Amikor végzős gimis voltam, ilyentájt még bő egy-másfél hónap volt az egyetemi jelentkezések leadásáig (nem úgy, mint most, amikor még szeptemberben is lehet avagy bezzeg az én időmben...) Kalácska tanár úr, az iskola akkori pályaválasztási tanácsadója körbejárta a végzős osztályok osztályfőnöki óráit, mindenkit figyelmeztetett a határidők betartásának fontosságára és az űrlapok helyes kitöltésére, aztán vártuk a „behívót” a felvételi vizsgára.

(Akinek meg nem sikerült, az keresztben kék csíkos behívót várhatta a hadkiegészítő parancsnokságtól, a kötelező sorkatonai szolgálat intézménye az utolsókat rúgta, bár kimúlásáig még kellett várni pár évet.) Akkoriban nem volt újdonság, hogy mindenki igyekezett olyan intézményt is feltüntetni a jelentkezési lapon, ahová könnyű volt bekerülni. Mivel annak idején korlátozott számú intézménybe lehetett jelentkezni, mindenki beírta, ahová ténylegesen be akart kerülni, meg valamit, ahová biztosan be lehet kerülni, a katonaság nem volt opció. Hogy miért jutott eszembe így a 15 éves érettségi találkozú után pár évvel ez az – akkor legalábbis – izgalmas időszak? A Gazdaságpolitikai Intézet tegnap tette közzé jelentését a felsőoktatási jelentkezésekről. Az intézet felmérése szerint a diákoknál nem az oktatási intézmény lakhelyüktől való távolsága a fő szempont, hanem egyebek mellett az is, hogy az adott iskolában tanítanak-e matematikát (ez nálam is szempont volt, bocsássa meg Horváth tanárnő ennyi év távlatából), vagy az, hogy mennyire nehéz bekerülni az adott egyetemre. Azaz, a remény zöld szalagjával felcímkézett ifjak – legalábbis a jelentés erre enged következtetni – nem minden esetben az érdeklődésüknek leginkább megfelelő iskolát választják, hanem azt, amelyik könnyű bejutással kecsegtet. A dokumentum megjegyzi, éppen ezért „felülreprezentáltak az igénytelenebb bölcsészkarok, a rosszabb érvényesülési lehetőség ellenére is”. Tőrdöfés ez – főként az igénytelen jelző – minden bölcsészszívbe – különös tekintettel a szabad bölcsészekre –, a jelentést biztosan valami érzéketlen közgazdász készítette..., ezzel együtt megfontolandóak a benne foglaltak, érdemes-e „tanyasi zugfőiskolák” vagy akár nagyon neves intézmények piacképtelen tanszékeinek padjait koptatni, hogy aztán a friss diplomás egy hipermarket pénztárában végezze. Persze, 18-19 évesen az ember nem így teszi/tette fel magának a kérdés.

Szerencsére a szerzők nyitva hagynak egy kiskaput, amikor megjegyzik, a statisztikák alapján nem lehet különbséget tenni az őszinte érdeklődésből vagy biztosítékként beadott jelentkezések között. Így mi, bölcsészek csak bízni tudunk benne, hogy az előbbiből van több...