A Kartelnél nem tudható, meddig gondolják komolyan az elmondottakat. Talán ezért lehet, hogy egyetemi klubokban s vidéki művelődési házakban is tudnak telt házat produkálni
E sorok írója a Ganxsta Zolee és a Kartel (helyesen Kartell, de nem hinnénk, hogy az együttes tagjait ez különösebben zavarná) formáció anyagait hallgatva gyakran gondolja, bárcsak mi, magyarok tudnánk olyan sikerrel exportálni populáris kultúránkat, mint az Egyesült Államok.
De mivel ez napjainkban inkább politikai marketing kérdése, jelen írás pedig a kulturális rovat számára készül, az okok mélyreható elemzésétől eltekintünk, csupán azt jegyezzük meg, amikor a fent említett együttes 1995-ben megjelentette az Egyenesen a gettóból című lemezét - mert ezzel debütált (a mára már nem egyedüli, de mindenképp) a legismertebb magyar gangsta rap csapat -, azzal létező közönségigényt elégített ki. Az album - felülmúlva a kiadói várakozásokat - pár hét alatt 15 000 példányban kelt el, majd az év folyamán az aranylemezig vitte. Természetesen a borítón ott díszelgett a Magyarországon egyébként törvény által elő nem írt: "Figyelem! Szókimondó durva szövegek" (sic!), s ez azóta mondhatni a csapat márkavédjegye lett. Tény, hogy az ilyen fokú "szókimondás" legalábbis meglepte a magyar közönséget, a fiúk eleinte szinte ki voltak tiltva a különböző médiumokból. Ez ma már természetesen nem így van, mégis azért tartjuk fontosnak megjegyezni, mert ez is mutatja, a stabilnak tűnő rajongótábor kialakulása a Kozsó-féle, nyugati mintára gyártott, ugribugri egyencsapatokétól eltérően nem marketingtevékenység útján, hanem a színpad által, az előadók "személyes varázsának" köszönhetően történt.
Gangsta rap Magyarországon? Ez legalábbis ellentmondásosnak, ha nem viccesnek tűnik. Az ismert színészházaspár gyermeke, a Sex Action korábbi dobosa, Zana Zoltán mint Ganxsta Döglégy Zolee. Ugyan már! S talán a paródia határainak mozgásban tartásában rejlett a zenekar kezdeti sikerének titka. Míg a szintén nagy sikerű - Zolee által nem a leghízelgőbb jelzőkkel illetett - Geszti-formáció, a Rapülők esetében vállalt volt, hogy aki megveszi az albumot, az egy kellemes rap-paródia - zeneileg abszolút profi - taktusaira végezheti otthon a házimunkát, addig a Kartel esetében nem bizonyosan tudható, meddig gondolják komolyan az elmondottakat. Talán ezért is lehet, hogy az együttes egyetemi klubokban és vidéki művelődési házakban egyaránt képes telt házat produkálni. Egynémely bírálójuk a későbbi produkciók felől nézve hajlamos elmarasztalni az első album zenei megoldásait. Mi viszont úgy gondoljuk, a nyers, "keleti parti" hangzásával akkoriban egyedi jelenség volt, "zörejességében" is vállalható, bár a zenei útkeresés - mely nem volt buktatók nélküli, ahogy azt a Pokoli lecke kudarca is mutatja - kétségtelen, hasznukra vált.
A következő évben - bizonyítva, hogy a karácsony őket sem hagyta érintetlenül - Fehér hó címmel jelentettek meg egy EP-t (Extended Playing Time, átmenet a nagy- és a kislemez között). Ha kinézek az ablakon, s látom, "közeledik a karácsony, a sok idióta meg bevásárol", ez arról győz meg, hogy a Kartel-féle karácsony-értelmezés igenis érvényesnek mondható.
A nagy áttörést mégsem ez, hanem a "kék album", a Jégre teszlek hozta meg számukra, mely 1997-ben jelent meg, aranylemez lett, s elvitte az Arany Zsiráfot is. Ez volt az első Kartel-album, melyhez CD-ROM-melléklet is tartozott, egy meglehetősen "egyszerű" lövöldözős játék. Ezen az albumon nem egyszerűen jó számok vannak, hanem mint kompozíció is sikeresként könyvelhető el, az előző albumhoz képest üdítően sokszínűbb, s ez a heterogenitás az előnyére vált. Az előadók kiléptek a gettóból, s a gengszter téma mellett a könnyű élet, a csajozás meg a jégkorong is előkerült. A lemezről a Keleti oldal - nyugati oldal és a Rossz vér lett a legismertebb, a Ki a fasza gyerek? pedig szinte köznyelvi fordulattá lett. De van az albumon Generál-"feldolgozás", egy szám erejéig megszólal Il Dio Knézy Jenő; s ettől az albumtól tekinthetjük hagyományosnak Big Daddy L. "latinos" megszólalásait is. Az album egyik csúcsa vitathatatlanul a tizenöt másodpercig sem médiaképes Stricik és kurvák című szám, melyből nem csak átütő erő, intenzitás árad, de nyelvileg is rendkívül leleményes.
