Szombati számunk megjelenése után hideget-meleget egyaránt kaptunk, e-mailben, faxon, telefonon, az ügynöklista egy apró szeletének megjelentetése miatt. Pedig mindössze annyi történt, hogy rendeltetésszerűen használtunk egy nyilvános adatbázist.

A Nemzeti Emlékezet Hivatala (ÚPN) pénteken közzétette a kommunista Állambiztonsági Szolgálat (ŠtB) nyugat-szlovákiai ügynökeinek listáját. Az intézmény egyelőre nem közölt hivatalos adatot arról, hányan keresték fel azóta a honlapot, de az önmagáért beszél, hogy pénteken egy-egy oldal megnyitása négy-öt percbe is beletelt, míg „normális“ körülmények között ez alig pár másodpercet vesz igénybe. Ha azt állítjuk, pénteken a listát egy ország böngészte, nem járunk messze az igazságtól. Az ügynökvadászat nemzeti sport lett. Így már csak azok az egykori ügynökök alhatnak nyugodtan, akiket a prágai központban tartottak nyilván, de ők sem sokáig.

Az ÚPN által közzétett lista felülírta a témában sokáig egyedüliként eligazító Cibulka-féle jegyzéket. Nem egy esetben kiderült: aki ott ügynökként volt feltüntetve, az csupán bizalmi vagy ügynökjelölt volt, ezek pedig – egy 1992-es alkotmánybírósági határozat szerint – nem tudatosan működtek együtt az ŠtB-vel. A hivatalos listán

sok új név

is felbukkant, olyanok, akikkel korábban nem találkozhattunk a „cibulkán“. Részben ezek megismerése, részben pedig a bizonyságszerzés vágya fűthette az érdeklődőket, mint a rendszerváltást követően, a Rudé krávo című kéthetilap megjelenésekor. S bár a mostani „listaláznak“ egyelőre nem született meg az irodalmi feldolgozása, a Rudé krávo-történetnek már van nyoma belletrisztikánkban, Duba Gyula jóvoltából.

Duba 1993 júliusa és szeptembere között írta meg Sólyomvadászat c. kisregényét, melynek főhőse Vazallus Lázár, aki annak idején „aláírt“, hogy a fiát felvegyék az egyetemre. A regény Vazallus életének azt a szakaszát ragadja meg, mikor (két)hétről-(két)hétre várja, hogy a Rudé krávo eljusson a v betűig. Álljon itt egy rövid idézet a könyvből: „A titkos anyagok százezreket nyugtalanítottak. Rejtélyes és bűzlő tényekkel vemhes adattár, alattomos bomba, amelyben időzített robbanószerkezet ketyeg. A robbanás pillanatát és helyét azonban senki sem ismerheti. Félelmetes boszorkánykonyha műve,

politikusok buknak meg miatta,

és titkos zsarolások eszköze lehet.

Eljött az idő, a harag vetése beérett, aratni kell! (...) Az erkölcsök elbizonytalanodásától kedvét szegett városban híre ment, hogy a Brünnben szerkesztett Vörös Tehén teljes terjedelmében és ábécésorrendben közli a titkos ügynökök névsorát. Nyilvánosságra hozza a jegyzéket, amelyben, még nem tudom, mikor, én is ott szerepelek.“

A harag vetése most újból beérett, mondhatnánk Dubával, ezúttal azonban – legalábbis reméljük – hivatalos és megfellebbezhetetlen formában. Ján Langoš több alkalommal is hangoztatta a sajtóban, a dokumentumok hitelesek, és aki ügynökként (vagy más, tudatos együttműködést jelentő kategóriában) van feltüntetve, az aláírta a beszervezési nyilatkozatot. És itt

jönnek a problémák.

Már az kelet-szlovákiai lista nyilvánosságra hozatala idején többen azt állították, nem írtak alá semmit, soha nem jelentettek, nem ártottak senkinek, fogalmuk sincs, hogy kerültek a listára stb. Mit tehetünk ilyen helyzetben? Jóhiszeműen elhihetjük, hogy valóban nem voltak együttműködők, Csehországban néhány esetben bíróság mondta ki, hogy indokolatlanul szerepeltetnek valakit az ügynöklistán. Erre azonban nem sokszor került sor. Ha viszont elutasítjuk az ügynökként feltüntetett, s ilyeténképpen védekező személyt, lehet, hogy az „igazak“ valamelyikével jártunk el nem korrekt módon. Ugyanakkor az sem lehetséges, hogy a listán szereplő ügynöktízezrek neve mellé véletlenül került oda a szégyenbélyeget jelentő A betű, ne legyünk naivak. Kik írták akkor a levéltárnyi jelentést? Hogy működhetett volna a pártközpontot tudósító hálózat, ha a „vazallusok“ tízezrei nem tették volna a dolgukat?

