Képzeljük el, hogy egy anya két gyermekével alszik egy háromszobás lakás egyik szobájában, a harmadik gyerek a másik szobában tévét néz. Egyszer csak belép egy elkövető a lakásba, azt mondja: megölöm anyádat, és rátok gyújtom a lakást. És rájuk is gyújtja.
A gyereknek a trauma ellenére is marad annyi lélekjelenléte, hogy felkeltse anyját és testvéreit, így személyi sérülés nem történik. Az anyagi kár is alacsony, 2000 euró. Ez viszont relatív, a 2000 eurónyi szakadt cumó a családnak a mindent jelentette, az eset ugyanis a kassai Luník IX-en történt. Na most veszítek el sok olvasót, ja akkor biztos cigány volt! - felkiáltással. Az. Ráadásul még szlovák is, mert a Luníkon nemigen laknak magyarok. És ami miatt az eset idekerült: a rendőrség közveszélyokozás és magánlaksértés gyanújával indított eljárást. Azaz, az életellenes motívumot teljesen figyelmen kívül hagyta.
Szlovákiában vagyunk, harabinizált igazságszolgáltatásunk olyan, amilyen, így ez a poszt pusztán elméleti.
A jog egy furcsa dolog. Ha egy elkövető kalapáccsal fejbe ver valakit, azzal a szándékkal, hogy megölje, majd, mikor azt hiszi, hogy áldozata már halott, pedig még él, és abban a hitben, hogy halott, vízbe dobja, és a nem halott áldozat a vízben megfullad, és most már tényleg halott lesz, akkor a kalapácsos ellen nem gyilkosság gyanújával indul eljárás, hanem gyilkossági kísérlet, és testi sértés gyanújával. Ez olyan jó példa, hogy természetesen nem magam találtam ki, hanem a Büntető Törvénykönyv kommentárral megjelent kiadásából másoltam ide.
(Az erősen relativizáló rendőrségi kvalifikációról, és az ezt követő bírósági gyakorlatról korábban ezen a helyen írtunk.)
A fenti esetben – egyébként egy a napisajtóban megjelent, hétfői rendőrségi hír – a rendőrség figyelmen kívül hagyta az életellenes motívumot, és azt, hogy valaki az alvó emberekre akarta rágyújtani a lakást, azzal sorolta egy kategóriába, mint amikor egy benzinszállító kamion sofőrje saját hibájából karambolozik. Holott az ügy akár gyilkossági (145§) vagy emberölési (147§) kísérlet is lehetne.
2010. március 3-án, kilenc óra körül Ógyallán rálőttek a kutyasétáltatásból hazatérő Basternák Lászlóra. (Ez még 
nem a végzetes lövöldözés volt, arra július 9-én került sor.) Az elkövető a kapu zárját találta el. A komáromi rendőrség – Istennek barmai – nem emberölési vagy gyilkossági kísérlet, hanem, remélem, ülni tetszenek, testi sértés gyanújával indított eljárást. Azaz azt feltételezték, hogy ha valakire közelről lőfegyverből, nem vízipisztolyból, leadnak egy lövést, akkor az meg fog sérülni, nem azt, hogy meg fog halni.
A rendőrök azért kvalifikálnak olykor súlyos bűncselekményeket enyhébbnek, hogy javítsák a statisztikáikat sikertelenség esetén. Ha egy gyilkossági kísérlet elkövetőjét nem találják meg, az nagyon rontja az adott rendőr, de tágabb értelemben az egész járás osztályzatát is. Nem lesz prémium, meg karácsonyi pénz. De ha csak egy testi sértés elkövetőjét nem találják, afelett csak vállat von a Račianska vagy Pribinova utcában ülő „nagy Beranek”, hisz az kocsmai verekedés is lehet, ő a konkrét esetet nem látja, csak a számokat. És akkor lesz prémium.
Nyilván egy luníki cigányasszony nem fog a belső ellenőrzéshez vagy az ombudsmanhoz fordulni, hogy esetében miért úgy kvalifikálták a bűncselekményt, ahogy.
Azt pedig, hogy a jól képzett, magas jogtudatú Basternák László miért nem tette meg ugyanezt, már nem tudjuk megkérdezni.
(Az első fotót a TASR-től, a másodikat az Új Szótól nyúltuk.)
