A hírlapíró és a halál

Hetvenkilenc éves korában egy
nürnbergi klinikán kedden elhunyt Csingiz Ajtmatov kirgiz író - közölte a
bajorországi kórház.

A világhírű író halálát
hírügynökségi jelentések szerint súlyos tüdőgyulladás okozta.

Ajtmatovot május 19-én
szállították Németországba Oroszországból tüdőgyulladás és veseelégtelenség
tüneteivel. Az író május 5-én érkezett a Volga-vidéki Kazanyba, ahol
dokumentumfilmet akart róla forgatni a Rosszija televíziós csatorna stábja.

A nürnbergi klinikán az intenzív
osztályon ápolták, és hetek óta mesterséges kómában tartották. A családja
mellette volt utolsó napjaiban.

A zürichi Unionsverlag kiadó
közlése szerint cukorbetegsége miatt már áprilisban is kórházi kezelésre
szorult egy brüsszeli klinikán.

Ajtmatov 1928. december 12-én a
kirgizisztáni Sekerben született sokgyermekes családban. Édesapját 1937-ben
letartóztatták és kivégezték, így édesanyja és testvérei taníttatták. Kirgiz
nyelven írt első elbeszélései 1952-ben jelentek meg.

A második világháború idején
játszódó Dzsamila szerelme című kisregénye tette világhírűvé, amelyet Louis
Aragon "a legjobb szerelemes regényként" méltatott, és le is fordította
franciára. A férjét egy háborús veterán kedvéért elhagyó kirgiz fiatalasszony
története nagy vitát robbantott ki a muzulmán többségű, férfiak uralta
társadalomban. Másik jól ismert írása, A versenyló halála (1967) egyszerű,
erőteljes népi motívumaival a korszak óvatos, de hiteles kritikája.

1970-ben adták ki legköltőibbnek
tartott alkotását, az ősi motívumokban gazdag, meseszerű Fehér hajót, melyben
egy gyermek gondolatvilágán átszűrve ábrázolja a kirgiz hétköznapok olykor
kegyetlen világát. 1981-ben közölte a Novij Mir irodalmi folyóirat Az
évszázadnál hosszabb ez a nap című regényét, amely talán a legteljesebben
tükrözi írója erkölcsi-filozófiai világnézetét. Ezzel a művével is kiállt a
Szovjetunión belüli nem orosz ajkú kultúrák és nyelvek megőrzéséért.

A Vesztőhely című 1986-os regénye
kábítószerekről, annak termeléséről és kereskedelméről szól, reménytelenségben
élő, istenkereső és az önpusztításba menekülő embereket ábrázol.

Utolsó regénye az idén jelent meg
magyarul Amikor leomlanak a hegyek (Örök menyasszony) címmel.

Egyike volt a világ legtöbb
nyelvre lefordított szerzőinek, számos művét színpadra alkalmazták (A versenyló
halála, Az évszázadnál hosszabb ez a nap), illetve megfilmesítették (Az első
tanító, Fehér hajó, Korai darvak), s ő is több forgatókönyvet írt.

Ajtmatovot a kirgiz nemzeti
irodalom megteremtőjeként, világirodalmi rangra emelőjeként ünnepelték. Egyike
volt azon kevés kirgiznek, akit ötmilliós országa határain kívül is ismertek,
egyúttal hazája legtekintélyesebb közszereplői között tartották számon, akinek
komoly befolyása volt a kirgiz politikai életre is.

A Szovjetunió átalakulásának
időszakában is vállalt politikai szerepet, 1989-től Mihail Gorbacsov
tanácsadója volt. Az 1990-es évek elejétől idén márciusi nyugdíjazásáig
képviselte hazáját Franciaországban, Belgiumban és Luxemburgban, illetve
Kirgizisztán állandó képviselője volt az EU-nál, a NATO-nál és az UNESCO-nál.

Szívesen látott vendége volt
filmfesztiváloknak, tagja volt nemzetközi kluboknak, így az 1993-ban alakult
Budapest Klubnak is. 1993-ban megkapta az osztrák Európa irodalmi díjat, és
több alkalommal jelölték az irodalmi Nobel-díjra. Legutóbb május végén
jelentették be, hogy irodalmi Nobel-díjra jelöli a türk nyelvcsaládhoz tartozó
országok kulturális minisztereinek állandó tanácsa.

2005-ben Pro Cultura Hungarica
kitüntetést kapott, irodalmi életműve elismeréseként 2006-ban megkapta a Magyar
Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést.

