Tegnap különböző okok miatt – na jó, egy előadásra kellett készülnöm – nem néztem meg az esti híradókat, ugyanezen okból rádiót sem hallgattam, így csak a fél tízkor kezdődő Správy a komentáre c. háttérműsorból (ez olyasmi, mint Az este, csak gyengébb) értesültem róla, hogy az ismeretlen férfi, aki feljelentette Malina Hedviget, öngyilkos lett. Május 4-én. Milyen furcsa. Egy, az ügyet összefoglaló írásban épp szerdán írtam le, hogy volt ez a feljelentés dolog.
Utánanéztem, de nagyjából az van, ami az indexen is olvasható volt csütörtök este. A fószer egyike annak a két „szimpatikus”, s lám, létező verőembernek, akikről Hedvig személyleírást adott, vágsellyei házában vetett véget életének. Önkezével, és öngyilkosságának nincs köze a Hedvig-ügyhöz, s az természetesen nem is zárul le emiatt.
Akik ismernek, tudják, hogy galamblelkű vagyok, soha senkinek nem kívántam a halálát, ennek a majomnak se. S bár a Hedvig-ügy, mint azt már számtalan írásomban jeleztem, immár hit kérdése, és semmi köze a racionalitáshoz, így már vétettem az ellen az alapelv ellen, hogy a munkát és a magánéletet ne keverjük össze, ennek most kicsit mégis tudok örülni. Valahol a láthatatlan – ne használjunk olyan nagy szavakat, hogy isteni – igazságszolgáltatást vélem benne felfedezni.
Kicsit megnyugtat, hogy amikor erről egy újságot nem író, csak olvasó, műszaki beállítottságú ismerősömmel beszélgettünk, ő is ugyanezt mondta. Akkor talán nem vagyok elfogult:)
A másik - mert hogy két feljelentés volt - még él.
