A hírlapíró és a halál

Természetesen fogunk írni a Pali Búcsúpohara Vidám Politikai Pártról, nagy(bajuszú) kedvencünkről, aki képes volt megszólítani 14 ezer szavazót, de ez olyan hétvégi téma... Tegnap a gyilkos számokkal fejeztük be, és a számmisztika kimeríthetetlen zsák. Ma még ekörül futunk egy kört, mert lehet az eredmény felett örvendezni vagy bánkódni, de a számok, ezek olyan egzakt dolgok.

Nézzük, mikor ki mennyit kapott
            2010    2006    2002
Smer    34,79    29,14    13,46
SDKÚ    15,42    18,35    15,09
SaS    12,14    -    -
KDH    8,52    8,31    8,25
Híd    8,12    -    -
SNS    5,07    11,73    3,32
------
HZDS    4,32    8,79    19,50
MKP    4,33    11,68    11,16

Nos, minek is örüljünk annyira - természetesen a kormányváltáson kívül? Hogy a Smer támogatottsága az ismert korrupciós botrányok ellenére folyamatosan növekszik, még most is 5 százalékkal többet kaptak, mint legutóbb? Ok, ezek a szavazatok hiányoznak az SNS és a HZDS tarsolyából, de a választópolgárok ezt egy velejéig korrupt pártra adták.

A magát győztesként ünneplő SDKÚ visszaesett a 2002-es szintre.

A KDH meg úgy forog körbe az egyik lába körül, mint a kosaras, aki nem tud passzolni: bármit tesz, azt a 8 százalékot nem tudja megugrani.
A népet valahogy nem sikerül lecserélni.

Más.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a koalíciós egyeztetéseket folytató négy párt tulajdonképpen hat. Az OKS-ről tudjuk, hogy micsoda, egy elvhű, szegény - csak egy irodája van, az a "pártközpont" -, értelmiségi rétegpárt, mely mindig 1 százalék alatti teljesítményt ért el. Örülök neki, hogy a Most-Híd listáján most végre lehetőséget kaptak.
Annál kevesebbet tudunk viszont az Egyszerű emberekről, arról a négy arcról, amely az SaS listáján jutott előre a preferenciaszavazatokkal. Igor Matovič saját reklámlapja hátulján szokott populista és demagóg jegyzeteket közölni. Ezekben - nagyon helyesen - Ficóékat fikázta, elég egyszerűen, és megoldási javaslat nélkül. De ki a másik három arc? Fog rájuk vonatkozni a pártfegyelem stb.?
A többség nagyon törékeny.

A parlamenti választások idején jobb lenne szlováknak lenni. Akkor 18 pártból választhatnék. A szlovák pártok között egyértelmű favoritom van, az SaS. Ha a többségi nemzet tagja lennék, kisiparosként simán megkapnák a voksomat. Ha az iparost elnyomná bennem a keresztény, szavazhatnék a KDH-ra. Ha valamit a kettő között akarok, ott az SDKÚ. Vagy azt is kipróbálnám, milyen tréfából szavazni, úgy tenni, mint azok az izlandiak, akik megszavazták azt a pártot, amely minden állatkertbe jegesmedvét ígért, és örömmel dobnám be a négyes listát az urnába, a Pali Búcsúpohara Vidám Politikai Pártra szavazva. Elvégre 10-12x szavazhat az ember az életben, egyszer lehet tréfálni. De látom, hogyan viselkednek a szlovák pártok, amikor magyar kérdésekről van szó. Egyformán viselkednek. Ezért nem marad sok választásom.
 
Sok mindenről kellett volna írni a választások előtt, de ha az ember a teljes munkaidejében a választásokkal él már hetek óta, blogot írni már nincs nagy kedve erről a témáról. Mindent megírtunk másutt.

Elvben azt mondhatjuk, hogy az emberek szabad akaratához méltón társul a szabad választójog. Majd mindenki eldönti, hogy mit akar, bedobja, oszt jónapot. Azonban sajnos, nagyon szkeptikus vagyok. Az emberek jelentős része hiányos ismeretekkel járul az urnákhoz, így nem (mindig) születhet kvalifikált döntés.
 

Nyilatkozatban tett hitet az emberek millióinak életét romba döntő trianoni békeszerződés mellett, és ítélte el a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló törvényét a szlovák kormány tegnapi, utolsó ülésén, a szavazóhelyiségek megnyitása előtt kevesebb mint 72 órával.

Ma pedig egy utolsó utáni utáni ülésre is összeül a parlament, hogy a kormánykoalíció az emberek tízezreinek életét romba döntve megváltoztató árvizeket használja fel propagandacélokra.

