A hírlapíró és a halál

Bár ez a hét munkaszervezési szempontból eléggé sűrű volt, a World Press Photora sikerült időt szakítani. (A kiállítás nov. végéig látható a SNP tér 12 alatt.)

Ismerőseim, akik már látták, azt mondták, durva. De nem nekem! - gondoltam, hisz naponta átnézem a hírügynökségek felvételeit, nincs nap, hogy ne lenne köztük egy kifordult belű ember. Az izraeli támadás után a törmelékek alatt halt palesztin kisgyerek romok közül kilátszó feje, és a félfejű amerikai katona tényleg megrázó.

De ettől még gyengébb idegzetű olvasóimnak is tudom ajánlani, vannak gyerekek, pingvinek, sportolók, meg szociális témák azoknak, akik a tömegoszlatósrendőrbakanccsalfejrelépős-köztársaságielnökötbozótvágógalösszevisszakaszabaszálós felvételeket nem preferálják.

Ha jegyet váltunk 5 ojróért - a WPP önmagában megérné ezt -, négy további kiállítást is megnézhetünk:
- Marcos Lópezét, van egy nagyon jó utolsó vacsora értelmezése
- Martin Parr Luxusát, ez nem fogott meg annyira, bár lehetne róla egy jó balos esszét írni, de nekem csak ruhák voltak
- Robo Kočanét, ezek közül némelyik a festménnyel volt határos, nekem nem tetszett
- A nyugtalan médium című tárlat pedig a szlovák fotóművészet legutóbbi 20 évét öleli fel, ez roppant érdekes.

----------

És nem mulasztjuk el leírni azt a beszélgetést, amely a tűzoltó/teremőr bácsi és a jegyárus néni között zajlott.
A tűzoltó/teremőr bácsi az SNS aznapi sajtótájékoztatójáról számolt be a jegyárus néninek.
- ... és képzelje, ahol 10 százaléknyi magyar él, ott a rendőrnek, bírónak, mindenkinek magyarul kellene beszélnie.
- No ne mondja!