Tegnap reggel, miközben hazafelé tartottam egy túl jól sikerült házibuliról, megálltam az egyik multinacionális üzletlánc belvárosi szupermarketjében, hogy valami reggelit, de legalább egy palack ásványvizet vegyek magamnak. S ha már úgyis ott jártam, néhány akciós terméket is bepakoltam a kosaramba. Elvégre jobb ilyenkor vásárolni, mikor a polcok között bámészkodóra nem tolják rá a bevásárlókosarukat az agresszív nagymamák, nyugodtan lehet válogatni a gyümölcsös standnál – mert ugyebár előzetes vizsgálat nélkül csak a sörösüveget teszi be a férfiember a kosarába –, s nem kell folyton azt hallgatni, hogy „Elnézést!”, „Bocs!”, „Megengedi, fiatalember?!”.

Igaz, reggel volt, ennek ellenére a pénztáraknál elég sokan várakoztak. Még a gyorspénztáraknál is, ahol csak a „kosarasok” fizethetnek, a bevásárlókocsis, megalomániás akcióvadászok nem. Különös, gondoltam magamban, mindenki ilyenkor vásárol be a hétvégére, vagy mi van.

Kisvártatva megreccsent a hangosbemondó, és egy erősen nazális (náthás?), kellemetlen férfihang a vásárlók elnézését kérte, amiért az akciós termékek vonalkódját nem tudja leolvasni a vonalkód-leolvasó. Ebben a pillanatban az alagsori élelmiszerrészleg felbolydult méhkassá változott, a félálomban sorakozó reggeli vásárlók rögvest felébredtek. – Mi van? – kérdezgették mindenfelé az emberek a mellettük állóktól. A pénztáros hölgyek kicsit rémült tekintettel, kicsit unottan és nagyon tanácstalanul ülve várták, hogy mi fog történni, miközben a vevőkegyre idegesebben toporogtak. Végül az egyik feltalálta magát:

– A nem akciós termékeket leolvassa ám! – mondta.

Akik valóban siettek, dühösen pakolták ki kosarukból – ki hova tudta: a hűtőpultra, a kassza előtt elhelyezett rágógumis állványra, a földre – az akciós termékeket. Mellettem egy idősebb úr úgy simogatta szemével a padlóhoz koppanó akciós söröket, mintha közeli, elhunyt hozzátartozók lennének. Mivel nekem sem volt kedvem kivárni a műszaki hiba elhárítását, gyorsan bepakoltam a közeli jégkrémek közé a kosaramban levő akciós árut, aztán a maradékot kifizetve távoztam. A helyzet mindenesetre abszurd. Az embereknek ott a pénztárcájukban a pénz, kosarukban az áru, és mégsem tudják elvinni, mivel talán az egyik rendszergazda az éjszakai műszakban a szokásosnál is több pornófilmet töltött le, vagy valami egyéb, ostoba műszaki hiba folytán megbénult a rendszer. Hol van már az a boldog idő, mikor még a lakótelepi kisboltban Kati néni ceruzával adta össze a számlát... Hol van már a lakótelepi kisbolt...