A hírlapíró és a halál

A garamszécsi gyilkosokat háromszáz rendőr keresi. Feltételezhetően volt kommandósok. Szépen vagyunk.

"Hova lettek a lányok, most ki a fasz csinál rendet?" - hallhatjuk a Tankcsapda Ki csinál rendet c. számában. Nos, hogy ki csinál rendet, azt nem tudom, meg azt sem, hova lettek a lányok.

A héten három kislány is eltűnt. Kettő 15 éves Zsolna környékén. Mindkettő azt mondta otthon, hogy a másiknál alszik, tella ki, búcsúlevél. Egyelőre semmi infó róluk. A szomszédok és az osztálytársak szerint nem tudták otthon kommunikálni a sikertelen iskolai előmenetelt. A búcsúlevél tartalmát nem hozták nyilvánosságra, de az ORFK szóvivője, egy végtelenül kedves, pályaelhagyó tanárnő aggasztónak nevezte annak tartalmát.

Eperjesen pedig egy 17 éves csaj felejtett el a diszkó után hazamenni. Azóta semmi hír róla. A körözési kép szerint átlagos.

Kedd este Polomkán fejbelőtték a 39 éves Ján Kubašiakot. Kubašiak Miki Černákhoz állt közel, de olajban is utazott. A kivégzést felesége és hétéves kislánya is végignézte. A házban még 7 megbilincselt/megkötözött ember volt. A tettesek - kommandósnak kiadva magukat - lefegyvereztek egy rendőrjárőrt, egy másik járőrkocsi üldözőbe vette őket, de az egyik rendőrt nyakonlőttek. A rendőrök utánuk lőttek, de a három /feltételezett:-))/ tettes elmenekült. Egyelőre ennyit tudni.

Kettőkor majd az országos rendőr-főkapitány fog tájékoztatni a balhéról.

A pizzás fiú magyar. Valószínűleg Dunaszerdahely környékéről származik, mert a sonkást sunkásnak mondja. Ha abba a vendéglátó-ipari egységbe megyek, ahol ő gyúrja, mindig magyarul beszélgetünk, függetlenül attól, hány kollégája vagy kuncsaftja van hallótávolságon belül. A vendégek is tudják, hogy magyar. Jó dolog pizzásnak lenni, mert sok kiscsaj flörtöl vele. Ezek némelyike - szlovák, ako repa - magyarul mondja, hogy koszonom.

A tökmagos néni is magyar. Magyarul mondom neki, hogy aznap milyen tökmagot kérek. De ha ott van a főnöke (és különben is, hogy lehet annyi tökmagot termeszteni/termelni, hogy októbertől áprilisig jelen legyenek vele a piacon?), akkor szlovákul válaszol. Akkor is, ha mások is állnak a tökmagos pultnál.

Ma az autóbusz-pályaudvaron. Kopasz, bomberes, bakancsos legény magyarázza magyarul (lehet szlovákul MAGYARázni?) egy feketehajú, köldökpiercinges (és novemberben ezt látni...) soli girlnek, hogy milyen filmet látott legutóbb a győri plázában. A lány tágra zárt szemekkel hallgatja, néha közbeszól. Magyarul. Aztán megjelennek a barátnői.
-Už musím ísť. Ahoj, večer sa stretneme - mondja a srácnak, aki a hirtelen kódváltástól köpni-nyelni nem tud.

Fene se érti.

És egy vidám "hír" hétvégére. Napi Balfasz rovatunk jelentkezik:

Pucér farpofái közé szorítva "lőtt" ki petárdát egy brit legény, mert már unta a hagyományos tűzijátékot, minek eredményeként nem csak a vég-, hanem kissé a vastagbele is megperzselődött.

A 22 éves illető baráti körben mulatozva, féktelen jókedvében letolta nadrágját, majd pedig beillesztette a petárdát, amelyet egyik cimborája gyújtott be. A mutatvány nagy sikert aratott, mobiltelefonnal videóra vették anélkül, hogy észlelték volna, komoly sérüléseket szenvedett a startfar.

Idővel azért észbe kaptak, és a férfi hamarosan kórházba került. Az illető amúgy katona, és nem rég tért vissza - karcolás nélkül - Irakból.

Mint arról már talán írtam, egy ismeretlen átlagpolgár állampolgári buzgóságból feljelentette Malina Hedviget hamis tanúzás miatt.

Most jött a hír, hogy a nyitrai rendőrség elkezdte vizsgálni az ügyet. Erről egyelőre most ennyit.

Talán drága szüleim racionális nevelésének köszönhetően, mindig bizonyos távolságtartással szemléltem az ezoterikusnak kikiáltott dolgokat, legyen szó ilyennek minősített zenéről, könyvről, önjelölt vajákosok gyógyítónak mondott, jobb esetben nem ártalmas füveiről, vagy éppen a csakratisztításról. Nem azt mondom, hogy az ilyesmivel foglalkozók népes táborát csupa elborult elméjű alkotja, ugyanolyan bizalmatlansággal vegyes, tiszteletteljes távolságtartással tekintek rájuk, mint a sporthorgászokra vagy a bélyeggyűjtőkre: játszadozzanak nyugodtan, csak engem hagyjanak békén a hobbijukkal.