A listák közzétételével társadalomtörténeti mezsgyéhez érkeztünk, még ha kissé megkésve is. Vannak, akik azt állítják, megcsömörlöttek a „listázástól“ – ez a szó egyébként sem cseng jól szlovákiai magyar berkekben –, miért van erre szükség fél emberöltővel a rendszerváltozás után. Nos, azért, mert az embereknek

joguk van tudni,

ki volt az, aki legtitkosabb gondolataikról álnok módon beszámolt a kommunista rendszer legaljasabb erőszakszervezetének, esetlegesen tönkretéve a besúgott (családjának) életét. Ám miközben a vércsapára bukkanó kopó felajzottságával keressük, hogy valamelyik családtagunk, a szomszéd, a polgármester, a plébános, a parlamenti képviselő szerepel-e a listán, ne feledkezzünk meg arról, hogy bár a ténylegesen együttműködő ügynökök kiszolgálói voltak az emberi jogokat nem tisztelő hatalomnak, s ez legkevesebb jellemhiba, de nem ők vetették meg annak alapjait, s nem (csak) ők működtették annak látható struktúráit. Ha holnaptól nem köszönünk a listán megtalált szomszédnak, ugyanezt kellene tennünk a közlekedésrendésszé átminősített egykori tartótisztekkel – ezek listája is nyilvános, s közülük jó páran a belügyminisztérium berkeiben dolgoznak – az egykori pártfunkcionáriusokkal, a rendszer haszonélvezőivel. Azonban láthatóan nem tesszük ezt, sőt (szavazó)polgártársaink egy része a törvényhozásba is bejuttatta az egykori CSKP-tagokat.

Duba regényhőse azt is megjövendölte, politikusok fognak belebukni. Duka Zólyomi Árpád elsőként reagált arra, hogy Fizikus fedőnéven ügynökként tartották nyilván. Azt tette, ami az egyedüli helyes lépés ebben a helyzetben:

lemondott

pártfunkciójáról, azonban az európai parlamenti képviselői helyéről nem, mondván: oda a „nép“ választotta, rengeteg preferenciaszavazattal. Az azonban kérdéses, kapott-e volna ennyi preferenciaszavazatot, ha a „nép“ tavaly júniusban is tudja azt, amit most. Mindenesetre pénteken tanúsított magatartása csak példa lehet a többi érintett politikus előtt. Egyelőre nem nagyon akarják követni...

Nemsokára meglátjuk, mi lesz azon politikusok sorsa, akiknek most fény derült ügynökmúltjára. Indítja-e őket pártjuk a következő választások során, s ha igen, szavaznak-e majd rájuk? Legalább ilyen kényes terület az érintett

egyházi személyek

 sorsa. Mert valószínűleg lyukas talpú cipőnket továbbra is elvisszük az ŠtB-s suszterhoz, továbbra is vásárolunk kenyeret az ŠtB-s péknél, továbbra is felkeressük az ŠtB-s gyógyszerész patikáját, de az korántsem biztos, hogy gyónunk ŠtB-s papnál. Ahogy Haľko József római katolikus pap írta lapunk szombati számában, az emberek leginkább az ordító ellentmondást látják „az evangélium hirdetése és aközött, hogy bizonyára voltak, akik valóban együttműködtek az ateista rezsim titkosszolgálatával.“ „Sokan, akiknek neve a titkos ügynöki listákon felbukkant, állítják, hogy ártatlanok, és teljes felmentésüket kérik. A kérelmezett folyamat biztosan nem lesz olyan egyszerű. Isten jegyzéke esetében a bűnösök rehabilitációja már réges-rég egyértelmű: mély bűnbánat és őszinte szentgyónás után következik az isteni megbocsátás“ – folytatja Haľko. Ám ennél sokkal nehezebb lesz a hívek előtt egyenes gerinccel megállni a szószéken.