mikrofonok csúnya dolgok, a szarházizással meg már mások is ráfáztak. 2005 januárjában Pavol Rusko – emlékszik még rá bárki? –, akkoriban talán gazdasági miniszter nevezte ekként az akkoriban házelnökként ténykedő Pavol Hrušovskýt, de pechje volt: egy kamera ezt rögzítette. Így Rusko nem próbálta meg letagadni, Harabin igen. Csak akkor „tört meg”, amikor a helyzet már menthetetlen volt, kiderült, hogy a sommás beszólásról hangfelvétel is készült. Ekkor azonban mentegetőzni kezdett: tudják, eldurrant az agyam, ez a nyápic beszólt nekem, a bírónak... Egy igazságügyi miniszter, aki hazudozik. Lehetne jobb védjegye Robert Fico kormányának?
Robert Fico egyébként a Dunaszerdahelyhez közeli Légen járt, ahol elmondta, szurkol a magyaroknak és a szlovákoknak, majd egy jót focizott a helyi öregfiúkkal, akik vagy nagyon öregek voltak, vagy nem a legerősebb formációban álltak fel, de a meccs eredménye végül 13:10 lett. Focieredménynek sok, kézilabdának egész jó. Csak arról nem szólnak a hírek, ki volt a bíró. Meg arról sem, hány gólt lőtt Robert Fico. Sajnos, a Šport című napilap sem hozta címlapon. Ha légi olvasóink tudják, írják meg nekünk. De függetlenül attól, hányszor rezgette a hálót a kormányfő, ő nagy játékos. Sajnos, magyar partnere messze nem egy súlycsoportú vele. Ficónak – egyebek mellett – van egy stabil koalíciója, ahol azt csinál, amit akar, igaz, a nemzetiekkel olykor kell egyeztetnie, Mečiarék meg kénytelenek elfogadni ezt, hisz az egyre apadó népszerűségű párt örülhet, hogy egyáltalán kormányközelben lehet, a témái szavazóival arányosan fogytak el, s agg vezérük már tán’ csak dolgozószobája mélyén gondol arra, hogy köztársasági elnök legyen, hangosan nem meri mondani, mert kiröhögnék. Fico ezzel a magyar kormányfővel, akinek nemhogy stabil, de semmilyen koalíciója nincsen, azt csinál, amit akar. A hivatalos találkozó előkészítése körüli kutyakomédiának Gyurcsány Ferenc bukása vethet csak véget. Ezt nem egy magyar ellenzéki napilapból idéztem, egy szlovák lap kommentátora írta. Talán ezért maradt meg a brüsszeli informális találkozó is a szájkarate szintjén.
S míg Robert Fico az EU szívében arcizmait edzette, idehaza Ján Slota egy újabb kettős kereszttel jelölte meg a szlovák területeket, miként az ebek is körbevizelik territóriumukat. A nemzeti vezető nem vizsgázott jelesre természetismeretből, a magyarok turulmadarát ugyanis a papagájalakúak rendjébe sorolta, holott köztudottan a sólyomalakúak rendjébe tartozik. Annak ellenére, hogy mindkettő testét toll borítja, különbség első látásra nyilvánvaló: az egyiket j-vel, a másikat ly-vel kell írni. A nemzeti vezető – majdnem nemzetvezetőt írtam – keresztállító buzgalmához meg csak annyit, hogy van, aki azt állít, amit akar, és van, aki csak azt, amit tud.