Ilyen „előélettel” bizony meglepett, mikor arról olvastam, hogy egy osztrák vajákos csodatévő köveivel csökkentette a balesetek számát egy különösen veszélyesnek mondott vorarlbergi gyorsforgalmiút-szakaszon. Az S16-os út Ausztria e legnyugatibb csücskében kanyargó szakaszán gyakoriak voltak a balesetek. Ám – megérdemli, hogy ideírjuk a nevét, akkor is, ha valóban csökkentette a balesetek számát, akkor is, ha csak nagystílű szélhámos, mert akkor meg nagyon jó a szakmában – Gerhard Pirchl 2004-ben az út mentén elásott néhány, általa csodatévőnek mondott követ. S – láss csodát! – a balesetek száma fokozatosan csökkeni kezdett, míg 2002-ben öten vesztették ott életüket, 2004-ben már csak egy halálos baleset történt, s az elmúlt két évben pedig egy sem. 

Kétségkívül meggyőző baleseti mutatók. Herr Pirchl mindezen felbuzdulva felajánlotta együttműködését az autópálya-társaságnak. Saját készítésű, a káros földsugárzásokat, és egyéb negatív energiákat elnyelő köveket szállító, speciálisan átalakított terepjárójával csupán benzinköltségért, és az előre nem tervezhető költségek fedezésének fejében járná az osztrák sztrádákat. 

A nyugat-ausztriai tartomány sztrádaépítésekért felelő vezetőjét Gerhard Schnitzernek hívják. Neki most nem szeretnék a bőrében lenni. A diplomata Schnitzer azt mondta, elképzelhetőnek tartja az együttműködést, de ehhez be kellene bizonyítani, hogy a kövek valóban csodatevő erejűek. A tárgyalásokhoz sok sikert kívánok mindkét félnek, de én azért feltetettem a téli gumit is. Sose lehet tudni...

Nem lehetetlen, hogy vannak, akik a gumiszerviz előtt várakozva olvassák ezeket a sorokat. A hirtelen jött havazás meglepte azokat, akik úgy gondolták, várhatnak még az abroncsok cseréjével egy-két hetet. Most miattuk állok én is ebben a rohadt hosszú sorban.

Bár az igazi vízválasztót nem az első hó, hanem az első jegesedés jelenti. Megint eljött az év azon szakasza, mikor a fővárosból hazafelé vezető utat másfél-kétszerannyi ideig tart megtenni, és a kanyarokat sem lehet fékezés nélkül bevenni. Aki kocsival jár, magára vessen. A főváros nincs felkészülve a túlnépesedés folytán fellépő „túlautósódásra”, nem is beszélve a Pozsony környéki falvak határában épülő új lakónegyedekről, melyek lakói nemcsak a dugókat növelik, hanem a falvak etnikai térképét is sajnálatosan átrajzolják, de ez most nem tárgya ennek az írásnak. Nemrégiben Kelet-Szlovákiában jártam, s azt tapasztaltam, a bizonyos útszakaszok még szárazon is katasztrofális állapotban vannak. Mint tudjuk, a tőke a sztrádák mellé hajlamos települni. Ha a tőke meglát egy agyonfoltozott közép-szlovákiai útszakaszt, akkor röhögve távozik. 

De hát jobban is tesszük, ha lassabban közlekedünk mostanság, az utak mentén ugyanis már megjelentek az első óriásplakátok, melyeken a reménybeli polgármesterek csábítanak. A fővárost a Smerben kegyvesztett Monika Flašíková-Beňová agyonretusált (vagy szalagavatói?) képei övezik, nyilván akad a családban, aki ellátja őt kampánytanácsokkal... Dunaszerdahelyen is láttam már az egyik körforgalom mentén egy szimpatikus plakátot, mely kifejezésre juttatja, hogy alkotójának elege van a kátyúkból. Szívesen támogatnám őt, mert nekem is, de sajnos, nekem abban a városban kell szavaznom, ahol talán a legtöbb MKP-s jelölt van, ők viszont nem ígérnek kátyútalanítást (egyelőre semmit nem ígérnek, a városban még nincsenek óriásplakátok). Pedig az Komáromra is ráférne, útkarbantartási és politikai értelemben egyaránt. A városban három MKP-s jelölt is indul, persze hivatalosan csak egy, a másik kettő, aki ugyanebből a versenyistállóból érkezik, felfüggesztette párttagságát a kampány idejére. Egyrészt örülhetünk ennek a fene nagy nyüzsgésnek, hogy akár hét politikai programot reprezentáló jelölt közül is választhatunk, s ebből hat magyar; de az durva tréfa lesz a sors részéről, ha a nevető hetedik fog nyerni. S a kialakult helyzetben ez nem lehetetlen. Persze nem biztos, hogy ez feltétlen szívást jelentene a városnak, mert attól, hogy valaki szlovák, még nem biztos, hogy balfék; másrészt azokat, akik a – magyar oldalon, és azon belül az MKP helyi szervezetében kialakult – helyzetért felelősek, úgysem fogja senki felelősségre vonni, a pártból kampánycélokból ki-belépegetést eltűrő pártvezetés már jó ideje tétlenül nézi, mi folyik az alapszervezetben. 

 De ne untassuk egy ilyen lokális, bár kisebbségi egypártrendszerünket minden veretes politológiai tanulmánynál jobban reprezentáló problémával a városon kívüli olvasókat, mikor drágul a burgonya, a boltokban meg már a karácsonyra készülődnek. Emiatt egy cég – nyilván nem önzetlenül – mélyfúrást végzett a magyar gyermekek lelkivilágába. A piackutatásból kiderült, a legtöbb magyar lurkó egy autóversenypályára gerjed, a fésülhető-sminkelhető baba a negyedik helyre szorult. A felmérésbe bevont 11 ország szülői közül a magyarok fordítják a legalacsonyabb összeget gyermekük karácsonyi ajándékára, mindössze 58 eurónyit. A legjobban az angol csemeték járnak, rájuk átlagosan 242 eurót költenek őseik. Ez kábé 8800 korona. Még jó, hogy Szlovákia nem szerepelt az európai 11-ben.