Ha a szorongatott szlovákiai adófizető az égre emeli tekintetét, ott is a saját pénzét látja repülni. A tegnapi kormányülésen született döntés értelmében a belügyminisztérium hétmillió euró értékben vásárol két helikoptert a schengeni határ védelmére. Nem mintha eddig nem lettek volna helikoptereik, de több kell, szebb, jobb, korszerűbb, elvégre egy schengeni határunk van, nem igaz?
Történik mindez alig pár nappal azt követően, hogy a horizonton megjelent két nem túl korszerű, 1969-től piacon levő L-410-es, amiről Martin Glváč védelmi miniszter még a karácsony előtti nagy hajrában döntött. Ha annak idején az oviban Marika óvó néni által kultivált „Repül a, repül a...” játékot játszanánk, bizony az „adónk” szóra is fel kellene emelni a kezünket. E két tétellel kapásból 16,8 millió eurót juttattak a légtérbe.
De ha elkezdjük böngészni a Közbeszerzési Értesítőt, netán az állam által megkötött szerződések jegyzékét, láthatjuk, hajmeresztő tételekre költi az állam a közpénzeket, miközben takarékosságról papol. 419 ezerért hőérzékelő kamerák, DNS-analizátorok 523 ezerért, mobil irodák darabonként 100 ezer euróért a határőröknek, festék a rendőrautókra 600 ezerért, keretszerződés a belügy járműveinek javítására 5 millióért, szolgálati kutyák a hadseregnek (miközben saját tenyészetük van) 141 ezerért... Aki a megszorító intézkedések miatt már nem engedheti meg magának a kávét, az említett közlönyök olvasgatásával szinten tarthatja a vérnyomását, ráadásul ingyen.
Ez a kormány (is) mindent megtesz, hogy támogatóit minél jobban kiszolgálja. Tegnap olyan szellemben módosították a közbeszerzési törvényt, hogy bizonyos esetekben ne kelljen az elektronikus aukcióhoz nyúlniuk, illetve ne legyenek kénytelenek a legelőnyösebb ajánlatot választani. Ezzel majdhogynem szabad kezet biztosítottak a közbeszerzéseket kiíró, párthíveik által uralt állami intézményeknek a beszállítók kiválasztása terén. A kör bezárult.
Szerencsére ebbe nem muszáj beletörődnünk. Már nem Vladimír Mečiar korát éljük, amikor a sajtó munkatársainak még egy szóvivőt is művészet volt megtalálni. Az, hogy az állam – és a helyi önkormányzat, mert ne higgyük, hogy az sokkal jobb – mire költi a pénzünket, (jórészt) nyilvános. Ha az a sok ember, aki a Gorilla-tüntetések idején banánnal dobálta az elnöki palotát, vagy tulajdonképpen bárki, aki internetcsatlakozással rendelkezik, csak heti egy alkalommal a Facebook helyett a crz.gov.sk-ra kattintana, vagy élne az infotörvény adta lehetőségekkel és információkat kérne az önkormányzatoktól vagy állami szervektől a közpénzek felhasználásáról, nos azzal a mutyizást ugyan megakadályozni nem lehetne, de legalább tudnánk, kire nem érdemes szavazni.
