Radim Hreha, a közszolgálati Szlovák Televízió új, kormánypárti igazgatója kirúgta Eugen Kordát, a hétfő esti Reportéri c. tényfeltáró riportműsor főszerkesztőjét. Korda kiváló újságíró, a Reportéri pedig egy bátor műsor volt. A kormány nem tartotta ellenőrzése alatt, így buknia kellett. Itt olvasható egy interjú Kordával, és egy cikk az egész dologról.
A Híradó stábjában ugyancsak nagy a bizonytalanság. Fényévekre vagyunk a BBC-től! Kérdezem én, lecserélődött-e az ottani híradós szerkesztőség, mikor Tony Blair hatalomra került? Kurvára nem. Aztán csodálkoznak, hogy a közszolgálati híradó nézettsége a béka segge alatt van, és mindenki az ugyanabban az időben sugárzott Joj hírműsorát nézi?! A Markízáéval meg nem is próbálhatnak megütközni, mert esélytelen volna. Mindez részben annak is tulajdonítható, hogy az STV-nek hónapokig nem volt igazgatója, tán harmadszorra választották meg ezt a szerencsétlent. Bizonytalanságban-tartásban nagyon erős ez a koalíció. Ez a munkamódszerük.
Azzal, hogy a Reportérit kifilézték, azt fogják elérni, hogy mindenki a Paľbát és a Črepinyt fogja nézni, még ha ez utóbbi szar is. Gratulálunk, Hreha úr! Bár asszem, magának kurvára mindegy, mi lesz a köztévével.
Ez még egy múlt hét végi dolog, csak olyan zilált volt a hétvégém...