Tegnap olvastam, hogy az aktualne.sk hírportál elküld pár embert, egész pontosan ötöt, köztük a nyelvi szerkesztőt. Hosszú távon a felére akarják csökkenteni az állományt.
Amikor indult az aktuálne, elég nagy mellénnyel voltak, és az induló gárda elég jó volt. Mára viszont már annyira visszaestek, hogy már az impresszum sem érhető el az oldalon, nehogy valaki megtudja, kik dolgoznak ott. Hatalmas a fluktuáció, nem tudom, miért, mert egy aktuálnest sem ismerek személyesen. De a húszfős törzsállományt tízre szeretnék leépíteni. Azért még tíz emberrel is lehet online újságot készíteni valahogy, főleg, ha előfizet a tulajdonos pár hírügynökséget. Bár hírportált gründolni ma már nem számít trendi dolognak, mint megtudtam, tőlünk nyugatra már a közösségi tartalomfejlesztésre helyezik a hangsúlyt.
A Reuters, amit ugye tavaly felfalt a Thomson – az vesse az előző tulajdonoskra az első követ, aki 8,7 milliárd fontért nem adta volna el – elbocsát 140 alkalmazottat. Hosszú távon pedig a munkatársak 5%-ától kíván megválni. Igaz, hogy az új technikai lehetőségek miatt páran vissza is pályázhatnak. Pedig a Reuters a világ egyik legjobb hírügynöksége.
Vagy ott van a Le Monde-ügy. Vagy a Sme zuhanó példányszáma, melyet önnön on-lineja zabál fel. Az biztos – sajnos –, hogy a papíralapú sajtó homokórája pereg. Ha nem is napjai, de legfeljebb évei vannak hátra.