Nemcsak a sajtó, az oktatásügy nótáját is elhúzta a törvényhozás e héten. Persze, a vészharangokat kongatni részben korai, mert a második olvasat során még akármi történhet egy jogszabállyal. Másrészt már késő, mert a helyzet eléggé elfajult. A minisztérium koncepciótlanul összehívogat mindenféle csoportokat, amelynek tagjai a tanácskozás előtt gyakran nem is tudják, miről fognak tárgyalni, sőt, nemegy képviselőjük a sajtóból tudta meg, hogy tagja valamelyik csoportnak. A miniszter előbb a hazafias nevelés fontosságát hangsúlyozza, majd a matekra gyúrna rá, végül mégis arra jut, hogy a szlováknak kell a húzó tantárgynak lenni, akár a magyarórák kárára is. De félni nincs okunk, mert a magyar nyelv jó helyzetben van Szlovákiában, és nem fog kihalni, ezt egyenesen Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt szóvivője mondta. Ő már csak tudja.
1 kicsi az oktatási törvényről
A bejegyzés trackback címe:
https://lashee.blog.hu/api/trackback/id/tr321285215
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.