Az SDKÚ e hasábokon már több ízben pertraktált agóniája a vártnál jobban járul hozzá a jobboldal atomizálódásához. A párt ifjúsági tagozata – az Új Generáció – a botrányos szombati kongresszus után jelezte, várhatóan kilép, így minden bizonnyal szintén a „felnőttek” között fog helyet kérni a politikai palettán. Sikerére jelen pillanatban valószínűleg csak egy szerencsejáték-függő merne nagyobb összeget tenni, de attól még ott lesznek. 2016 elég messze van a jósolgatáshoz, ám az bizton kijelenthető: a baloldalon nem várható komoly változás.
A Smer monolitikus pozícióját nem fenyegeti más párt. Miután a kisebb szociáldemokrata formációkat „utód nélkül” olvasztotta magába, a meglevők közül a teljesen komolytalanokat leszámítva már csak a kommunisták maradnak, azok meg egyrészt kinek kellenek, másrészt legutóbb acélos 0,72 százalékos támogatottságot kaptak. A baloldalon a furcsa, szakszervezeti–milliárdos együttélést megvalósító Smeren kívül tehát fű se nő, és a baloldali szavazónak ez így meg is felel.
Ez a Smer azonban már nem az a Smer, amelyik az első Fico-kormány idején volt, de még csak nem is az, amelyik ezt a kormányzati ciklust kezdte. A Radičová-kormány bukása után Fico ajánlotta az ügyvezetővé lett kormánynak, hogy már csak fűtsön és világítson, s most láthatóan a Smer teszi ugyanezt. Ellátja az államigazgatás működtetéséhez elengedhetetlen funkciókat, kormányoz, vagy úgy tesz, mintha kormányozna, de hiányzik a vízió, a nagy témák, és ezt nem is próbálják még csak palástolni sem. Ficóból pedig – főként az elnökválasztáson begyűjtött pofonok nyomán – kifogyott a szufla. Vagy az is lehet, hogy unja már az egészet, de távozási lehetősége nincs.
Ezzel a cseppet sem diadalmas, verhetőnek tűnő baloldallal kellene szembenéznie a jobboldalnak az „eszmebarikádokon”. Itt azonban köldöknézés folyik, ahhoz, hogy a versenyzőket komolyan lehessen venni, saját soraikat kellene rendezniük. Ehhez képest az SDKÚ a szemünk láttára hull szét; a KDH, miután dinamikus politikusai elhagyták, egy szintén sikertelen elnökválasztással megbélyegezve állóképszerűségbe merevedett. Az SaS-t láthatóan csak az mentette meg a korábbi, egyszer használatos liberális pártok sorsától, hogy az a kormány, amelybe bekerült, időnap előtt befejezte. De az mindenki számára világos, hogy Brüsszelből nem lehet pártot vezetni, Richard Sulík pedig inkább a könnyebb utat választotta. Bugár Béla Hídja még tartja magát, sőt versenytársai gyengélkedéséből, Lucia Žitňanská megszerzésével még profitálni is tudott. Gyengesége ugyanaz, mint az erőssége: a vegyespárt-jelleg, amely mindenkor korlátozni fogja megszerezhető szavazatai számát. A jobboldali „klasszikus” pártok közül azonban a Hidat kerülték el leginkább a botrányok. A második ciklusát parlamenten kívül töltő MKP számára a nagypolitikai színtéren való túlélés, vagy a regionális párttá válás a tét. Maradt még Daniel Lipšic a vártnál gyengébben muzsikáló Új Többsége, melynek nem hogy nem sikerült a jobboldal vezetőjévé válnia, de a parlamenti küszöb is messze van; a pszichopata Igor Matovič szóra sem érdemes egyszerű emberei, és Radoslav Procházka sokak számára szimpatikus Sieťe. Ennek a pártnak egyelőre van egy jó, de immár nem szeplőtlen arca, de ezen kívül még semmit nem tett le az asztalra. Abból profitál, hogy a választók egy részének elege van a korábban felsorolt pártokból. Na, hát ennek a társaságnak kellene alternatívát és víziót kínálnia a Smerrel szemben. Ránézésre úgy tűnik, nem ez lesz a világ legegyszerűbb feladata…
Pedig ez a Smer legyőzhető. Van rá két évük, hogy kitalálják, hogyan. Ellenkező esetben újabb négy év koncepciótlan kormányzás várhat az országra.
