(Mivel az utóbbi időben többször is előfordult, hogy magyarországi olvasóimnak nem sikerült felismerni, efemer történetecskéim nem mindegyike játszódik Magyarországon, előre szólok, hogy ami itt írva vagyon, az nem a budaörsi, hanem a pozsonyi Ikeában történt...)

A minap T-vel az újonnan megnyílt Ikeában jártunk, mely a hónapokig tartó, drága és kaotikus átépítést követően Közép-Európa legnagyobb bútoráruháza lett. Gondoltuk, veszünk ezt-azt. Meg hát, a svéd bútoróriáshoz nem mindig vásárlási szándékkal érkezik az ember, ikeázni egyszerűen egy program... Két euróért lehet lazacot enni, és a kávéjuk is finom.

A matracokat áruló osztályon megdöbbenésem határtalan volt, amikor, miután szlovákul – hogy máshogy – szóltam az eladóhoz, így felelt: Sorry, in Hungarian or in English.

Ez több, mint amit a legelszántabb Kétnyelvű Dél-Szlovákia-aktivista a legvadabb Turul-álmában (© GRRM: farkasálom) gondolhat. Nemcsak hogy beszél magyarul, de szlovákul nem is? WTF? A pozsonyi Ikeában vagyok, vagy átestem valami időlyukon, és H. Nagy Péter majd ír rólam egy tanulmányt? OK than in Hungarian! – mondtam a legénynek, aki ezt követően nem valamelyik felvidéki hobbit dialektusban, hanem kristálytiszta standard magyarral, a szakszavakat is magyarul használva tartott rendkívül szaxerű előadást a matracokról. Komolyan mondom, én nem is gondoltam volna, hogy a matracról ekkora átéléssel, ilyen lendülettel lehet beszélni. Vettünk is kettőt!
Közben megnéztem a kék-sárga munkaruháján levő kitűzőt: Hovorím: anglicky, maďarsky. Azt hittem, valami rajkai magyar gyerek, aki itt vállal munkát. A biznisz megkötése után váltottunk pár szót, ami után kissé elszontyolodtam. Kiderült, hogy egyelőre nem policy az Ikea részéről, hogy magyar dolgozókat alkalmaz, hanem úgy került ide, hogy a nyitásra átvezényelték a budaörsi áruházból, ahogy a cseh kollégákat is a cseh boltokból. Csak a nyitás után pár napig, a legnagyobb roham idején lesznek itt, aztán hazamennek, és minden marad a régiben.

Yo hogy a Latorca vagy a Sajó mentiek ritkán jutnak el a pozsonyi Ikeába, de amennyi csallóközi és mátyusföldi feltolul oda egy-egy hétvégén, igazán megérdemelné(n)k, hogy anyanyelvünkön kommunikálhassunk, mielőtt otthagyjuk a havi fizetésünket.

Nem tudom, Nina Maláková igazgató asszony elgondolkodott-e már efelett. Érdemes lenne!

Epilógus
A földszinten, ahol a házhoz szállításokat intézik, szintén szlovákul szóltam az ügyintéző dolgozóhoz, hogy púposra pakolt szekerem tartalmát vigyék el hozzánk, mert nem teherautóval jöttem. Miután T-vel egymás közt magyarul társalogtunk, a srác megszólalt: beszélhetünk magyarul is. Sajnos, az ügyfélszolgálati pulton nem volt feltüntetve, hogy van magyarul beszélő munkatárs is. Ha fel lett volna, én akár sorba is állok hozzá.

Lehet, hogy most, mikor a Tesco – konkurenseitől eltérő módon – felismerte a magyar feliratok fontosságát, érdemes lenne pár kört futni Maláková asszonynál is, hogy legalább jelölje meg számunkra azt a néhány munkatársat, aki tud magyarul. Nem azért, mert én nem tudok szlovákul, hanem mert magyarul még matracot venni is jobb.