Pozsony. Szlovákiában bevásárlás közben fogták el azt a moldáviai fiatalembert, aki után az olasz rendőrség gyilkosság, gyilkossági kísérlet, nemi erőszak, zsarolás és rablás miatt nyomozott. Anatolij Macari (1982) tettestársával 2004 januárjában Veronában harmincnégy késszúrással megölte az olaszországi drogpiacon már huzamosabb ideje „dolgozó” román Ion Nastasét (1955). A holttestet egy víztározóba dobták. Macari annyira belemelegedett a szurkálásba, hogy közben saját kisujjának felét is levágta. A gyilkosság oka vélhetően rivalizálás volt. Az olasz hatóságok márciusban elfogták Macari tettestársát, ám a moldován férfinek sikerült elmenekülni. Az olaszok információi szerint Macari Szlovákiába menekült. Május 13-án telefonon segítséget kértek a Szervezett Bűnözés Elleni Hivataltól. Jaroslav Spišiak munkatársai a következő napon, május 14-én, a Tesco aranyhomoki bevásárlóközpontjában el is fogták a gyanúsítottat. A délutáni órákban éppen fizetni szeretett volna az egyik pénztárnál, mikor a rendőrség elfogó alosztályának munkatársai rárontottak, a vásárlók nem kis meglepetésére. Az egész akció mintegy három másodpercig tartott. Vele együtt három további moldáviait is őrizetbe vettek. A csoport embercsempészettel is foglalkozott, tehervonatokon juttattak át illegális bevándorlókat a szlovák-osztrák határon. Macari vizsgálati fogságban várja, hogy kiadják az olasz hatóságoknak.