80. születésnapja tiszteletére
2008-at Csingiz Ajtmatov évének nyilvánították Kirgizisztánban.

Az elhunyt írót özvegye, három
fia és egy lánya gyászolja.

A holttestet várhatóan
csütörtökön szállítják haza Németországból, a temetésre pedig szombaton kerül
sor - mondta Ajtmatov menye. /MTI/

Ma - hosszú idő után - buszozni kényszerültem Pozsonyban. (Azelőtt gyalog
jártam, de ma az egyik külvárosból kellett tovaaraszolnom a szerk felé.)
Pozsonypüspökin a Szentháromság téren levő automatából próbáltam jegyet venni.
A belvárosba félórás jegy kell, 18 korona. Olyan emberként, aki 8 évig utazott
át Budapesten, rengeteg horrorisztikus automata-történet szenvedő alanya
voltam, így megtanultam, hogy mindig a legnagyobb címletet kell utoljára
bedobni, hogy ha gáz van, ne az vesszen kárba. Egykoronás, kétkoronás,
ötkoronás, tízes. A tízest kidobja lent. Visszadobom. Nem dobja ki. Azt viszont
igen, hogy dobjak be még tíz koronát. De nincs. És kiadni is csak 8 koronát
hajlandó. A buszmegálló árnyékában egy elvirágzott, izzadós asszonyság piheg.
Néni kérem, nem váltana fel nekem egy húszast? - kérdezném, de a néni átgázol
rajtam, mert jön a busz. Lemaradok róla, 15 percet kell várnom a következőre.
Jegyet ugyanis csak a sarki trafikban tudok venni.

 
Az ilyen dolgok nagyon fel tudnak bosszantani. Egy tízes nem akkora dolog,
de milyen alapon vesz el tőlem akár egy fillért is a semmiért az egyébként is
közepes szolgáltatásokat nyújtó Pozsonyi Közlekedési Vállalat? Hogy Branislav
Záhradník vezérigazgató verné a faszát az automata jegykiadó nyílásába.
(Lehetőleg annak lecsukott állapotában.)

Ha T. használja a notebookomat,
IV. Bélát, kikapcsolja a π-ket. És aztán elfelejti visszakapcsolni. Ezt nem
szeretem. Ahogy azt sem, ha a munkában valaki átállítja a székemet, ha
távollétemben a gépemet használja. A képernyő-elforgatókat pedig azonnal
statáriális bíróság elé állítanám.

Aki nem dolgozik ma, mint e sorok
írója, az látogasson ki a könyvhétre. Hatalmas a könyvdömping. (legyünk
álnaivak) Én nem is tudom, hova lesz ennyi könyv. Egy biztos, szegény
kiadóigazgatót csak egyet ismerek, annak viszont olyan az üzleti érzéke, mint
egy sünnek. Vagy ez nem a pénzről szól? Hatvanoldalas, elsőkönyves szerző
verseskötetét kiadni, mondjuk 200 példányban, eleve olyan vállalkozás, melyről
tudja a kiadó, hogy nem fog megtérülni.

Felvidéki magyar szerzőként
dedikálni a könyvhéten nem egy felemelő élmény. 2003-ban, amikor megjelent az
első könyvem, a kiadóm – nekem nagyon jó kiadóm volt, ügyelt a promóciómra,
bemutatta a könyvet a dél-magyarországi nagyvárosban is, és szerzett pár ezzel
kapcsolatos haknit is, valamint a folyóirata hátsó borítóján is mutogatta, ma
már ennek nincs jelentősége, de utólag is köszönöm nekik; ahogy Németh Zolinak
és Keserű Jóskának is, hogy pennájukra tűzték, bár viszonozhatnám nekik, de már
késő – engem is odacitált, hogy dedikáljak. Egy órát ültem ott, ketten
dedikáltattak. A madáchos picsa egyszer megkérdezte, hogy miért ülök ott. Egyszer,
amikor nem néztem oda, egy öregasszony elvette a könyvemet az asztalról, és
eltette. Hé mama, hova viszi? – szóltam utána. Ja, azt hittem, ingyen van –
mondta. Ha az ember nem sztár, érje be ennyivel. Mindamellett a több ezer kötet
között bizonyára vannak kiválóak is., függetlenül a szerző sztárságától.

A dél-magyarországi nagyváros
egyik könyvesboltjának öreg tulaja panaszkodott is, hogy régen, ha egy Moldova
megjelent, 20 ezerben fogyott. Ma jó, ha ezret elad belőle a 200 ezres
városban.

