245 napja nincs főügyésze Szlovákiának. Február 3-án, amikor ugyanezen a hasábokon Dobroslav Trnka távozásáról, és Ladislav Tichý, az átmeneti időszakban főügyészi jogköröket gyakorló főügyészhelyettes aznapi színre lépéséről értekeztünk, az önnön harcaiba belevesző koalíció pedig – öt hónap sikertelen próbálkozás után – az akkor biztos kudarcot jelentő titkos szavazás feloldhatóságával próbálkozott, ezt írtuk: „Abban csaknem biztosak lehetünk, hogy Ivan Gašparovič államfő nem fogja aláírni a nyílt főügyészválasztásról szóló törvényt... Ez legalább egy hónappal odázza el az új főügyész megválasztását.”
Később kiderült, alábecsültük az időtartamot: június 17-én, mondhatni, hullahegyek árán is, sikerült titkos szavazással megválasztani a korábban visszalépett (visszaléptetett?) Jozef Čentéšt, aki vélhetően bizonyos pillanatokban már maga sem tudta, hogy akkor ő most a koalíció jelöltje-e vagy sem, ennek ellenére az országnak továbbra sincs főügyésze, Ivan Gašparovič ugyanis az Alkotmánybíróság verdiktjéhez kötötte a kinevezését. Ez tegnap született meg, kimondva, hogy a nyílt főügyészválasztás nem áll ellentétben az alaptörvénnyel. Ugyan az államfő egyelőre makacskodik a kinevezéssel, mondván, még nem kapta meg az Alkotmánybíróság döntését, ez – remélhetőleg – már nem sokáig (konkrétabb időtartamot a fentiekből okulva nem is próbálunk feltüntetni) odázza el, hogy ez a fontos tisztség be legyen töltve.
Tavaly októbertől, azaz (egyelőre) egy éve húzódik a főügyész-saga. Pedig látszólag egyszerű lépésről lett volna szó, megegyeznek a főügyész-jelölt személyében, aztán – mivel többségben vannak– megválasztják a jelöltet. Ennyi. A választópolgárok túlnyomó többségét a főügyészválasztás alapesetben kb. annyira izgatja, mint a stabilitási mechanizmus, ugyanis úgy élik le életüket, hogy messziről sem látnak ügyészt, nem hogy főügyészt (ezzel azonban nem kívánjuk kisebbíteni azt a tényt, hogy döntéseik mindannyiunk életét befolyásolhatják, hiszen az Alkotmány nyolcadik fejezete a magánszemélyek, a jogi személyek és az állam jogainak védelmére hatalmazza fel őket). Teljesen felesleges volt ezt a kérdést a közbeszéd tárgyává tenni, és egy évig tartó lebegtetésével – a kormány bukásának lehetőségét is megengedve – feleslegesen traumatizálni a társadalmat, a jelölteket pedig megalázó helyzetbe hozni.
Az Alkotmánybíróság állásfoglalása óvatos győzelemként értékelhető, ám amellett, hogy választ kapunk arra a kérdésre, kinek a malmára hajtotta a vizet a jelenleg is tartó állapot, sokkal fontosabb, hogy a főügyészség mihamarabb megkezdhesse üzemszerű működését az új vezetővel.
––––––––––––––
(Ez a szöveg tegnap délután íródott, az azóta történtekről nincs benne szó.)
