Az SSPESZK úri közönségének ajánlom, különös tekintettel a mindenkori seniorokra
Václav Havel halála és temetése napján is ügyeletes voltam, így mindent elolvastam róla, amit aznap kiadtak. Természetesen minden politikus nagyon szerette őt. Korrekt, már-már baráti viszonyban voltak, már diákként is felnéztek rá, inspiráló személyiségnek tartották stb. stb. stb., egymás túllicitálva igyekeztek elmondani, mekkora nagy spanok voltak. Feltételezem, ha nem kampánylana, akkor is ilyeneket mondtak volna, hisz, ha okos emberek társaságában mutatkozunk, rólunk is azt fogják hinni, hogy okosak vagyunk, ugyanez ebben az esetben az ERKÖLCSÖSSEL is elmondható, az meg, hogy azt gondolják róluk, hogy erkölcsösek, úgy kell politikusainknak, mint egy falat kenyér. Nekem is van két Havel-történetem.
Václav Havelt életemben egyszer láttam, 1990-ben, mikor Komáromban járt. Az épülő, vagy tán már megépült Hajós bevásárlóközpont emeletéről mondott beszédet. Az iskolából – még javában éltek a pártállami berögződések, korábban Husák elvtársat vártuk pionírruhában, csehszlovák zászlócskákkal a kezünkben, Komárom utcáit végigállva, emlékeznek még rá, kedves akkori pedagógusaim? Husák elvtárs viszont Szentpéteren(?) szittyózott, így késett. Fekete Tatra 613-asokból álló konvojával áthajtott a városon, még csak le sem lassított, és ennyi volt. – kivezényeltek bennünket. Havel egyrészt csehül beszélt, amit nem nagyon értettem, másrészt nem is nagyon érdekelt, amit mond, így inkább a tetőkön álló mesterlövészeket, és más biztonsági embereket figyeltem.
A beszédet nemzeti sasos tüntetők egy csoportja zavarta meg, "Samostatné Slovensko!"-t követelve. Még élénken előttem voltak a Panoráma képei a november 17-ei tüntetésről, azt gondoltam, ezeket is megaprítják, mert az elnök bácsi beszédébe beleugatnak (persze, ez utólagos cselekményesítés, fogalmam sincs, mit gondoltam akkor, de valami ilyesmit). Havel viszont megkérte a jelenlevőket, hogy aki nem ért egyet a kiabáló csoporttal, az lépjen hátra tőlük egy lépés. Így majomsziget alakult ki – lásd még: Gorilla, ami valszeg egy következő poszt témája lesz –, és a surányi atyafiak is csendesebbek lettek.
A másik találkozásunk Dél-Magyarországon volt. Nem, ne kezd böngészni a Havel-életrajzokat, Havel valószínűleg nem járt a Tisza parti városban. Az egyetemi tanulmányaimnak otthont adó dél-magyarországi nagyváros SZAKkollégiumának (mit tudtok ti arról, mi szak-viták mentek Budapesten a Soros-pénzek "elosztásáról" a társadalmi érzékenység jegyében, szegény szlovmagy pszeudoszakkollégisták...) kollégiumi napjaira, az Oktogon Napokra készülve lakótársammal, az azóta a dél-alföldi tanyavilág által elnyelt Tamáskával (lásd még: ássatok el!) az (ezt az) egy előadást megért Hatos Szoba Stúdiószínházban színpadra állítottuk Havel Audiencia című darabját. Tamáska volt az író, én voltam a sörmester. A darabot az asztalokon adtuk elő, díszletként a közeli, azóta sajnálatos módon bezárt Platánból kértünk kölcsön sörösrekeszeket, Laci bácsi jó szívvel adott, nem kellett érte kauciót letennünk, mint a többi részeg állatnak. A szövegismeretben levő folytonossági hiányokat fényinstallációk formájában a falra vetített szövegdarabokkal pótoltuk. (Ez még a pályázati boom előtt történt, a projektor még csak a vágy tárgya volt – mely az objektumtól a szubjektumig pulzál – így ez a mai fiatalok által valszeg már csak gugliból ismert írásvetítő nevű tárgy által történt. A fénymásolást és a fóliákat a SZAKkollégim támogatta, bár p. Sárközi Sándor utóbb megjegyezte: Lasheekám, ez ilyen hosszú? Azt is szóvá tette a székely ifjak e jeles gyámolítója, hogy szerinte több sör fogyott, mint ami a darabban szerepel.) A darabban, amikor a sörmester hugyozni megy, előtte azt mondja, Pardon! Ezt a háttértörténést a közeli folyosói WC nagyon is valós lehúzásával adtuk vissza. Az „előadás” után a SZAKkollégium ebédlőjében városképi jelentőségű szentimrés(!!!) naiva, aki soká boldogította egyik lakótársunkat, megkérdezte: Lashee, te tényleg annyiszor voltál pislini? Erre nem válaszoltam.
Az előadásnak nagy sikere volt. Utána elmentünk a Mignonba, hogy megigyunk szigorú értelemben véve egy sört. Igaz, B...k Pista ekkor (talán) még nem lakott ott, de őt különben is utáljuk!
A temetésen megdöbbentett, hogy a díszszázad szuronyai milyen össze-vissza álltak. Sajnos, ilyen képek a sajtóban is megjelentek – igaz, nem ilyen képaláírással –, ami valószínűleg nem fog használni a cseh hadsereg renoméjának.
Nyugodjék békében! Ti meg olvassátok el az Audienciát, mert nagyon jó.
