A hírlapíró és a halál

Akik most egy Igor Sztravinszkij hasonló című művéről szóló írást várnak, azok nyugodtan lapozzanak tovább. A jelen írás ugyanis a tavasz – e sorok írójának tudomása szerint – első motoros áldozatával szeretne foglalkozni. Egy 34 éves férfiról van szó, aki szabályosan haladt a belső sávban, mikor egy figyelmetlen gépkocsivezető sávváltás közben nem vette őt észre, és a kocsi hátsó felével elsodorta. A motoros a kórházban életét vesztette. Mínuszos hír a Rendőrségi Napló rovatban, ha bebizonyosodik az Opel sofőrének bűnössége, talán egy felfüggesztettel megússza. A család számára tragédia – egyébként több annál: jelenség.


A gyalogosok és a kerékpárosok után a motorosok a közúti közlekedés legveszélyeztetettebb résztvevői. A fővároson áthajtani robogóval meg egyenesen öngyilkossági kísérlet. Mintha a szlovákiai – s a köztük külön kasztot alkotó pozsonyi – sofőrök még mindig nem szoktak volna hozzá, a felbukkanó motorokhoz, mozgékonyságukhoz, az autókétól eltérő manőverező képességükhöz. Mintha a városi közlekedésben nem létezne a motoros kategória, csupán a közlekedési szabályokat taglaló autósiskolai vizsgaanyagban.

Nem tudom, megfigyelték-e már – autójukból –, hogy a szembe jövő motorosok villogással vagy laza balkezes intéssel köszöntik egymást. Ha egy nyugat-európai motoros téved erre, legalább olyan csodálkozva tekint erre a jelenségre, mint a szembe sávban közlekedő autósok tennék, ha elkezdenék integetni nekik. Talán a folyamatos, túlélésért folytatott harc kovácsolja virtuális egységbe az egyébként tökismeretlen embereket?

Pedig a motoros közlekedés a városokban a reális alternatívája lehetne a „dugógyártásban” élen járó autózásnak, vagy a lassú és pontatlan tömegközlekedésnek. Ráadásul alacsonyak a beszerzési és fenntartási költségek, parkolóhelyet sem gond találni. Túlélni. Az a gond.