Úgymond személyes véleménye miatt kényszerült kínos magyarázkodásra Martin Glváč. A védelmi miniszter a parlament védelmi bizottságának múlt heti ülésén azt mondta, ő maga a kötelező sorkatonai szolgálat támogatója. Valószínű, ha nem az uborkaszezon felé menetelnénk, nagyobb felhördülést váltott volna ki a védelmi tárca vezetőjének nyilatkozata, de így is találgatásokra adott okot.
A történetnek talán a kommunikációs síkja az egyszerűbb. A közszereplőknek, különösen az állami csúcsvezetés tagjainak óvatosan kell véleményt nyilvánítaniuk, ugyanis ők általában funkciójukkal azonosíttatnak. Ha egy oktatási miniszter kifejti, hogy ő magánemberként a nádpálca bevezetésének feltétlen híve; vagy egy egészségügyi miniszter elmondja, magánemberként abortuszpárti-e, vagy éppen -ellenes, annak fontos társadalmi üzenete lehet. Ha ugyanis a kormányprogramban nem az áll, amit a tárcavezető magánvéleményként elmondott, azt könnyen kognitív disszonanciaként értelmezhetjük, és feltehetjük a kérdést, miért vállal akkor szerepet ebben a kabinetben, ha az meggyőződésével ellentétesen cselekszik. A jelen esetben: a kormányprogramban egy büdös szó nincs a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításáról. Akkor tán’ nem is pénzhiány miatt akadoznak a hadsereg modernizációjának lépései, hanem mert egy olyan miniszter szabotálja azokat, akinek szíve ennek ellenkezőjéért dobog...
Így a sajtóosztály részéről annak közlése, hogy a miniszter csak a magánvéleményét mondta el, inkább tekinthető amatőr, mint professzionális megnyilvánulásnak.
A másik vetület ennél sokkal bonyolultabb, rendszerszintű: a fegyveres erők a rendszerváltás óta nem találják helyüket a társadalomban, a kormányzat pedig ezt a minisztériumot a rá vonatkozó, eltérő titkosítási előírások miatt leginkább nettó kifizetőhelynek tekinti, és nem segíti, hogy eredeti funkciójához visszataláljon. Jól mutatja ezt az is, hogy a minisztérium két éve lebegteti az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének lehetőségét, ám ez idő alatt egyetlen konkrétumot sem hallhattunk róla, a kérdéses kompetenciájú miniszter legfeljebb arról beszélt, hogy mi lehetne, ez pedig édeskevés.
Robert Fico ezúttal gyorsan leoltotta a bakizó minisztert. Roma locuta, causa finita. Ám ami ezen túlmutatva a hadsereget illeti, azzal kapcsolatban felesleges bárminő jobbító szándékú bírálat megfogalmazása, ugyanis e hazában ember nincs, aki meghallgatná azt, a megvalósításról pedig már ne is beszéljünk.
