Változás állt be az ellenzék működésében a héten. Változtatna a nyelvtörvényen a kulturális tárca. Változnak az élelmiszerárak. Változtatna az art-rock együttesek felállásán a rendőrség. Változás, csupa változás. Néha kell.
Pozitív imidzskampányba kezdett a belügyi tárca. Tekintve, hogy az utóbbi időben a rendőri szervek sorozatos balfogásai alaposan megtépázták a mundér voltaképpen sohasem túl magas tekintélyét, úgy döntöttek, nyitnak az egyes szubkultúrák felé, felajánlva együttműködésüket. Az egyik túlbuzgó rendőr egyenesen odáig ment a lojalitásban, hogy egy nyitrai koncerten saját puskatusát helyezte a fuvolás szájába, hogy próbáljon meg abból is valamilyen hangot kicsalogatni, hátha az feldobja az összhangzatot. A szerencsétlen flótásnak a durva eszköz felrepesztette a száját. Nem baj, másodszorra már biztos jobban fog sikerülni.
Tegnap ugyanezen az oldalon – a szintén Nyitrán élő – Molnár kolléga vont párhuzamot az ország vezetői és a rendőri vezetés között, arra jutva, hogy az alkalmatlan kormány csak alkalmatlan rendőri vezetést tud kitermelni. Ján Štark a Komáromi Járási Rendőrkapitányságot egész jól elvezette, vagy legalábbis botrányoktól mentesen. Komáromban nem voltak „nagy ügyek“, nem feszültek látványosan egymásnak szervezett bűnözői csoportok érdekei, viszonylag ritkák voltak az autótüzek és nem masíroztak neonáci menetoszlopok a négysávos utat háromsávosra zárva, azt kiabálva: Miénk az utca! Ugyanez a „szlovák városok anyjáról“ már nem mondható el. Lehet, hogy a kerület már túl nagy falat volt Štarknak? Lehet, hogy a nyitrai helyzet (szemlélet)vált(ozá)sért kiált?
Daniel Lipšic igazságügy-miniszterként igyekezett erélyesnek mutatkozni. Úgy látszik, ellenzéki szerepkörben erélyessége – e sorok írója számára nem bizonyosan nyilvánvaló okokból, de egészen nyilvánvaló módon – izgágaságba ment át. Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet a „heves ifjú“, hogy bejelentette: a Kereszténydemokrata Mozgalom csak a Szlovák Keresztény és Demokratikus Unióval fog egyeztetni a közös ellenzéki köztársaságielnök-jelölt személyéről, az MKP-val nem. Valószínűleg nem a politikai erők nevébe – bizonyos szempontból a szavazatszerzés érdekében – beemelt „keresztény“ főnév mentén bekövetkező ideológia azonosulás volt az, ami e súlyos szavak kimondására ösztönözte az egy időben (rendkívül előnytelen) szakállviselettel is próbálkozó fiatal politikust. Egyre inkább úgy tűnik, a KDH berkeiben is előszeretettel játszanak a magyar kártyával, valószínűleg Ján Slota nemzeti párti szavazóinak egy részére ácsingózva, mert a nacionalizmus a szlovák klérustól nem áll annyira távol, mint azt elvárhatnánk, tisztelet a csekély számú kivételnek. Azonban Slota szavazóbázisa – ha éppen egy, és nem három-négy nemzeti párt van – megingathatatlanul stabilnak mondható, hiába gondolja úgy Vladimír Palko, hogy nemzeti berkekben teremhet babér a KDH-nak is, ahogy a bukott doktriner megfogalmazta politikai vízióját. Nem terem, hacsak Pavol Hrušovský, esetleg František Mikloško nem fog nyílt színen vizelni, vagy trágár kifejezéseket használni, amint előbukkan egy mikrofon. Mert Slota szavazóit csak Slota módszereivel lehet megszerezni. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy éppen a mérsékelt, normális, tisztes, vidéki, templomjáró szavazók – azaz a fő szavazóbázis – fognak tőlük elfordulni, oszt' akkor majd jól megnézhetik magukat. Még szerencse, hogy Lipšic nyilatkozatát saját alelnöke és az SDKÚ prominense is elutasította. Azaz vélhetően hárompárti egyeztetés lesz az elnökjelölt személyéről. Ettől valószínűleg e két párt nem fogja jobban szeretni a magyarokat annál, mint ahogy eddig szerette, de csitulj, te szív, mert ez elsősorban észkérdés. Naivan szeretném hinni, hogy a politikai döntésekben inkább ez utóbbi dominál, de látva a Fico-kormány másfél éve tartó, zsigerekre ható, a racionalitást gyakran mellőző indulatpolitizálását, s a témátlan, reakciókényszerben szenvedő ellenzék hasonlatos válaszlépéseit, ezt legfeljebb az óvodai nagycsoportban lehet komolyan gondolni.
Változtatna a nyelvtörvényen a kulturális tárca. Helyes, hisz az eredeti verziót még 1995-ben fogadta el Vladimír Mečiar harmadik kormánya, épp a napokban 12 éves az első SNS-kormánytagság szellemi gyermeke, felső tagozatos már, ideje, hogy korához méltóan viselkedjen. A jelenlegi – kisebbségbarátnak éppen nem mondható – nyelvtörvény mutánsa szlovákból vizsgáztatná a hivatalnokokat. A közszolgálati sajtóban is csak nyelvvizsga után kaphatna állást újságíró. A leghumorosabbnak viszont azt a részt találta e sorok írója, mely szerint az iskolásoknak nyelvművelő előadásokon kellene részt venni. Előbb talán az iskolákban kellene őket tisztességesen megtanítani a szlovák nyelvre, arra a törvény által oly bőszen követelt irodalmira. S itt nem csak a magyar nebulókra gondolok. Nem is beszélve arról, hogy a irodalmi nyelvhasználat erőltetése a regionális köznyelvi változatokkal szemben már korántsem mondható modernnek. Nekünk már azt tanították az egyetemen, hogy a tájszólásban beszélő diákot nem szabad cseszegetni. Kíváncsi vagyok, hogy szerezne érvényt Maďarič kultuszminiszter a törvénynek mondjuk az Erdőháton vagy Északkelet-Szlovákiában. Merthogy ott nem az irodalmi nyelvet beszélik, az holtbiztos. Majd küldenek oda Pozsonyból irodalmi nyelven beszélő hivatalnokokat?
Változnak az élelmiszerárak is. A változás ilyen esetekben a legritkábban jelent csökkenést. Árkorrekció. Az átkosban így harangozta be a Magyar Televízió bemondója az áremeléseket. Az üzletláncok szerint a világpiaci tendenciák, Robert Fico szerint viszont elsősorban a gonosz multinacionális üzletláncok kegyetlen profithajszája emeli az égbe a mindennapi betevő árát. Remélem – a piaci működés szabályait megcáfolva – miniszterelnökünk felelősen be fog avatkozni, és móresre tanítja a gonosz üzletláncokat. Azok meg majd szétszedik könnyűszerkezetes épületeiket, és felállítják másutt. Ott, ahol kedvezőbb a vállalkozói környezet, ahogy ők mondják. Mert Szlovákiában egyre kevésbé az.
