A rádióhallgatók egyre apadó táborából miért hallgatna ma valaki olyan rádióadót, mely csak déltől este nyolcig sugároz, s azt is csak középhullámon, ha hallgathat ultrarövidhullámon, a nap huszonnégy órájában sugárzó adót is?
A 2007-ben napi nyolc órában közvetítő rádió a magyarországi olvasó számára talán anakronizmusnak tűnhet, pedig van ilyen: a Szlovák Rádió nemzetiségi adóján, a Pátria rádióban ennyi az adásideje a Magyar Adásnak, melyről az utóbbi pár hétben sokat hallani. Az egyetlen szlovákiai magyar napilap, az Új Szó május elején öles szalagcímben tette fel a kérdést: Veszélyben a magyar adás? Gazdasági okokból ugyanis könnyen elképzelhető, hogy 2008 januárjától a jelenlegi, egy műszaknyi adásidő egy-két órára fog csökkenni, ez pedig a rádió végét jelentené.
(Cseh)szlovákiában 1928. december 16-án szólalt meg először magyarul a rádió, 1934-ig heti, 1934-től napi egy órában sugároztak. A második világháború utáni „hontalanság éveit” követően már 1949-ben újraindult a közszolgálati Szlovák Rádió magyar nyelvű adása, előbb napi 40-60 percben, majd a hatvanas években az adásidő hétköznap 3,5, hétvégén hat órára nőtt. Igaz, ez a három és fél óra hétköznap nem folyamatosan került az éterbe: az érdeklődő hallgatók előbb reggel, majd délben, utóbb délután hallgathattak egy kis nemzetiségi adást. Ez a műsorstruktúra meglehetősen nagy elkötelezettséget kívánt, s hétköznap egyben ki is zárta a hallgatók köréből a lakosság jelentős szegmensét, ennek hatását máig érzékelheti a rádió. A rendszerváltás után újabb abszurd adásidő következett: hétfőtől csütörtökig napi 2,5 órában, pénteken hat és fél órában, hétvégén pedig tíz órában szólt a Pátria rádió. Hadd ne kövessük végig valamennyi műsoridő-változást e jobb sorsra érdemes közintézményben, a kilencvenes évek végén az adásidő heti negyvenhárom óra volt, tehát a jelenlegi, már a struktúraváltás előtt is meglevő, csak másként elosztott heti ötvenhat órás műsoridő a legjobb, amit a Pátria fennállása során valaha is elért. Ha tehát 2008 januárjától valóban csak egy-két órát közvetítene a magyar adás, az visszalépés lenne a múlt század harmincas éveibe.
Ha e sorok írója paranoiás volna, vagy valamiféle összeesküvést sejtene a dolgok jelenlegi állása mögött, ahhoz nem volna nehéz érveket találni. De a magyar nyelvű rádióadás problémáját nem varrhatjuk egyszerűen a szélsőséges, Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártot is magába foglaló kormánykoalíció nyakába, mely ráadásul a közszolgálati médiumokat is felügyelő kultusztárcánál egy államtitkárral is képviselteti magát. A Pátriával egyszerűen kitoltak: gyakorlatilag rákényszerítették a középhullámon való sugárzásra, aztán pedig bejelentették, hogy ennek finanszírozására nincs pénz. A magyar adást a rendszerváltás után csaknem 14 évig Papp Sándor vezette. Papp ahol csak tehette, elmondta, hogy át kell állni az URH-sugárzásra, nemcsak azért, mert az olcsóbb, hanem azért is, mert jobb vételminőséget biztosít, s nem utolsósorban, mert a konkurencia – ide értve minden szlovákiai adót, és a magyar közrádiót, valamint a határ mentén is fogható országos vagy regionális kereskedelmi csatornákat – csaknem kizárólag ezen sugároz. A Bodrogközben és Közép-Szlovákiában sikerült is az átállás, Nyugat-Szlovákiában, a Csallóköz és a Mátyusföld nagy részén, ahol a legtöbb (potenciális) hallgató él, továbbra is csak középhullámon volt fogható a rádió. Amikor Papptól Nagy Ildikó – ilyen névvel nehéz híressé válni, de a Kossuth rádió hallgatói körében nem csenghet ismeretlenül, ugyanis tíz évig dolgozott annak szlovákiai tudósítójaként – vette át a szerkesztőség vezetését 2006 nyarán, a terveiről kérdező újságíróknak ő is megerősítette: a cél az URH-sugárzásra való átállás. Tavaly augusztusban még nagy mellénnyel nyilatkozta az Új Szónak, hogy 2007 januárjától fokozatosan átállnak az URH-sugárzásra, és hogy nem lesz leépítés. Azonban az új év nemcsak elbocsátásokat hozott a magyar adás számára, hanem a közrádióban végbemenő, valamennyi adóra kiterjedő struktúraváltás miatt meglevő URH-frekvenciáit is elveszítette. Maradt a rosszabb minőségű vételt biztosító középhullám, mely a recsegés mellett drága is. A rádiónak ugyan törvényileg előírt feladata a középhullámú frekvencia működtetése, melyhez az állami költségvetésnek is hozzá kellene járulnia, ezt azonban évek óta nem tette, így a kiadásokat – 45 millió koronát (kb. 320 millió Ft) – a rádiónak kellett állnia. Az illetékes minisztériumok döntése értelmében jövőre a Pátria műsorait is URH-n kell(ene) sugározni. Frekvencia híján azonban ez bajosan képzelhető el. A 22-es csapdájához hasonlatos helyzet a közrádió vezérigazgatója, Miloslava Zemková szerint a műsoridő drasztikus lerövidítésével lenne megoldható, a magyar adás más adók FM-sávjain sugározhatna, napi egy-két órát.
