A kard fiús játék. Tavaly egy történelmi játék keretében e sorok írójának is volt alkalma néhányszor kardot kötni, és jó bulinak tűnt, persze, nem örülnénk, ha minden nap így kellene munkába menni, mert az autóba elég nehéz lenne beszállni még egy könnyű lovassági szablyával is, nem még egy kétkezes pallossal, pl. a Jéggel by Eddard Stark. Egészen csütörtökig nem gondolkodtam azon, hol is készülnek a kardok. Azt hittem, az utolsó néhány tucat kovács készíti szabadidejében. Aztán találkoztam egy igazi kardgyárossal. Van abban valami megejtő, amikor egy fegyverkiállításon, ahol a többiek Mi-8-as helikopterhez kínálnak NATO-kompatibilis fegyverzetet; −30 fokos hálózsákokat, tűzszerész robotokat és aknamentesítő rendszereket árulnak, egy pulton szablyát látni.

Ma zárta be kapuit az IDEB 2012 hadiipari és biztonságtechnikai kiállítás és vásár. Megnéztük a felhozatalt, és kevésbé militáns olvasóink meneküljenek, vagy a bal oldali blogrollból válasszanak olvasnivalót, az elkövetkező napokban ugyanis csak erről lesznek posztok.

A F.lli Turco s.r.l., azaz szabad fordításban a Turco testvérek standjára a kiállítás vége felé leltem rá. Egyébként megdöbbentő volt, mennyi dögös hostesslányt vonultattak fel a kiállítók, mire idáig eljutottam. Pedig a tank,  a mesterlövész puska vagy a Božena nem tipikusan az a cucc, amit impulzív módon vesz meg valaki, mert a Noslušon keresztül toborzott egyetemista lányokat egy-két számmal kisebb terepszínű pólóba passzírozták.

A standnál egy kiállító ült a tolmáccsal, amikor lefotóztam a pultra tett szablyát. Beszédbe elegyedtünk. (A tapasztalat egyébként az, hogy a hadsereg kiállítóit leszámítva, a nagy fegyvergyárak képviselői általában illedelmesen felelnek, de aztán gyorsan lepattintják az embert, ha látják, hogy újságíró, és nem megvenni akar egy reaktív löveget, csak hivatalból érdeklődik.) A Turco-kiállítók nem ilyenek voltak. A hivatalos körök után latinos lendülettel avattak be a kardgyártás rejtelmeibe. Megtudtam, hogy ők a negyedik generáció, a céget Nápolyban 1886-ban alapította a kardnok ősatya, Giuseppe Turco, amikor még volt reális kereslet a kardok iránt. Maurizio Turco elmondta, a pulton látható gyalogsági kardot a Brit Nemzetközösség országai számára gyártják, a markolat formája és szimbolikája nem változott az elmúlt száz évben.

Ők gyártják az olasz katonai akadémiák dísztőreit is. Amiket pedig mindenki láthat, ha Olaszországba látogat – lásd még Toldi: Taljánország földjét bejárom, de végül... –, azok a Svájci Gárda  fegyverei, melyek szintén náluk készülnek. Az egyik fivér siet megmutatni egy képet, melyen II. János Pál pápa áld meg díszkardot, melyet a Gárda valamilyen kerek évfordulójára csináltak. Abban maradunk, ha Nápolyban járok, szívesen körbevezetnek a gyáron, és megmutatják, hogy készülnek a pengék. Már csak T.-t kell meggyőznöm, hogy történelemtanárként ez számára is egy rendkívül érdekes program lehet.

Ha pedig a honlapjukon a Kapcsolat menüpontra kattintunk, az igazgatói irodában egy gigászi iMac van az asztalon. Hát lehet őket nem szeretni?