A hírlapíró és a halál

Némi túlzással azt állíthatjuk, nem múlik el nap, hogy Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője ne nyilatkozna valamit. Hol a magyar pártok bojkottjára szólítja fel a szlovák pártokat, hol provokátornak nevezi az új magyar nagykövetet, de olykor túllép a parlagi magyarozáson, és új világrend szükségességét vázolja; rámutat, kik állnak a sajtó mögött; vagy éppen az eurózóna sorsáról prófétál.

Bár Bede Márton távozása nem borította fel lelki békémet – sem rajongói, sem utálói közé nem tartozom, közömbös volt számomra –, utolsó posztja, melyben egyebek mellett azt is fejtegeti, mit gondolnak a magyarok az újságírókról ill. mennyire bíznak a sajtóban, elgondolkodtató és -szomorító volt.

Irodalomkritikus és művészeti kritikus szakon is lehet továbbtanulni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán – láttam nemrégiben a metróban. A dolog nem kacsa, az egyetem honlapján is találhatunk róla infókat. 

(Közszolgálati jellegű bejegyzés) Bár biztos sokaknak a vasárnap esti DAC–Slovan a hétvége fő eseménye, megint mások a Zöld Pardon bezárása elleni koncertre gyúrnak, esetleg a Nemzeti Vágta körüli bor- és pálinkafaluban fogyasztanának – a www.malnabor.hu -s lakókocsiban piszokjó gyümölcsborokat mérnek –, ez a hétvége nekem az épületekről fog szólni.

Mától új köntösben, és csak egy tárhelyen folytatja A hírlapíró és a halál blog. Az egy tudatos, hosszabb, és több, általában meló miatt történt, rövidebb megszakítással 2004 április 6. óta üzemelő, s ez idő alatt 1229 bejegyzést produkáló blog köszöni a Freeblognak és a Postrnek. Mostantól csak a blog.hu-n levő változat frissül tovább.
Ha eddig Google Readeren, vagy más RSS-olvasón keresztül követtél, akkor a feedet cseréld erre: http://lashee.blog.hu/rss2

Az új dizájn nem gyári sablon. Asztalos Zoltán és csapata tervezte és kivitelezte. Köszönet nekik érte. Kövesd a mestert a Twitteren: http://twitter.com/#!/asztalos_zoltan

A bal oldali oldaldobozok a blogban való navigációt segítik. Ide került a blogroll is, ez még fejlesztés alatt áll.
Jobbra fent látható a Twitter-csatornám, amelyet szintén követhetsz. Ide kerülnek a gyors dolgok, amelyeket valamiért fontosnak tartok, de nincs idő/kapacitás/politikai akart stb. posztot írni róluk. Itt jelennek meg a linkajánlók is.

Ha tetszik a blog – külcsín és belbecs, vagy e kettő közül az egyik –, ezt a legnagyobb közösségi portálon is elárulhatod. Igen, van Facebook-oldalunk és panelünk. Lájkol(hato)d.

Ezen a szép, világos, szellős, magazinszerű felületen tartalmilag nem sok minden változik. Lehetőségeim határai között igyekszem azokról a dolgokról írni, amelyek érdekelnek. És továbbra sem fogunk szmájlit használni.

Szögezzük le, Magyar Dal Napja anélkül, hogy az országban lenne Tankcsapda koncert, egyenesen botrány, szal’ innentől csak pótmegoldásokról beszélhetünk. A különösen gazdag programkínálatból most Budapestet és a Kobuci Kertet választottuk. Aki nem járt volna még itt, a III. kerületben van, az Árpád-híd budai hídfőjének közelében, bp-i viszonylatban barátságos sörárakkal, és hamarosan Csík- és Alvin-koncertek lesznek benne.

A Szabó Balázs Band(a) felénél értünk oda, akik hozták a „suhancos” lendületet, és  a kötelezőn felül teljesítve produkáltak élvezhető koncertet a meleg nyárdélutánban. Celebspotter egységünk Till Attilát is felfedezte a tömegben (nem tévesztettünk szerepet a Velvettel, ezért nem írjuk le a ruházatát, és hogy kivel volt).

A Besh o Dromra még egyetemi éveimből emlékszem. Ők akkor még nem voltak sztárok, én meg nem voltam blogger. Már akkor is jók voltak, amikor – szerencsére gyakran – az egyetemi tanulmányaimnak otthont adó dél-magyarországi nagyváros egyetemi klubjában vendégeskedtek, ahonnan aztán általában a Dallasba, a Mignonba, majd a Hajókabinba vitt az út. Remélem, ma is vannak diákok, akik ismerik ezt a négyszöget, feltéve, ha még léteznek ezek az üzemegységek. Besh’o-én sztem egy nem túl összeszedett koncertet produkáltak, láttam már őket jobbnak is.