Az idei –  unalmas és negatív – választási kampányban – legalábbis a jelenlegi kormánykoalíciót alkotó pártok részéről – nem hangzottak el komoly fejtegetések arról, hogyan lehetne a válság és a kabinet esztelen pénzszórása nyomán térdre rogyó gazdaságot helyreállítani; hogyan lehetne megelőzni a nyugdíjrendszer összeomlását; mit kezdjünk a történelmi csúcsponton levő munkanélküliséggel stb. Az érdemi vita helyét színvonaltalan demagógia vette át, melynek fő témája az utóbbi hónapokban – és tágabb értelemben az elmúlt négy évben – a magyarkérdés, az utóbbi pár napban pedig az árvíz volt. A magyar törvényt elítélő kormányhatározat, melyet követően a miniszterelnök békeszereződés-emlékművet avatott – nem mellesleg az erőszakos halált halt egyetemista, Daniel Tupý emlékműve közelében, a fiatalember gyilkosai még mindig nincsenek elítélve –, és a rendkívüli parlamenti ülés tehát méltó lezárása Robert Fico magyar témájú rendkívüli kormány- és parlamenti ülésekben gazdag, első országlásának.

Hogy lesz-e folytatása, az a választókon múlik. Persze, e sorok írójának nincsenek illúziói, kevesen vannak azok a választópolgárok, akik a pártprogramok tüzetes áttanulmányozása, vagy legalább pár tévévita megtekintése után hoznak döntést arról, kinek adják voksukat. Egy részük el se megy szavazni, őket illethetjük a könnyelmű vagy a felelőtlen jelzővel, de a szabad választásba ez is belefér. Kérdéses tehát, hogy a harsány, magyarellenes lózungok elegendőek lesznek-e a győzelemhez. Mert van egy réteg, amely ennyivel is beéri. „A Szlovák Köztársaság kormánya tiszteli szomszédait, és továbbra is támogatni fogja az egyetértés, az együttműködés és valamennyi nemzet és állam békés együttélésének politikáját az európai térségben” – zárul a kampányszagú kormánynyilatkozat. Most azonban Szlovákiának olyan kormányra lenne szüksége, amely ezt komolyan is gondolja.
 

(Disclaimer: rohadtul el vagyok maradva mindennel.) Hétfőn elmaradt egy bírósági tárgyalás. Ettől még egy olvasó sem tépi fel az ereit, pláne szerdán, de az elmúlt napokban rohadtul nem tudtuk megírni. De ha elkezdjük sorolni a vádlottakat, minden szervezett bűnözés iránt érdeklődő feinschmecker csettint  nyelvével. Šani és Borža… Ebből mindenki tudja, hogy a kassai szervezett bűnözés nem Kollárik-féle szárnyának aktőreiről lesz szó.

E sorok rójának nincs bátyja. Ezért az oviban mindig irigyelte azokat, akik egy eldönthetetlen vita végén azt tudták mondani, hogy: akkor megver a bátyám. Nos, ugyanez a felnőtteknél is működik. Ki merne bántani valakit, aki azt mondhatja: akkor hívom a bátyámat, aki nem más, mint a jelenleg jogerős életfogytiglani börtönbüntetését töltő Alojz Kromka, alias Lojzo Čistič, Mikuláš Černák, a Capo di tutti Capi, és úgy általában a szlovák alvilág Nr. 1. bérgyilkosa, a legfőbb takarító, akinek az a kézjegye, hogy két kezében két pisztollyal végzi ki áldozatait? No, hát ki az a hülye, aki a homokozóban elvenné Ján Kromka kisautóját? Volt ilyen, ám esetükben fordítva sült el a dolog, Ján Kromkának nem a kisautóját, hanem az életét vették el, azért, mert Alojzot nem találták.

Kromka - valószínűleg Černák megbízásából - 1997 szeptemberében egy kassai benzinkúton le akarta lőni Róbert Holubot egy motorról, de fegyver csütörtököt mondott. Holub erre nagyon morcos lett, és megüzente Kromkának, hogy kiírtja az egész családját. Kromka figyelmeztette testvéreit, hogy ne nagyon járjanak ki, de Jánt Peter Klešč kicsalta,  Holub, Fabo, Dušan Borženský, Alexander Horváth megkötözte, brutálisan megkínozták, majd fejbe lőtték. Mindenki egyszer. A tetemet felgyújtották.

Holubnak ez nem volt elég, és engedélyt kért Černáktól Kromka kilövésére. Ám a fiú megszívta. Tudjuk, mit történt.