Ma a következő felvidéki szerzők
dedikálnak:

11 órától (ezt már a pestiek is
nehezen érik el…) Cselényi László, Koncsol László, Pénzes Tímea, Tyborg

12-től Mizser Attila

13-tól Csáky Pál

18-tól Duray Miklós

Ma erős a politikusi felhozatal.
De azért dedikálnak írók is. Remélem, senkit nem hagytam ki. És persze a
bulinak nincs vége. Legalább ezekben a napokban figyeljünk kicsit jobban a
könyvekre, szerzőkre stb.

Olvassunk! Tegnap keződött a 79. Ünnepi Könyvhét, s bár a honlapja elég gyenge, ill. idegesítő, azért látogassunk el rá. Aki teheti, ne csak a honlapra. Az Új Szóban összeállítást közölt arról, mivel készülnek a hazai magyar könyvkiadók a könyvhétre. Érdemes belepillantani.

Kik laknak ma a lakóparkokban és mennyiért adják ott el a
lakásokat? Igaz-e, hogy a jövő lakótelepei lesznek a mai lakóparkok? Kell-e az
őrzés és végül ki kit zár be? - ezekre a kérdésekre keres választ Cséfalvay
Zoltán kötete, A lakóparkok világa, amelynek szerdán volt a premierje az
Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen, a Festetich Palotában.

A szerző maga mutatta be a könyvet, amely egy kutatás
alapján készült és gazdag szakirodalomból merít - ezt a bibliográfia hosszúsága
is jelzi. A lakóparkok elleni legnagyobb vádnak a szerző azt érzi, hogy azokat
a jövő lakótelepeinek aposztrofálják nem is kevesen, jóllehet nagy a különbség
a két lakástípus és életmód között.

Menekülés és kivonulás - ez a jelszó vezette az amerikai
zárt lakóparkokat, ugyanúgy ahogyan a magyarországiakat. Ahol a zárt lakópark
megjelenik és kedvelt életmóddá válik, ott gond van egy adott ország vagy város
élhetőségével - hiszen egyébként nem keresnék az ott élők a biztonságot, nem
laknának másutt, mint mások.

Svédországban vagy Németországban nem annyira elterjedt a
lakópark - jegyezte meg a szerző, a téma elismert tekintélye, számos
urbanisztikai kötet szerzője, az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem
gazdaságföldrajz professzora. Arrafelé anélkül is biztonságban és nívósan
lakhat az átlagpolgár, hogy elköltözne egy kulturált, őrzött közösségbe és
plusz szolgáltatásokkal - no meg fallal - venné körül magát.

Az elmúlt hat évben egyedül Budapesten 240 lakópark -
vagy annak nevezett épületegyüttes - és bennük 37 ezer lakás épült fel úgy,
hogy a hagyományosan állami vagy önkormányzati forrásból megépülő közjavakat -
mint az utak, a parkok, a játszóterek - a lakók maguk finanszírozták, igaz,
ennek fejében igyekeznek is kizárni másokat ezek használatából.

Mindez már a társadalom kritikájához vezet: "Mit
tegyünk akkor, ha sem az adóforintjainkból fenntartott állam, sem az
önkormányzat nem képes számunkra élhető és emberi környezetet teremteni?"
- kérdezi Cséfalvay.

Erre az a lakóparkok beruházóinak és vásárlóinak a
válasza, hogy vegyük saját kezünkbe közvetlen lakókörnyezetünk fenntartását. Ám
ha így teszünk, szükségünk lesz kapukra, falakra, sorompókra vagy 24 órás portaszolgálatra,
hogy kizárjuk a potyautasokat és megőrizzük a közösen használt javak értékét és
állapotát.

Néhány fejezetcím a Gondolat és a Marina Part (ez utóbbi
ugyancsak lakópark) által kiadott, sokak által szponzorált, az Ünnepi
Könyvhétre megjelenő kiadványból: presztízs és biztonság, az utópiák hatalma, a
közösség illúziója és a félelem kultúrája, a széttöredezett város, lakóparkok
Budától Pestig.

A kötet bemutatja a külföldi lakópark típusokat is,
egyben felvázolva azok rövid történetét, valamint utal a magyarországi, nagy
négyzetméter/ár-különbségekre is. Szól a magyarországi lakópark típusokról,
olyanról is, ahol a "szocialista lakótelep találkozik a kapitalista
lakóparkkal."

/Ezt  az írást tegnap érdekesnek találtam az MTI-n./