Varjú Katalin a romakérdés ismert szakértője, több szakmunka és speciális iskolákban használt tankönyv szerzője. Őt faggattuk a romák integrációjának esélyeiről.
Azon kevés emberek egyike vagy, akihez a romák önként fordultak segítségért.
Igen, az osztályomba járó roma gyerekek szüleiből verbuválódott egy csoport, akik felkerestek, hogy tanítsam meg őket írni, mert kellemetlen nekik, hogy még aláírni sem tudnak, ha a postás hoz valamit. Azonban a szocializmusban nem volt olyan hivatal, amely ezt nekem megfizette volna. Azt mondták, a szocializmusban nincs analfabetizmus. Tanítottam délelőtt, tanítottam délután, ezt már ebben a formában nem tudtam vállalni.
A romákkal való terepmunkád azonban nem indult problémamentesen, úgy tudom, eleinte incidensekben is volt részed.
Amikor első alkalommal mentem pérót lótogatni, megdobáltak. Mivel már szürkült, nem láttam pontosan, hogy mivel. Nos később kiderült: ürülékkel. Aztán persze később sikerült megbarátkoznunk.
Komárom környékén az összes pérót belülről ismered, miben látod a romák integrációjának legfőbb nehézségét?
Azokat a romákat, akik ki szeretnének törni, és többre vágynak, például tanulni szeretnének, a péró közössége kiveti magából. A többségi társadalom pedig nehezen fogadja be. Így gyakorlatilag két szék közé esnek.
Miben rejlik a te tankönyveid újdonsága?
Nézzük az elsős tankönyveket. A zs betűt például a zsiráf képéhez társítják. Egy roma gyereknek viszont nincsenek képeskönyvei, és állatkertben sem volt, életében nem látott még zsiráfot, fogalma sincs, mi az. Ezt igyekeztem kiküszöbölni, a betűkhöz társítandó ábrákat az ő közegükből vettem. A könyvet csak roma színekkel illusztráltuk.
