A szlovák államhatalom valószínűleg alapos megfigyelés alatt tarthatja a magyar könyvpiacot, és inspirálódik is általa, legalábbis a Malina Hedvig-ügy legújabb – bár, sajnos, biztosra vehetjük, hogy nem végső – fordulata erre enged következtetni. Az idei könyvhétre újra kiadták – immár harmadszor – Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós: Őrjítő mandragóra című könyvét, mely első kiadásban a rendszerváltás évében jelent meg. A Bevezetés a politikai pszichiátriába alcímet viselő kötet annak bemutatására törekszik, hogyan próbálta a kommunista diktatúra az elmegyógyintézeti elzárás eszközeivel „kezelni” a számára problémás személyeket. A kötet eddig 80 ezer példányban kelt el, erős lehet a gyanúnk, hogy egyik-másik darabja Robert Kaliňák belügyminiszter, vagy Ctibor Košťál, a rekordideje főügyész nélküli főügyészség helyettesének éjjeliszekrényén is ott van. De nemcsak a kommunistáknak, hanem a fasiszta diktatúrának is kedvelt eszköze volt az elmegyógyintézeti kezelés. Miért is ne, hiszen a hatalom számára a végeredmény ugyanaz, mint a szabadságvesztés esetében: az eljárás alá vont személy feletti totális hatalom igazolása, ugyanakkor a kommunikációja sokkal kedvezőbb, a represszív állam helyett a paternalista, a „megtévedt, beteg” állampolgár segítségére siető államot állítja a fókuszba.
Azon senki sem csodálkozhatna, ha Malina Hedvig valóban pszichológus segítségére szorulna, hiszen hat éve – és ennek egy részében családjával egyetemben – kénytelen egy, külsőleg a jogállamiságot reprezentáló szerv által megjelenített, valójában viszont ismeretlen, láthatóan hatalmas és erős ellenség részéről érkező folytonos fenyegetettség állapotában létezni, amihez nem mindennapi lelki kondícióra van szükség. Ebben a helyzetben kellene nevelnie két gyermekét, és élni hétköznapi életét... Pontosabban: nem kellene, kell. Nincs más választása.
Valószínűleg már csak médiafogyasztók egy kis csoportja követi a krimiírók pennájára kívánkozó ügy minden egyes fordulatát, a többiek jó, ha a címet elolvassák. De az is lehet, hogy már csak legyintenek. Nekünk ez ügy, Malina Hedvignek viszont az élete. Nyilván ő is szeretne „csak” egy átlagos, kétgyermekes családanya lenni, akinek az a legfőbb problémája, hogy melyik pelenkát válassza a dunaszerdahelyi Tesco kínálatából, nem pedig akaratlan közszereplő, és esettanulmány a politikai pszichiátria tárgykörében. Hat év távlatából – ennyi idő alatt válik iskolaéretté egy gyermek – az egész ügy olyan reménytelennek tűnik. A főügyészség, amely „nagy” ügyekben hallgat, hat éve vizsgálja egy hamis vallomástétel végtelenbe nyúló ügyét, melyben fejlődésről nem, legfeljebb visszafejlődésről beszélhetünk. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az állam korábban elismerte, hogy „sérülhettek” Malina Hedvig alapvető jogai. (Ha a honi kriminalisztika tágabb kontextusába helyezzük az ügyet: az állam keresztes hadjáratot folytat egy átlagpolgár ellen, miközben a szlovákiai szervezett bűnözés csúcsragadozója az államhatalom hatósugarán kívül koktélt szürcsöl a Karib-tenger partján.) Így ez az ügy annak is a próbája, mit tehet meg az állam az állampolgárával. Egyelőre úgy fest, ebben az országban nem nagy öröm állampolgárnak lenni.
----------------------------------
A blog minden posztja a Malina Hedvig-ügyről.
----------------------------------
Rendeld meg Vrabec Mária: Hedvig című könyvét, ha még nem tetted meg.
