A napokban fejeztem be Nemes Nagy Ágnes: Metszetek című esszégyűjteményének újraolvasását. A kötetet még az egyetemi tanulmányaimnak otthont adó dél-magyarországi nagyváros egyik útjáról elnevezett antikváriumban vettem, 450 forintért. (Ma kb. másfél BKV-jegyet kapnék érte.) A hátuljába ceruzával van beleírva az ár, ugyanazzal a kézírással, mint sok más könyvemben: a köteteket - bár a gyerekei és a négerei is ott dolgoztak - csak az öreg vehette át, és árazta be. Öreg rája volt, jó szemmel a régi könyvekhez. A kötetet 1982-ben adták ki.
Nos, kár lenne leírni, hogy Nemes Nagy Ágnes a magyar esszéirodalom kimagasló egyénisége bla-bla-bla, mert mindenki tudja, hogy az. Ebben az efemer bejegyzésben csak egy esszéjének egy mondatáról szeretnék írni. A Verne Gyula gyermekei című esszéjében - tegye fel a kezét az az olvasóm, aki már elmúlt harminc, és nem volt neki hatalmas csalódás, mikor kiderült, hogy Verne Gyula nem magyar - NNA azt írja: "milyen nehéz ma már egy Verne nélküli gyerekkort elképzelni".
Kedves Ági néni, nem is tetszene gondolni, hogy mennyire el lehet... De biztos rossz nekik.
Nos, kár lenne leírni, hogy Nemes Nagy Ágnes a magyar esszéirodalom kimagasló egyénisége bla-bla-bla, mert mindenki tudja, hogy az. Ebben az efemer bejegyzésben csak egy esszéjének egy mondatáról szeretnék írni. A Verne Gyula gyermekei című esszéjében - tegye fel a kezét az az olvasóm, aki már elmúlt harminc, és nem volt neki hatalmas csalódás, mikor kiderült, hogy Verne Gyula nem magyar - NNA azt írja: "milyen nehéz ma már egy Verne nélküli gyerekkort elképzelni".
Kedves Ági néni, nem is tetszene gondolni, hogy mennyire el lehet... De biztos rossz nekik.