A következő évben újabb EP-jük jelent meg, az Argentin tangó. Ezzel az albummal azok a rajongók jártak jobban, akik kazettán vásárolták meg, azon ugyanis egy dallal több van.
Az EP-ről a Szerb határ felé című dal átkerült minden idők legjobb Kartel-albumára, a Helldoradóra, mely 1999-ben jelent meg, s ezúttal nem arany-, hanem platinalemez lett. A borítón Zolee egy westernkocsma pultjánál pózol, a műfaj minden kellékével, de a látszat (szerencsére) csal, ami az albumon található, az nem country. Mindössze egy dal idézi meg a vadnyugatot - már címével is -, A Jó, a Rossz és a Kartel, mely a szkreccseket jól ötvözi a morriconei hangzásvilággal. Ez az anyag is erős, koherens kompozícióval büszkélkedhet, s amellett, hogy a Kartel-albumok egymás közötti utalásrendszert is működtetnek, ezen a lemezen Térey János egy költeménye is "elrappelődik". A rivális (?) Animal Cannibals is megkapja a magáét, keményen kiosztják őket az Ez itt nem az című dalban. Önmagukat meg nem tagadva, található az albumon néhány jól eltalált "csajozós" szám, a Szűzoltók, a Nincs az a csaj, az Ez nem a te napod; Big Daddy Laca újabb mexikói rappel áll elő, s egy rövid szóló erejéig az eddig háttérben levő Steve is "hörög" az albumon, egyedi orgánumával. A Dög és a többiek, A sötét oldal s a címadó Helldorado pedig explicit módon vall a csapat életfelfogásáról, erkölcsi értékrendjéről (mert - még ha hihetetlen is első hallásra - ilyen is van nekik), a transzcendenciával kapcsolatos gondolataikról. Mindezeket tömören relativizmusként jellemezhetnénk: "Mikor eljön a világ vége, nekem mindegy. Azzal megyek, tudod, aki többet fizet. Ha isten fizet többet, én őt választom, ha a sátán fizet többet, nekem ő a spanom."
2000-ben Sas Tamás Rosszfiúk című filmjének zenéjét készítik el. Az albumon hat dal a film "illusztrációja". Ezekről meglehetősen nehéz volna írni a film részletes ismertetése nélkül, de erre talán nincs szükség, hisz azt a közelmúltban a Magyar Televízió is műsorára tűzte. Aki látta, az tudhatja, hogy a számoknak a filmben fontos dramaturgiai funkciójuk van. A film entrée-ja - a főhős javítóintézetbe kerülése - például szinte Kartel-videoklip. Három dal pedig nem kapcsolódik szorosabban a filmhez, Az első, az utolsó, az egyetlen, a Csiki párduc és a kislemezen is megjelent, zseniális Vato Loco, melyben Zolee és Big Daddy L. spanyolul is rappelnek. A Vato Loco az album egyik (ha nem "a") legkiemelkedőbb alkotása, a kislemezen az eredeti mellett clean verzióban és instrumentálisan is megtalálható, a sabado noche remix pedig valószínűleg a diszkókat célozza.
Ezzel az albummal a banda lendülete megtörni látszott, következő, Pokoli lecke című nagylemezük a rajongók számára csalódást jelentett, olyannyira, hogy az együttes régebbi honlapjáról a róla való szavazást rövid időn belül el is távolították, ott ugyanis több mint tízezren marasztalták el az albumot, kétezer ellenében. A Pokoli lecke ugyan aranylemez lett, de... A kudarc egyik lehetséges oka vélhetően az, hogy radikális zenei stílusváltásra került sor, O. J. Gabi szkreccsei háttérbe szorultak a különböző rockos megszólalások ellenében. Az így létrejött rap'n'rollos hangzásvilág valószínűleg a rajongók nagy részétől idegen volt. Az egyes trackeket tekintve nem rossz az anyag, de az albumkompozíció nem mutatja azt a koherenciát, mellyel a csapat korábban elkényeztette rajongóit. A szövegek szintjén is visszafejlődésnek lehetünk tanúi: a Döglégy for prezident, Az ember legjobb barátja és a Gerilla funk című nótákban. Úgy gondoljuk, ezek a szövegek már az első album után is meghaladottnak tűnnének. Az Egy psichopata (sic!) naplójában pedig az öncélú erőszak olyan tombolását figyelhetjük meg, melyhez képest a Helldorado Hasfalmetszőkje ministránsfiúknak való olvasmány. A legszellemesebbre talán a Trógerek és a Másnap című dalok sikerültek. Bár nyilatkozataik alapján a zenekar az öntörvényűség imázsát igyekezett kialakítani, több alkalommal hangsúlyozva, hogy ők elsősorban a buli kedvéért zenélnek, s ha tetszik az embereknek, az nem baj, de az se gond, ha nem; ennek ellenére bizonyosan - ha máshonnan nem, hát gazdasági oldalról - nyomás nehezedett rájuk, hogy "visszataláljanak" rajongóikhoz, azt nyújtva nekik, amit a Karteltől elvárnak.
