Hosszú folyamat vette kezdetét az Európai Parlamentben a múlt héten, az őshonos kisebbségekről tartott, az Európai Néppárt által kezdeményezett meghallgatással.
Az eseményen felszólaló politikusok és szakemberek azt jelölték ki elérendő célként, hogy a kisebbségi jogok közös, európai uniós szabályozás alá essenek. Jelenleg ugyanis azt, hogy az egyes kisebbségeknek milyen jogi, és ebből fakadóan egyéb lehetőségei legyenek, az egyes államok nemzeti jogrendje szabályozza. (A mondat ebben a formájában nem teljesen igaz, mivel vannak általános nemzetközi jogi normák a kisebbségekről, de ezek taglalásától most, részben terjedelmi okokból, eltekintünk.) Az elsősorban gazdasági okokból létrejött unió ugyanis bizonyos területeket általános érvénnyel szabályozott tagjai számára, míg másokat azok „saját kezelésében” hagyott. S most gonosz módon akár azt is gondolhatnánk, a számára fontos dolgokat szabályozta, a lényegtelen területeken pedig a lovak közé dobta a gyeplőt. A valószerűbb magyarázat azonban az, hogy vannak olyan területek, ahol egész egyszerűen felesleges lett volna az egységes szabályozás.
Az unió vezetői úgy látták jónak, ha a kisebbségeivel minden állam azt csinál, amit akar. A meghallgatáson remek érvek hangzottak el amellett, miért kellene ennek másként lennie. Nos, valóban, ha a legendássá lett uborka görbületét lehet uniós szinten szabályozni, akkor a kisebbségi jogok területét miért ne lehetne, tán' az is van annyira fontos...
A folyamat azonban nem lesz egyszerű. Az EP-ben, éppúgy, mint az egyes nemzeti parlamentekben, elsősorban a többségek képviselői foglalnak helyet. A többségek kisebbségekhez való viszonya pedig gyakorta nem problémátlan, még a demokráciájára oly büszke Franciaországban sem, nem még a posztkommunista térségben. Azt, hogy az út rögös lesz, érzékelteti, hogy „többségi” politikusok nem voltak jelen a meghallgatáson. Ez minimum jelzésértékű. A meghallgatás eredménye egy levél, amelyet az azt szignáló képviselők az Európai Néppárt vezetéséhez továbbítanak. Előbb a párton belül foglalkoznak a témával – az elsősorban többségi képviselők. Ha megegyeznek valamiben, a már kompromisszumos pártjavaslatot fogják a többi frakció elé tárni, az EP bonyolult döntéshozatali mechanizmusai útján. Mire abból szabályozás lesz, évek telhetnek el. A kisebbségi érdekképviseleteknek tehát nem szabad hátradőlniük, Brüsszeltől várva a csodát. Csodák ugyanis a politikában nincsenek, egy kisebbségnek mindenből annyi jut, amennyit ki tud harcolni magának.
