A hírlapíró és a halál

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek – állapíthatjuk meg a fegyvertörvény kedden elfogadott módosítása kapcsán. Daniel Lipšic belügyminiszter még tavaly ősszel, Ľubomír Harman augusztus 30-án elkövetett, 7+1 halálos áldozatot követelő dévényújfalui ámokfutására reagálva nyújtotta be a törvénymódosítást. Lipšic javaslata nem csak az ellenzéknek nem tetszett, sajátjai sem lelkesedtek érte.
Leghevesebb kritikusa hazai térfélen Martin Pado korábbi belügyminiszter volt, aki a napokban Iveta Radičová kormányfő biztonságpolitikai tanácsadójaként próbálja jobban érvényesíteni Mikuláš Dzurinda pártelnök érdekeit.

E sorok írója már a szigorítás bejelentésekor bírálta a belügyminiszter törekvéseit. A dévényújfalui mészárlást ugyan legálisan tartott fegyverrel követték el, de a 2010-ben elkövetett gyilkosságok és emberölések elsöprő többségét nem lőfegyverrel követték el, a lőfegyverrel elkövetettek közül pedig elenyésző kisebbségeben vannak azok, ahol legálisan tartott lőfegyverrel gyilkoltak – bár Harman itt most megdobja a statisztikát. A mintegy 150 ezer, legálisan lőfegyverrel rendelkező személy vegzálása tehát nem a legjobb út a közbiztonság növelése érdekében.

A kedden elfogadott törvénynek főleg a 20. paragrafusa, a pszichológiai alkalmasságról szóló része lett terjedelmesebb. Az új törvény előírja, hogy akiknek a munkájukhoz szükséges a fegyvertartási engedély, tízévente kötelesek részt venni pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. A tíz év elég bő periódus, ennél rövidebb idő alatt is sor kerülhet a személyiség kóros torzulására. Éppen ezért az, hogy a fegyvert nem hivatásszerűen birtoklók életük során egy alkalommal kötelesek részt venni az alkalmassági vizsgálaton, a semmivel egyenlő, legfeljebb a pszichiáterek profitálhatnak a vizsgálat díjából. (Persze, ha csak egy Harmant sikerül ily módon kiszűrni, már megérte, de kérdés, hogy az egyébként rendezett életvitelű, példásan dolgozó, legfeljebb kissé introvertált fűtő nem felelt-e volna meg az alkalmassági vizsgálatokon. A kérdés hipotetikus, így legfeljebb a kétely szintjén érdemes vele foglalkozni, ám akkor is elgondolkodtató.)

A történelmi fegyverek kérdésével a kormány és az ellenzék egyaránt befürdött. Robert Kaliňák smeres parlamenti képviselő, korábbi belügyminiszter bírálta, hogy Jaroslav Suja SaS-es képviselő módosító indítványa nyomán – mely, ha vélelmezzük a jó szándékot, a paintballosokon akart segíteni, hisz az ételfestékkel töltött műanyag golyók utánvéttel történő árusításának tilalma valóban abszurd – minden D kategóriás fegyvert, így történelmi fegyvereket is lehet postai úton árusítani. Kaliňák a második világháborús, az emberi élet kioltására alkalmas fegyverek árusítása miatt kezdett rettegni, de meg kell őt nyugtatnunk: a fegyvertörvény szerint csak a fekete lőporos, 1890-ig kifejlesztett fegyverek minősülnek történelmi fegyvernek, lásd a törvény 2 paragrafusának c. pontjában. Az viszont igaz, hogy egy 1848-as mordály is alkalmas az emberi élet kioltására, így nem kellene postán küldözgetni, szemben az ártalmatlan paintball-, és airsoftgolyókkal.

A fegyvertörvény szigorítása látszatintézkedés. Nem valószínű, hogy a lakosság fegyvert tartó 150 ezren felüli része nyomban olvasni kezdené a módosított törvényszöveget – igaz, ez más törvényekkel is így van–, a közbeszédben annyi fog tematizálódni belőle, hogy szigorítottak a fegyvertartás szabályain. A fegyvertelen többség azt fogja gondolni, hogy ez biztosan jó, valójában azonban ettől a jogszabálytól senki sem érezheti magát nagyobb biztonságban.