E megfelelés jegyében a Gyilkosság Rt.-n a jól bevált sablonokhoz nyúltak, óvatos duhajként, újítottak is, meg nem is. Ahogy már megszokhattuk, az albumhoz kreáltak egy arculatot, ezúttal a húszas évek Amerikája szesztilalmának gengsztervilágát idézik meg megjelenésükkel, Zolee fehér öltönyt és szürke kalapot visel, a többiek pedig sötét színű öltönyben pompáznak. Azonban - ahogy a Helldorado esetében is - szerencsére itt sem azonos zenei stílus jegyében szólal meg az egész album, az új imázst három dal támogatja, a Funky Maffia, a Szesztilalom és a Gyilkosság Rt. (esetleg még A lóvé kormányoz címűt sorolhatnánk ide). Ezekben a számokban csaknem a teljes Maffialexikont felmondják az együttes tagjai. A Funky Maffia a "dicső" elődök és a Kartel között von párhuzamot, miközben azt is elmondja, hova mehet mindenki, ezt azonban nem írhatom ide... A Gyilkosság Rt. ténylegesen létező bűnszövetkezet volt a megidézett korszakban, azonban a nóta nem túl eredeti, részben folytatódik a Funky Maffiában megkezdett "névsorolvasás", másrészt pedig hasonló dalt a Helldoradón is hallhattunk, Bérgyilkosok címmel. A CD első klipje a Szesztilalomból készült, melyet komoly fúvós szekció kísér, a nóta egészen jó volna, a refrén megvalósulása azonban eléggé esendőre sikerült. A Szippantás, (mely szintén működtet filmes utalásokat) azért íródott, mert "valakinek képviselni kell a drogkultúrát", mely az első albumtól jelen van. Támassza ezt alá pár idézet: "Én elszívom a füvemet, és haver, ez egy üzenet neked, nehogy végleg elveszd a fejed"; "Enyém a fű, nem a kiba...tt tű". A kék albumon az együttest később elhagyó Lory B pedig a heroin ellen beszélt. Ehhez képest itt egy "szippantás mélyre" invitálnak, a témában való komoly jártasságról téve tanúbizonyságot. A Vannak percekben pedig ugyanezt inkább "élvezeti" oldalról közelítik meg, elképesztő, csikorgó, agrammatikus refrénnel. A Vannak percekhez hasonló, kicsit pergősebb, mégis kellemesen "elszállós" nóták az Öreg vagyok és a kimondottan dallamos Engem ott találsz, melyben egy önidézet is felbukkan, a vájt fülűek nagy örömére. A kék album óta kötelezőnek mondható "latin" élményt/hatást itt a Maradona jelenti, talán nem nehéz kitalálni, kiről szól; a Buli című, ritmus- és fúvós szekcióval megerősített szerzemény pedig kimondottan jól táncolható házibulizene. A Loco a Vato Locót próbálja továbbgondolni, visszafogottabb ritmusban, a pergő gitárokat kellemes bárzenei hangulatra cserélve, a dal nem rossz, de nincs benne semmi újszerű. A Bűnös lelkek a Pokoli lecke rap'n'rollos megszólalását viszi tovább. Mivel itt egymagában áll, egyedi hangzása miatt az album egyik komoly értéke. A nótában a zenekar és a fiatal lányok kapcsolata tematizálódik, olykor a törvény határait feszegetve. A Bűnös lelkekben a BillyZone nevű trió is közreműködik, akiket sajnos, A lóvé kormányoz, a Vannak percek, és a Gonosz című dalokban is hallhatunk. A fiúk a Bűnös lelkekben nyújtják talán a legjobb alakításukat. Ám amikor a Gonoszban először találkozunk a hangjukkal, nem bizonyosan érthető, ilyen orgánumú emberek mit keresnek egy hanghordozón, hisz olykor mintha az artikulációs bázisukkal is gondok lennének, hangsúlyozásuk pedig többször rossz, mint jó. Mind a Bűnös lelkekről, mind az album egészéről elmondható, hogy a számokat nem tudták időben "lekeverni", így azok többször indokolatlanul, feleslegesen hosszúak. A Gyilkosság Rt. összességében jó album. Nem bővelkedik új ötletekben, inkább a régebben már működőképesnek bizonyult sémákat veszi elő, azokat azonban egyenletes színvonalon valósítja meg. Jóval jobb, mint a Pokoli lecke, de a Helldorarót még mindig nem tudja túlszárnyalni.
/Ez egy régebbi írásom, de ezt szeretem./