Nem sokkal később Ladislav Badó,  Slavomír Surový és Karol Szatmáry társaságában Kromka felkereste Holub testvérét, Jozefet. Az azonban kiugrott az ablakon és elszaladt. A Ján Kromkát lépre csaló Klešč nem volt ilyen szerencsés, őt egy gatyában lőtték szét, három pisztolyból.

Fabo és Holub már nem érték meg a földi igazságszolgáltatást, ahogy Szatmáry sem. Horváth tolószékben ül, Eperjesen egy éjszaka gerincen találták.  Hétfőn a még élők sorsáról kellett volna dönteni, de nem jelentek meg a tanúk. Különös… Ami érthetetlen, hogy Ladislav Badó és   Slavomír Surový miért védekezhet szabadlábon. Elvégre nem csokit loptak a boltból.

Megnéztem a tévében a Szvatopluk-szoboráttadót. (A kormány sajtóosztálya küldött meghívót is. Az volt benne, hogy szervezési okokból az újságírók jelenlenek meg 19.45-re. Az avatás 21 órakor kezdődött. Hát mit akartak szegény kollégákkal 1 és negyed órán át csinálni? Ennyi idő alatt még egy belső motozás is belefér.)

Az átadás egy Smer-kampányrendezvény volt. Az STV állami prostitúcióra kényszerítése olyan szintet ért el, hogy innen már nincs nagyon tovább. A kampányrendezvényhez az elnök is asszisztált. De hát ebben sincs semmi új. A hármaknak két ószlovák harcos ministrált. Humoros volt.

A végén a kamera közelről mutatta a szobrot. Az ószlovák király - ez van a talapzatra írva - ágaskodó lova fogatlan.

(Arról meg senki nem beszélt, hogy honnan lett meg a szoborállításhoz szükséges pénz másik fele.)

Ma a változatosság kedvéért a Komáromi blogon jelentünk meg.

Eddig sem Robert Fico miniszterelnök, sem Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke nem kérvényezte semmilyen illetékes hatóságnál, hogy pénteken Komáromban Trianon-emléktáblát avathasson.

Persze, péntekig még sok víz lefolyik a Dunán, és elképzelhető, hogy Ficóéknak gyorsított eljárásban sikerül engedélyt szerezniük – gyorsított eljárásban erősek... –, ám egyelőre úgy fest, hogy a köztársasági elnök, a parlament elnöke, és a miniszterelnök – egy parlamenti párt elnöke és jó pár parlamenti képviselő társaságában – törvénysértésre készül. Aki szerint nem, az helyezzen el engedély nélkül tetszőleges közterületen egy Trianon-emléktáblát (majd számoljon be tapasztalatairól olvasói levélben...).

Megmosolyogtató  volt Bugár Béla érvelése a Markíza televízió vasárnapi vitaműsorában, amikor azt mondta: azért nem folyamodik kettős állampolgárságért, mert nem szeretne rossz példával elöljárni. A közélet ficói léptékű lezüll(eszt)ése után senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy politikusra példaként tekintenek az állampolgárok, még akkor sem, ha az illető történetesen népszerű pártelnök. Az azonban, amire a nemzeti érzésektől elborult agyú legfőbb közjogi méltóságok készülnek, a nemzeti falka – tán’ nem csak a nemzeti érzéstől megittasodott vezérének – csaholása mellett, nemcsak rossz példa lehet, hanem veszélyes precedenst is teremthet. A nemzeti máz nyilvánvaló: ez egy terület-körbevizelő gesztus Ficóék részéről, most már kitűzhetik a kis szlovák zászlócskát Komáromra is a dolgozószobában levő térképen. Megjelölték. Hadd tudják meg azok a kurva magyarok, hogy kik itt az urak. Ám ami ennél a gyarmatosítók kulturális imperializmusára hajazó, szánalmassággal határos gesztusnál sokkal veszélyesebb: Ficóék meg akarják mutatni, hogy a törvények felett állnak. „Meg akarjuk mutatni Komárom képviselőinek, hogy nem fogják nekünk megszabni, mit tehetünk egy szlovák városban” – hörögte Slota kedden, miközben keblében dúlt a hazaszeretet és a nemzeti gerjedelem. Példájukkal azt szeretnék demonstrálni, hogy a nemzet nevében bármit meg lehet tenni, a nemzet, az valami olyasmi, ami a hatályos törvények felett áll. Persze, egy márványdarab kapcsán botorság lenne háborút vizionálni, de azok is így szoktak kezdődni.