A hírlapíró és a halál

Amikor végzős gimis voltam, ilyentájt még bő egy-másfél hónap volt az egyetemi jelentkezések leadásáig (nem úgy, mint most, amikor még szeptemberben is lehet avagy bezzeg az én időmben...) Kalácska tanár úr, az iskola akkori pályaválasztási tanácsadója körbejárta a végzős osztályok osztályfőnöki óráit, mindenkit figyelmeztetett a határidők betartásának fontosságára és az űrlapok helyes kitöltésére, aztán vártuk a „behívót” a felvételi vizsgára.

(Nem, a  címben nincs elütés, nem gorillát akartam írni.) Robert Ficonak nem nagyon megy a blogolás, 2011. április 7-én tettem be a blogját a readerembe, azóta kilenc bejegyzést produkált. Most a legutóbbival fogunk foglalkozni, mely egy mindannyiunkat érintő kérdésről, a jogos önvédelemről szól. Te is lehetsz áldozat, olvasd el Fico doktor jogi tanácsait.

A gorilla eddig főként az állatkerti tudósítások, és a napilapok hétvégi számában megjelenő kis színesek szereplője volt karácsony előttig, s ezek az írások javarészt arról szóltak, hogy e veszélyeztetett főemlős a gyermekek kedvence, netán új pavilont kapott. Az ünnepek óta eltelt időszakban viszont egy sajtófigyelő szerint közel ezerszer írták le ill. mondták ki ezt a szót a hazai médiában. Úgy alakult, hogy a legnagyobb emberszabású a polip szinonimája lett a közbeszédben.

A mai nap egyértelműen a Gorilla napja volt, lesz poszt erről is, holnap. Ezt megelőzendő, két korábbi nyilatkozatra utalnék vissza, melyek úgy látszik, valamiért elmerültek a választások előtti, nagy kommunikációs zajban. Az egyiket Ján Fígeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, a másikat Iveta Radičová még miniszterelnök mondta a titkosszolgálatokról.

Aki most abban bízik, hogy az alábbiakban Balázs Pali: Nem adom kölcsön a szívem című opusának elemzésével találkozhat, csalódni fog. A posztban sem az MKP, sem a Most-Híd szavak nem lesznek leírva. Sőt, szó is elég kevés lesz benne.

Egy szlovákiai gyilkosságból Amerikában sokkal kisebb valószínűséggel lesz hír, mint egy amerikai gyilkosságból Szlovákiában. Azt hiszem, ezt a kétes dicsőséget egyedül a Pápay-gyilkossággal sikerült megszereznünk.  Az Anderson-gyilkosság (persze, ezt most az ebből a szempontból fásult, naponta sok bélkiforduló közlekedési balesettel és pakisztáni tartálykocsi-robbantással szembesülő sajtómunkás mondja, mert természetesen borzasztó, de) nem tartozik a különösebben érdekesek közé, hasonló jellegű – bűnöző fegyveres támadása hatósági személyre – naponta, tucatjával történik az Egyesült Államokban. De ezzel egy időben nálunk is történt valami hasonló...

A szerző éppen leírni készült, hogy már két kispárt is arról vizionált: gorillaháton jut a parlamentbe, amikor jött a hír, hogy Nora Mojsejová Szabad Szó Pártjához, és a 99%-hoz – mily meglepő – Igor Matovič egyszerűi is csatlakoznak. Az előrehozott választások hírére Szlovákiában úgy bújtak ki a földből a titkosszolgálati dokumentumok, mint eső után a gomba.

Bloáf a Jókai tér sarkán még rágyújtott egy búcsúcigire. Épp elköszöntünk volna, amikor egy hatalmas palesztin sálkendőt viselő, kb. 16 éves leányka ugrott oda hozzánk, és megkérdezte: bocs, az Opera erre van vagy arra? Biztosan elsőtüntető. Jó is az.