Félő viszont, hogy alig akadna hallgató, aki ezért a napi egy-két óra kedvéért bekapcsolná a készülékét. Miért is tenné ezt, hiszen ha hírekre vágyik, a nemzeti főadón félóránkét vannak hírblokkok, a reggeli műsorsávban pedig a kereskedelmi rádiók nagy része – de legalábbis a 30% körüli hallgatottságot magáénak tudható Rádio Expres – húszpercenként jelentkezik hírösszefoglalóval. A reggeli sávban, mikoris a Pátrián nincs adás. Márpedig napjainkra a rádiózás jellemzően háttértevékenységgé vált. Az ember reggel felkel, bekapcsolja a rádiót, megborotválkozik, harap valamit, aztán elindul munkába. Ha gépkocsival megy, esetleg út közben is hallgathatja kedvenc adóját, a munkahelyek nagy többségén azonban nem. Szól a rádió a fodrászszalonokban, bárokban, kocsmákban, boltokban, de nem a Pátria, mely háttérrádiózásra nem alkalmas. A tévé és az internet csaknem teljes egészében kisajátítja a munkából hazatérők szabadidejét, a rádiónak megint csak háttérzajként van esélye. Aki pedig nem hírek-információk után kajtatva kapcsolja be a készüléket, hanem jó – na jó, mainstream – zenét szeretne hallgatni, az sem a Pátriát fogja választani, mert még a Zoboralján is fogható magyar kereskedelmi csatornákon – melyek szlovákiai jelenléte szignifikáns, s a regionális adók körében ez a hirdetésekben is megmutatkozik – sokkal jobb zenéket hallhat. A Pátria hallgatói zömmel falun vagy kisvárosban élő, alacsony végzettségű nyugdíjas nők. Az egyik lehetséges ok, amely miatt ez a nemzedék ezt a rádiót választja, valószínűleg a nyelvi korlát. Viszont a náluk fiatalabb generáció már kommunikációs szinten mindenképpen bírja a szlovákot, így választhat szlovák rádiót is. A mai nyugdíjasok elektronikus médiával kapcsolatos szokásai akkor alakultak ki, mikor a világhálónak még híre-hamva se volt, nem voltak kereskedelmi televíziók, „a tévét” a közszolgálati televízió jelentette, a rádiót pedig a Kossuth, a Petőfi meg a Magyar Adás. Ez a nemzedék – legalábbis a rádióhallgató része, mert ne tekintsük a rádióhallgatást evidenciának – élettörténéseivel párhuzamosan figyelhette a Magyar Adásban végbemenő változásokat, s kialakulhatott egyfajta érzelmi viszonya is hozzá, melyet akár márkahűségnek is nevezhetünk. Azonban ugyanez már a mai harmincasokról-negyvenesekről sem mondható el, a videotelefonokon szocializálódó „mai gyerekek” pedig már tán’ azt se tudják, hogy a Szlovák Rádiónak van magyar nyelvű adása, s ezzel a műsorrenddel esély sincs, hogy valaha is egymásra találhassanak. A Pátria csak államilag dotált, a kisebbségek számára törvénnyel szavatolt rezervátumsajtóként életképes, a valós piaci viszonyok között elvérezne. Így az, hogy milyen hullámhosszon sugároz, szinte elhanyagolható napi probléma egy sokkal nagyobb, ám a beszűkült, „sógorkomás” szlovákiai magyar mediális térben nem tematizálódó probléma mellett.
