Nem járok focimeccsekre, de focidrukker ismerőseimtől – főként a zöld-fehér tábort erősítőktől, de nem csak tőlük – hallottam – főként némi tudatmódosító szer fogyasztása után – azt énekelni-dúdoglatni, hogy „szar Szlovákia, utálunk szar Szlovákia”. Később azt is megtudtam, hogy ez a Ki a f…m az a Ján Slota című, a lelátókon szintén népszerű opus refrénje, így a kontextus is összeállt. Hiába no, vannak még műveltségemben fehér foltok. Több Gazdag Józsefet kéne olvasnom. Viszonyom Szlovákiával minimum ambivalensnek nevezhető, eddig még sosem énekeltem stadioni lelátón, kidagadt nyakerekkel, hogy szar Szlovákia, és biztos, hogy átalányban nem is gondolom így. A szlovmagy nemzeti oldal haza és szülőföld relációját taglaló traktátusainak egy részével is egyet tudok érteni, még ha a hazátlanság okán nem is tettem palesztin zászlót az autóm antennájára. És szeretem Magyarországot is, éltem ott, sokat, de visszajöttem. Na, most már majdnem Barak László-i – aki egyébként szintén nem maga a sátán, vagy a nemzet gyilkosa – magasságokba hágtam a bevezető írásával. Az ugrás után elmondjuk, mi az, ami miatt kétségkívül szar helynek tarthatjuk Szlovákiát.
Rakétasebességgel járta be a szlovmagy online teret az információ, hogy Malina Hedvig felvette a magyar állampolgárságot, így a szlovákot, ha akarja, ha nem – nyilván az előző – elveszik tőle. A sztorit megtörténte napjától figyelemmel követem. Nekem/nekünk sztori, neki az élete. A történet közismert, akinek nem, olvassa el Vrabec Mária kiváló könyvét.
Hedvig elmegy. Hogy megvédje gyermekeit a rendőri zaklatástól. Mert mi, szlovákiai magyarok – ideértve magamat, Téged, kedves olvasó, teljes politikai reprezentációnkat, akárhány pártunkat, a honi sajtót stb. – nem tudtuk megvédeni őt. Másképp szólva: ennyit tudunk.
Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja – hangzott el szinte minden Kokó-meccs közvetítése közben az ismert magyar közmondás. Hedvig állta, állta tisztességgel, legény volt mindannyiunk helyett. Legény volt akkor is, amikor senki más nem. Hitt igazában, akkor is amikor pár emberen kívül senki más nem. És azt hiszem, nem nehéz megérteni, hogy már tele van a hócipője az egésszel. Gyereket nevelni – ráadásul kettőt – úgy sem egyszerű, ha közben nem buzerálja az embert a teljes hatalmi gépezet. Itt van egy fiatal nő, akinek eddigi életének negyede-ötöde állami zaklatással telt. Nem az a legfőbb problémája, mint korosztályának, hogy a zsiráfos vagy a macis pizsit vegye-e meg a gyereknek az oviba, hanem tudjuk mi. Nem kell túlmagyarázni, érthető, hogy nem akarja ezt tovább csinálni. Az írjon kommentet, akik akarná.
Malina Hedvignek szerencsére van Magyarországa, van hova mennie (titkon remélem, hogy ott nem fogják őt politikai célokra kihasználni, hanem hagyják már végre élni). De a Komenský Egyetem furcsaságainak feltárása miatt kirúgott téósnéninek, a kassai iskolai pazarlást leleplező tanárnak, az egy szatirikus vers – tetszenek érteni? – miatt 15 éve zaklatott Jana Telekinek stb. nincs, illetve nem ebben a formában. Nekik ez a hazájuk. Ez az igazság nélküli. Ha azt mondom, szar, túlzok?
