Nem sokkal karácsony előtt, december 20-án jöttek ki a gorillák a ködből: Gorila és Gorila 1. Az időzítés jó is, meg nem is, de inkább az utóbbi. A sajtónak összesen három napja maradt pertraktálni a dolgokat, úgy, hogy már fel voltak véve a halgazdasági műszakvezető főhalásszal, a karácsonyfaárussal, a külföldi missziókban szolgálatot teljesítő katonákkal, az árvaházi gyerekekkel készített karácsonyi anyagok, meg a pelenkázó Kaliňákra is rágyúrt pár női magazin (gondolom). Aki pedig azt hiszi, hogy a karácsonyi nyugiban az emberek majd ezen fognak töprengeni, hogy „Te mama, nem próbálunk meg mi is bekapcsolt tévé mellett szexelni, mint ez a Haščák? Ugyan, papa, hogy bírnád te egy órán keresztül, mint a Haščák?”, az valszeg téved. A fentebb idézett fiktív beszélgetés sokkal inkább úgy hangzik, hogy „Örülsz a tyeplákinak, mama, amit kaptál?”. De ezzel együtt is...
Alapvetésként annyit, hogy akkor kommentelj okosat, ha elolvastad a dokumentumot. Ezt sok helyen megteheted, mi a scribdes megoldást javasoljuk, itt viszonylag kulturáltan olvasható, a topky.sk-n összefolyik. Ha tetszik, le is töltheted, vagy beépítheted a saját webedre. Ide az utolsó bekezdésben leírtak miatt nem építjük be.
Na, hát kis országunkban november-decemberben úgy hullanak a titkosszolgálati dokumentumok, mint templomi koldusok markába az apró a karácsonyi nagymise után. Kezdődött az egész az abszolút kiszámítható fordulatokat vevő, már-már szinte scripted reality benyomását keltő Galko-üggyel. Érdekes, hogy arra a felügyeleti jogkört gyakorló hatóságok nem reagáltak ilyen sebesen, sőt, szinte alig, azt is megkésve. Az állatvédelem jegyében, a Gorila-ügyben a főügyészség igyekezett kijelenteni, a dokumentumok nem eredetiek. Nos, nekem sem úgy tűnnek – igaz, honnan is tudhatnám én, hogy a Vajnorská 39-ben milyen egy fejléces papír –, de azzal, amit Attila bácsi mond (ha van is valós alapjuk, nagyjából az amerikai kémtörténetekre fogékony adoleszcens szürkeállományával készültek), nem azonosulhatunk. Ez azon kevés dolgok egyike, melyben, megváltoztatva a megváltoztatandókat, Bugár Bélával kell egyetértenünk. Bugár úgy fogalmazott: „Ilyen dokumentumokat, amelyek úgymond az SIS-től szivárogtak ki, bármikor percek alatt összeállítanak, ez nem gond.” Azt persze Bugár is tudja, hogy 57 oldalt nem lehet percek alatt legépelni, mint ahogy lánya vélt támadóira sem lövöldözhetne pisztollyal, ez a rá olyannyira jellemző emotív kommunikációnak tudható be, viszont a megfelelő előképzettséggel rendelkező személy képes előállítani ilyen dokumentumot.
Attila bácsi Frederick Forsyth-rajongó tinédzsereinek ellene mondani látszik, hogy az illető ismeri a Szlovák Információs Szolgálat struktúráját, és az egyes szekciók vezetőinek nevét. Márpedig a szolgálatot kifelé csak az igazgató reprezentálja arccal, meg a helyettesek, meg Alexander Kurtanský szóvivő, akinek szívesen lennék a helyébe, mert mindig csak azt kell mondani, hogy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozunk, és ezért még fizetést is kap. Az egyes szekciók vezetői fedettek. Ahhoz, hogy egy doksi összeállításához nevekkel, fedőnevekkel katalogizáljuk őket, minimum jó kapcsolatokkal rendelkező újságírónak kell lenni. (A Galko-ügy kapcsán írtuk le, hogy a szlovmagy újságíróknak nincsenek titkosszolgálati kapcsolataik. A múltkor egy kollégával – keserű iróniával – jegyeztük meg, h ellenben némelyiknek titkosrendőrségi múltja, az akad...) A szöveg elég heterogén. Nem tükrözi a hivatalos jelentések nyelvezetét. „....dlho ticho...vyvrcholenie sexovačky....sprcha....” dpcs, hát ez már majdnem egy Nagyová-Džerengová- vagy Maxim E. Matkin-regényrészlet. Akinek egy közúti ellenőrzésről készült jegyzőkönyv volt az egyetlen irat az életében, amit „gumitalpúak” állítottak elő, az is tudja, hogy egy SIS-jelentés valószínűleg nem ilyen.
A WikiLeaksnek hála tudjuk, hogy Marek Maďarič egyes eszméit az amerikai nagykövet is fasisztának tartotta. Az ügynökök nem tudnák, hogy az amatőr drámaíró nevét nem magyar gy-vel írják, mint ahogy a doksiban kétszer is van?
A jelentésben hol rendesen, hol VERZÁLLAL írják a neveket?
Számtalan ilyen apró momentum mozdítja a hiteltelenség felé ezt az egészet. A mérleg másik serpenyőjében viszont az lehet, hogy ilyen bonyolult, komplex, a valós történésekre referáló anyagot csak úgy, mondjuk egy bátorkeszi présházáz melletti lugasban, Hajtman Béla Béla von Goffa-i szivarfüstbe burkolózva nem lehet megírni pár nyári délutánon, miközben az ember jókat húz a párás pohárban gyöngyöző fröccsből, fogyjon a tavalyi felkiáltással. A dokumentumot olvasva vannak benne hihető vagy annak tűnő momentumok.
És éppen ezért nagyon károsak az ilyen „kiszivárogtatott” anyagok, mert laikusként (és természetesen), nem érintettként nehéz eldönteni, hogy mi lehet az igaz belőle. A hagyományos, komm szakon tanított verifikációs stratégiák pedig itt nem működnek. Az érintettek megkérdezésének valóságtartalmát eleve kizárhatjuk. Az intézményhez fordulást is. Ugye, alapesetben, ha egy állami intézménynek teszel fel kérdést, vélelmezned kell, hogy igazat fog válaszolni. De az SIS nem ilyen szervezet. A két független forrás még működhetne, bár ebben a helyzetben ez is elég necces. Több független forrás? Kinek van annyi, pláne ilyen helyzetben. Az eredeti lehallgatások meghallgatása, és öszevetése a kiszivárgottal. Sikergyanús ez is.
Az olvasónak nem marad más, mint a kétkedés. A józan parasztészt azt mondja, hogy nem zörög a haraszt..., az újságíró azt mondja, ebből semmi sem/vajmi kevés és nagyon nehezen bizonyítható (ha nem az, jogunk van-e elborítani vele az olvasót, aztán magára hagyni a ködben, mint ama bizonyos filmben a gorillák is ott vannak?), a szlovák blogoszféra egy része egy keveset rágódik rajta, Shooty rajzol egy fergeteges karikatúrát, a szlovmagy választó meg (természetesen, mint mindig, most is leszámítva egy hártyavékony réteget) nagy ívben szarik az egészre.
