Tegnap ismertette a parlamenti képviselőkkel második kabinetje programját Robert Fico miniszterelnök. 83 képviselővel a háta mögött a kormányprogram ismertetése és annak későbbi megszavazása csak az Alkotmányban foglaltak formális kipipálásának tekinthető, a siker borítékolható.
A kormányprogram megvalósítása elvben az egész lakosságra fogja kifejteni (pozitív vagy negatív) hatását, így az országon belül élő nemzetiségekre is, érdemes azonban külön is megvizsgálnunk, mit ígér e speciális helyzetben levő csoportnak a kabinet.
Első ránézésre nem sokat. A 65 oldalas, meglehetősen általános, kevés konkrétumot tartalmazó programban a kisebbségeket fél oldalnyi terjedelemre méltatták, melynek már a címe – A kisebbségek jogállása – a modern szlovák társadalom állandó része – is olyan, mint az utána következő 17 (!) sor: nyakatekerten semmitmondó, általánosságokban tobzódó. Azaz, ha megszavazzák, minimálisan lesz számonkérhető, mert hogyan lehetne négy év múlva elszámolni például azzal, hogy „a kormány tudatosítja, hogy a nemzeti kisebbségek fontos részét képezik a modern szlovák társadalomnak, nagy kulturális gazdagságukkal és fontos történelmi örökségükkel”.
A kormányprogram e csekély terjedelemben sem mentes az önellentmondásoktól. Míg az utolsó előtti bekezdésben a status quo megtartását ígéri, az utolsó sorok már a kisebbségi kormánybiztosról szólnak, akinek hivatalát a megszüntetett kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettesi tisztség helyett hozzák létre. Itt máris megbicsaklani látszik a status quo.
Az előző Fico-kabinet alatt megtapasztalt államnacionalizmus rémképét vetíti elő az a kulturális fejezetben levő kitétel, mely szerint „a kormány figyelni fog arra, hogy a Szlovák Köztársaság egész területén elérhetőek legyenek az információk államnyelven”. Mintha ezek ma már nem lennének elérhetők..., hisz lassan Dunaszerdahelyen vagy Komáromban is nagyítóval kell keresni a magyar feliratokat. Még jó, hogy „az államnyelvről való gondoskodás mellett” az állam védeni szeretné a kisebbségek nyelvhasználathoz fűződő jogait. A nemzetiségi oktatás terén pedig – az anyanyelven megvalósuló, jó minőségű oktatás mellett – a hivatalos nyelv sikeres elsajátítása jelenik meg prioritásként, ami kétségkívül fontos, de vélhetően nem a nemzetiségi oktatás legfőbb problémája.
Természetesen meg kell várnunk a Fico-kormány első tényleges intézkedéseit kisebbségi ügyekben, a miniszteri biztos személyét, és hivatalának tényleges jogköreit, de amit egyelőre papíron ígérnek, az elég kevés.
