Igen, a taizéi dalocska jut
eszembe róla, melyben a hülye franciák azt éneklik, hogy „zsentesz”, mert nem
megy a fejükbe, hogy az latinul „gentes”. A múlt héten 2x is laudáltam. Bár már
rég nem vagyok irodalomkritikus, ahogy azt a meghívón tévesen feltüntették,
mégis a feledhetetlen Bán Zoltán András Az elme szabad állat című könyvének
fülszövege jutott eszembe, mely szerint e magyar hazában a kritikussal akkor
elégedettek, ha az beéri az irodalmi nagymiséket levezénylő adorációmester
szerepével. Most kicsit én is ilyen adorációmester szerepében éreztem magam. Ám
nagy szerencsém, hogy a köszöntött nem hozott méltatlan helyzetbe. Kiváló tollú
szerző ugyanis, s egy kerek évfordulójára jelent meg az ötödik
publicisztikakötete. Kicsit mindig szkeptikus vagyok, ha azt a szót hallom,
publicisztikakötet. Vajon kell-e csokorba kötni kommentárokat, jegyzeteket,
tárcákat, ilyesmiket. Mikor azok a „annak a napnak” íródtak, és nem az
örökkévalóságnak. Ám biztos vagyok benne, hogy a szlovákiai magyar írásbeliség
egyik legszigorúbb szerkesztője valszeg nem lapátolta be minden írását a
kötetbe, mint(az egyébként nem rossz tollú) Winkler Róbert ebbe a könyvébe.
Ami kihívás volt, hogy a két
egymást követő napon történő ünnepi alkalomra 2 szöveget kellett generálnom. De
végül ez is sikerült. Az ünnepelt azt mondta, hogy beérte volna azzal, ha B-ben
is elmondom az előző este A-ban elmondott szöveget, de jól esett neki, hogy…
Mit tehetnék ehhez hozzá? Éljen
az ünnepelt!