Pál István Szalonna full respect! A mázsás prímásban alázat és zsenialitás egyesül.

Ferenczi György a Herfli Davidson helyett a Rackajammal lépett fel, valódi örömzenét produkálva. Akik a programkezdet óta a helyszínen voltak, azoknál a koncert idejére már kellő alkoholszint állt be, így a tar zenész nem csak a romkertben szép számmal található tarisznyás bölcsész lányokra gyakorolt láthatóan nagy hatást. Többen táncra is perdültek.

A fő attrakciónak számító Budapest Bárt szintén láttam már jobbnak is. Az ő koncertjük felénél távoztunk, remélve, hogy a MDN kassai kihelyezett tagozata is jól teljesített.

Úgy érzem, eljött a pillanat, amikor Faragó Csaba ezredesnek, pozsonyi kerületi rendőrfőkapitánynak – vitathatatlan jelenkori és múltbéli érdemei elismerése mellett – el kellene gondolkodni azon, hogy:

a, leváltsa az I. városkerületi kapitányt,

b, befalaztassa a Šafárik téri gyorsbüfé melletti rendőrőrs ajtóit és ablakait úgy, hogy közben az állomány bent tartózkodik,

c, elmenjen forgalmat irányítani egy nagy fővárosi kereszteződésbe (lásd még ELMŰ levél, harmadik bekezdés: Uram, ha nem tud rendet tartani a beosztottjai között...)

Én értem a viccet, meg ez a Lojzo egy nagyon humoros srác, de ez azért már kezd sok lenni:

A jelenségről korábban itt írtunk.

Igor Matovič alapos ember, közel egy évig tartó előjáték végére tett pontot kedden, amikor a legnagyobb közösségi portálon közreadta az államigazgatásban dolgozó, állítólagos politikai jelöltek listáját.

Persze, Matovič nem tudja, hogy a lista a politikai jelöltek nevét tartalmazza-e, ahogy azt sem, mennyire megbízható. Az pedig, ahogyan rátalált, Vladimír Mečiart idézi, aki szintén gyakran szokott csak úgy kapni, vagy az asztalán találni fontos dokumentumokat.

Arra talán már a politikai élet történéseit napi szinten figyelők is csak memóriájukat megerőltetve emlékezhetnek, hogy a parlamenti porcelánboltban elefántként viselkedő képviselő a politikai jelöltekről szóló, különösebb tét nélküli, számára semmilyen feladatot nem adó, felelősséggel nem járó, mondhatnánk, rá nézvést következmények nélküli játékát tavaly októberben kezdte, amikor a sajtóba kiszivárgott, milyen kulcs szerint osztották a köz- és államigazgatási tisztségeket a Gölnicbányai és az Iglói járásban. Ekkor frakciójával, az Egyszerű Emberekkel – mely egyébként az általa ostorozott „sógorkomaság” netovábbja, hiszen rokonait és közeli munkatársát vitte magával a parlamentbe, valószínűleg nem a szakértelmük végett (hiszen társai hozzá hasonlóan politikai amatőrök), hanem azért mert őket ismerte, netán bízott is bennük – nyílt levelet intézett a koalíciós pártokhoz, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal. Ekkor azt írtuk a jelenség kapcsán: „Az államigazgatás átpolitizáltsága valóban hátrány, főként maga az államigazgatás (így közvetlen módon a választópolgárok) számára. Ennek ellenkezője azonban legfeljebb az utópiák hasábjain valósul meg. A rendszerváltás óta nem akadt egyetlen garnitúra sem, amely nem saját jelöltjeivel töltötte volna fel az államigazgatási középvezetői posztokat, akkor sem, ha hatalomra jutása előtt esetlegesen mást ígért.” Ezen a téren a helyzet jottányit sem változott azóta, és ez így minden politikai pártnak megfelel. Emlékezhetünk rá, az önkorlátozásnak legalább a látszatát fenntartó Köztisztviselői Hivatalt felszámolták a második Dzurinda-kormány idején, helyi szintre osztva a felvételi jogköröket.

Mi a feladata és jelentősége Matovič listájának ebben a helyzetben? A közéleti történések iránt érdeklődők táborából ki nem ismerte (a számára elsődleges, helyi szinten legalábbis) ezeket a neveket? A pártkötődés – tagságtól függetlenül – nyilvánvaló volt, hisz a kormányváltást követő takarítás után kerültek a posztjukra, miután az előző pártjelölteket kirúgták. Továbbra sem állítjuk, hogy ez a gyakorlat helyes, netán jó a köz- és államigazgatásnak, s így az országnak. A Matovič-lista ezen semmit nem változtat, és egyedül az alakuló párt láttatását célozza, következmények nélkül.