Hollandiáról eddig leginkább az jutott az átlag szlovákiai magyar eszébe, hogy az az ország, ahol a kiválasztott kávéházakban a fekete mellé egy spanglit – vagy ha pénztárcánk engedi, akár egy trombitát – is rendelhetünk, és nem jelenik meg azonnal a közeg, hogy a személyi igazolványunk elkérése után rögvest bilincsbe verjen.
Meg a gátak, a tulipánok, a szélmalmok, a tengertől elhódított földterületek meg a fapapucs. Szerdától viszont újabb – bár turisztikai szempontból kétségkívül nehezebben értékesíthető – jelenség is eszünkbe fog jutni a Benelux-államok e legliberálisabbjáról: a múlt vasárnapi francia „non” után ők is „tegen”-t mondtak az EU-s alkotmányra. Az egész nemet mondást az teszi még cikibbé, hogy az európai szuperállam alapító tagországairól van szó. A francia és a holland államférfiak keserű szájízzel a szabad népakaratot méltatták a balul elsült voksolás után, s a rezignált hangnem, a sírásra görbülő száj indokolt volt. Mert a franciák és a hollandok – pontosabban Franciaország és Hollandia lakosai – nem az alkotmányt utasították el, hanem gyengén muzsikáló kormányukat. Kevéssé valószínű, hogy a kikosarazás mögött a szép számban megjelent választók jogfilozófiai kétségeik álltak. A gall kakas földjén lezajlott népszavazás után elemzők azt írták, vidéken nagyobb volt az elutasítás. Na ja, mert a bordeaux-i meg a burgundiai bortermelők egy-egy permetezés után az alkotmányból olvastak fel passzusokat, ahogy a bretagne-i szarvasmarha-tenyésztők is. Különben is, tegyük a kezünket a szívünkre, hányan vannak, akik következetesen végigolvasták országunk az EU-énál lényegesen vékonyabb alaptörvényét...
Június 1-je nemcsak az EU, hanem a graffitisek életében is szomorú nap. Ekkor lépett életbe a drákói törvény, melynek alapján a falfirkálókat akár három évre is bevarrhatják, ha rajtakapják őket. Falra firkálni nem szép dolog, sem köz-, sem magánterületen. Az elcsúfított falfelület letisztítása sokba kerül, s míg nem sikálják le, szépérzékünk szenved csorbát. Na de képzeljük el, hogy a járőr rajtacsíp egy 18 éves, „visszaesőt”. Ha a bíró három évre ítéli a gyerekes csínytevésért – mert festékszóróval falakat elcsúfítani ugyebár nem nyugdíjasok szoktak –, és a büntetési tételt fiatal korára való tekintettel megfelezik, akkor is másfél évre kerül rács mögé. Mindezt abban az országban, ahol a zebrán gázoló Víťazoslav Moric egy ejnye-bejnyével megússza.
Ha a Szlovákiában a falfirkálókra kiszabható büntetést veszszük alapul, akkor az orosz olajmilliárdos Mihail Hodorkovszkij még egész jól járt, mikor a moszkvai, függetlennek a legkevésbé sem nevezhető törvényszék a héten tárgyalótermi vasketrecéből egy kicsit nagyobba küldte őt, méghozzá kilenc esztendőre. Annyi időre, amennyit nálunk három graffitizésért kaphatott volna. Ha a fejére hullott súlyos vádakat nézzük, még azt is mondhatjuk, jól járt. Ő persze ezt lehet, hogy egészen másként látja.
Olvasom a lapokban, hogy januártól jobbak lesznek a vizsgálati fogság körülményei. Az igazságügyi miniszter javaslata nyomán a gyanúsítottak tíz percet telefonálhatnak havonta. Ám az antidiszkriminációs törvény nagy barátja, Daniel Lipšic a halláskárosodott őrizeteseket sem szeretné hátrányosan megkülönböztetni. Ők tíz percig esemesezhetnek. Gondolom, a miniszter úr, mivel már hat éve járnak együtt, ritkán küld sms-t a barátnőjének, de javaslom, egy-egy unalmas kormányülésen próbáljon meg tíz percig esemesezni, azt gondolva, hogy vizsgálati fogságban van. Ha Beáta (így hívják a hölgyet) akkor éppen élő adásban van – mivel egy tévécsatornánál dolgozik –, és nem írhat vissza, akkor Lipšic őrizetes, hiába nyomkodta a billentyűket tíz percig, egy újabb hónapot várhat a válaszra. Szóval a jó szándék megint megvolt, végeredmény még csiszolásra szorul, mint annyi minden ebben az országban.
