Valószínűleg magas szorzóval kínálták volna a fogadóirodák annak lehetőségét, hogy tegnap a parlament nem fogadja el a kormányprogramot. A (mindenkori) kormány célja az adott körülmények között elérhető legnagyobb stabilitás, de legalább 76 voks. A tegnap parlamenti áldást kapott furcsa szövetségnek 81 képviselője van a törvényhozásban. Ez már messze nem az, mint az előző megbízatási időszak „83 Kolesíkje”, az ötemberes tartalékkal bíró csapatot négy párt dobta össze, miközben a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy egy alakuló kormány koalíciós pártjának nincs parlamenti frakciója, de ez csak apró szépséghiba, ha „darabra” egyébként megvannak. A titkolnivalóan érdekes dolgokat nem tartalmazó koalíciós szerződés munkaszervezési kérdésekkel kapcsolatos harmadik fejezetének nyolcadik pontja tiltja az ellenzékkel való közös manőverezést, a kormányprogram megszavazásánál ez egyébként sem jöhetett volna szóba, így különösebb vizionárius képességre sem volt szükség ahhoz, hogy a kormányprogram megszavazását készpénznek vegyük. Ezzel lezárult a huszonnyolcadik napja hivatalban levő kormány életének egy fontos szakasza.
A hetvenoldalas kormányprogram tettvágytó duzzadó, homályosan ambiciózus dokumentum. Ha annyi tízesem lenne, ahányszor előfordul benne az előkészíti, megteremti a feltételeit és szinonimái, az év hátralevő részére a tankolás meg lenne oldva... De így, huszonnyolc nap távlatából még akár megvalósíthatónak is tekinthető, a kérdés, hogy a homály fog-e eluralkodni az ambíció felett, vagy fordítva, mert az ilyen dokumentumok esetében hatványozottan igaz, hogy az ördög a részletekben lakik. A törvényalkotási mechanizmusok tekintetében viszonylag szigorúnak mondható koalíciós szerződés konszenzuális alapokra helyezi a döntéshozatalt, így az „egy, csak egy” minisztériummal bíró Sieťnek – elméletileg(!) – ugyanolyan súlya lehet a bizonyos politikai döntések meghozatala, vagy éppen meg nem hozatala során, mint a legerősebb kormánypártnak. Ez a konstelláció még akár kedvezhet is a kisebbségi kérdéseket egyedül képviselő Most-Hídnak. Most még minden olyan képlékenynek tűnik.
Egy valami viszont nem képlékeny: a koalíció meghatározó eleme, a Smer. Őket pedig már nagyon jól ismerjük. S miként az egyeduralkodó baloldali párt hatalma folytatólagos, úgy ívelnek át kormányzati ciklusokon a botrányaik is. Az egyre nagyobb hullámokat vető Bašternák-ügy akár látlelete is lehetne gazdasági háttérszereplők, államigazgatás, és csak papíron független vizsgálati szervek szerencsétlen „együttműködésének”. A koalíciós pártok vezetői pedig egyelőre nem túl hangosak a számonkérés terén. Az elkövetkező négy(?) év kormányzása kinézhet úgy is, hogy az államigazgatás minden szintjén meghatározó Smer tovább folytatja a saját stiklijeit, a másik három partner kínos mosolyától kísérve, akik ezt, saját érdekeik megvalósíthatóságát szem előtt tartva, elnézik neki. Vagy akár a körmére is nézhetnek, de annak a „konszenzuskeresés” láthatja kárát.
